Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-19 / 33. szám
BOHOCKODO gyermek Ha a gyermek viselkedését a látszat szerint ítéljük meg, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a bohóckodó, szertelen magatartás a gyermek neveletlenségének, esetleg túlzott jókedvének, szórakozásvágyának megnyilatkozása. A türelmesebb természetű szülő jóindulatúan hagyja, hogy „kitombolja magát“, mert úgy véli, hogy az állandó színészkedésnek gyermeke éiénk vérmérséklete az oka. A szülök többsége azonban nehezen bírja el, hogy a bohóckodó gyermek mindig a legalkalmatlanabb percekben idétlenkedik. Megzavarja a család társas kapcsolatait, hiszen vendégségben, vagy Idegenek jelenlétében a legféktelenebb. Rendszerint olyankor igyekszik mindenkinek a figyelmét valamilyen buta lármával, komikus ugrándozással magára vonni, amikor a felnőttek legjobban sietnek. Ha rászólnak, kérlelik, büntetik, semmi eredmény, zavartalanul folytatja, többnyire mindjobban belemelegszik, néha egészen megvadul, teljesen megfeledkezik magáról. Van olyan gyermek, aki főként az iskolában bohóckodik, ű az osztály „jópofája“, s ezért nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a szünetben, hanem a tanítási óra alatt is rendszerint van valami ötlete, amivel az osztályt szórakoztatja: pad alá bújik, haját borzolja, nyelvét öltögeti, grimaszokat vág stb. Ha kissé elgondolkozunk, világossá válik előttünk, hogy ezek a szélsőséges megnyilatkozások nem lehetnek a gyermek élénk temperamentumának természetes jelei — hiszen az élénk gyermekeknek csak kjs százaléka tanúsít Ilyen magatartást —, de nem nevezhetjük egyszerűen neveletlenségnek sem, mert igen gondosan nevelő szülők gyermekeinél Is előfordul. A gyermek természetes vidámságán túlmenő, állandó, makacs bohóckodásnak mélyebben fekvő okai vannak, eredete rendszerint visszanyúlik a gyermek 4—5 éves korára. Négy-ötéves korban a gyermek beszéd- és gondolkodás-fejlődése olyan fokra jut, hogy élénk érdeklődés támad benne a környező világ iránt: ez az a korszak, amikor a gyermek szünet nélkül kérdésekkel ostromolja környezetét. De nemcsak a körülötte levő dolgok és történések érdeklik, hanem a maga személyében is helyet akar foglalni ebben a világban, a családban és az óvodában, ami részére a világot jelenti. Értékelésre, fontos szerepkörre, teljesítményekre vágyik. A 4—5 éves gyermek játéka nem összefüggéstelen mozzanatokból álló szórakozás, hanem van már benne alkotni vágyás, teljesítményre törekvés, a felnőtt tudatos utánzása. Ilyenkor fontos, hogy a szülő odafigyeljen, ha gyermeke mutatja az általa rajzolt házat, az új ruhába öltöztetett babát, a felépített alagutat. Ilyenkor kell a gyermek kérdéseire válaszolni, feladatokkal, megbízásokkal ellátni, megtanítani könnyebb munkákra, mint a portörlés, vlrágőntözés, terítés stb. Ha a gyermek érvényesülési vágyát ettől a kortól kezdve észszerűen és jóindulatúan kielégítik, akkor kifejlődik egészséges önbizalma, saját értékének tudata. S az a gyermek, aki érzi, hogy elismert, hasznos tagja a családnak, természetszerűen alkalmazkodik a helyzethez, realitásérzéke, önkritikája megakadályozza a szertelenkedésben, még akkor is, ha élénk vérmérsékletű. Hiszen a családban kivívott megbecsülés olyan értékes részére, hogy nem érdemes azt „eljátszania“. К. E. У ÁRNYÉKÁBAN Trencséni börtöntöltelékek A „Hét holttesthez“ címzett „rancs“ elárvult. A trencséni Brezina erdőben levő rablótanyát már nem keresi fel se Jonny, se hűséges alárendeltjei. Jonny, alias Peter Skupy a tanya helyett most egy ősrégi erődben székel, odaadó alvezérével, Rudolf Pagáccsal együtt. Jonny testi épségére fegyveres őrök ügyelnek, lakosztálya ablakát biztonságos rács védi, s nem is olyan régen elkövetett „hőstetteiről“ vastag iratcsomó tanúskodik a bratislavai Kerületi Bíróság okmánytárában. Az ítélet jogerőre emelkedett, s lehet, hogy az erődben eltöltendő öt esztendő egyszer s mindenkorra megváltoztatja Jonnyt — ha maga is úgy akarja. Mert senki se születik bűnözőnek, csak azzá válhat. Mint Skupy. Özvegy édesanyjának sem ereje, de valószínűleg szíve se volt, hogy „beteg“ fiacskáját munkára kényszerítse. Mindig akadt egy-egy léha asszony, aki hajlandó volt gondoskodni róla, s a banda tagjai is gyakran vendégül látták. Ha minden kötél szakadt, bevásárlásra küldött gyermekek útjába állott, s kikényszerítette zsebükből azt a néhány fillért vagy koronát, amit a boltban visszakaptak. Kiskirály volt Jonny Trencsénben, s annál többet mert, minél többször bocsátották el a rendőrségi kihallgatásokról — „bizonyítékok hiányában“. Mondom, senkitől se félt a „vezér“, csak a banda egyetlen leánytagjától, Máriától. Okkal, ok nélkül, mindenképpen el akarta venni a lány kedvét a velük való barátkozástól. A banda szó nélkül engedelmeskedett a vezérnek. Pagács, Ivan Grell, Stanislav Hroso és Peter Rabek a városi parkban körülfogták és alaposan felpofozták Máriát. Majd vele együtt elindult a csapat a rancs felé. — Csak meg akartuk ijeszteni a lányt, hogy ne járjon többé a bandánkkal — vallotta Pagács, a kitanult fiatal autómecha nikus. S azzal védekezett, hogy félt Skupytól. Viszont a Brezinán az volt az első dolga, hogy saját elhatározásából, minden parancs nélkül, megássa a lány sírját . . . — Imádkozz! — parancsolt rá a hátrakötött kezű, hidegtől reszkető lányra Skupy. Mária felnézett, feje fölött két nadrágszíjból összefűzött akasztókötél himbálózott, mire megtagadta az engedelmességet. Még akkor se változtatta meg elhatározását, amikor Grell egy sajátkezűleg faragott kereszttel döfködte meztelen testét. A mindenre elszánt huligánlány inkább egy csibészinduló eléneklésére kérte fel kínzóit. Ez a szörnyű komédia már-már tragédiává változott. A lány fejét bekényszerítették a hurokba. Majd eleresztették a magasból . . . Arra tért magához, hogy a földön fekszik, s mellette Grell ül egy hatalmas tőrrel a kezében. — Ezzel a tőrrel szúrlak le! — fenyegette a lányt, aki megígérte, hogy nem jelenti fel őket. Betyárbecsületből hallgatott is volna örökre; másnap már ismét a bandával szórakozott. Csak néha kérte vissza Jonnytól elrabolt gyűrűjét. A fiatal gonosztevő azonban továbbra se fért a bőrébe. A nyílt utcán revolverrel lövöldözött, gyerekeket rabolt ki, semmittevőként kitarttatta magát. § § § — Nem vagyok hajlandó vallani Felesleges, amúgy se hisznek nekem, — jegyezte meg nagy fölényesen a trencséni Járásbíróság büntetőtanácsa előtt. — Részeg voltam, nem emlékszem semmire . . . S hogy mi történt a „Hét holttesthez“ címzett rancson, az az én magánügyem, felesleges tárgyalni róla, — tette hozzá és fenséges hallgatásba burkolózott. A banda többi tagja azonban vallott helyette is. Mindannyian megfélemlített báránykáknak szerettek volna feltűnni, akik csak Jonnytól való félelmükben vettek részt a bűntettekben. Vagy pedig azért, amint Stanislav Hroso vallotta, hogy — ne maradjanak le Skupy és a többiek mögött § § § Peter Skupy öt, Rudolf Pagács három év múlva fog szabadulni. A másik három fiatal bűnöző 8 hónaptól 18 hónapig terjedő szabadságvesztését a bíróság két évre felfüggesztette. Előkerülnek-e még valaha ezek az akták egy másik, hasonló bűnper tárgyalásakor ugyanezekkel a vádlottakkal? Félek, hogy igen. — EAS — X h</) ш >Ü О N < ti aj :0 Oí Űj titkárnőt kerestem. Az utolsót elvitte az ördög. Vagy százszor kívántam neki: „Hogy az ördög vigye el!“ Bekövetkezett és most nincs titkárnőm Ezért elhatároztam, hogy mast csak rendkívül ügyes titkárnőt alkalmazok. Olyan általános műveltségű titkárnőt. így mindjárt egyszerűbb a diktálás. Az emberek azt fogják mondani: „Milyen ügyes titkárnő! Hát még a főnöke milyen intelligens lehet!“ Az ilyen szóbeszédet jó megszívlelni. Megérkezett az első pályázó. Elragadó volt. — A legutóbbi titkárnőmmel pechem volt, — szóltam — borzasztóan buta volt. Ezért most ügyes, intelligens alkalmazottat keresek. Ha megengedi, szeretnék önnek három próbakérdést feladni. — Csak tessék. — Mi Norvégia fővárosa? — Koppenhága. — Tévedés! Oslo. Dehát ez könynyen összetéveszthető. Második kérdés: Miben szenvedett Beethoven? — Töprengett majd így felelt: — Pénzhiányban. — Lenyeltem megjegyzésemet és feltettem a harmadik kérdést: — Mit ért ön fjord alatt? — Ismert autómárka,'— Dehogy. Az autómárka %z Ford. A fjord az szűk tengeröböl, meredek és kopár hegyoldalak között — szóltam és fölálltam. — Az érthető, hogy nem tudok azonnal dönteni, kedves kisasszony — majd írásban értesíteni fogúm — a nevét följegyeztem. Még fog rólam halla-A második platinszöke volt. Talán egyenesen szépségkirálynőválasztásról jött. — Az állás bizonyos követelményekkel van egybekötve — kezdtem — ezért szeretnék önnek három kérdést föladni, ha megengedi. — Tessék — felelte, csak rajta! — Ki komponálta a Víg özvegyet? — Mozart! — Nem kérem! Mozart a Varázsfuvolát komponálta. Apropó, nem tudja véletlenül, ki írta a Varázsfuvola szövegét? — Dickens! — Megpróbálkoztam a harmadik kérdéssel: — Mik az Appenínek? — Fürdőruha fajta! A harmadik pályázó már várt. Beengedtem, és megdermedtem. Álomszép volt. Némán intettem, hogy üljön le. Éreztem, hogy az ádámcsutkám ide-oda ugrál a tor-
