Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-19 / 33. szám

A NAGYVILÁGBÓL Eltűnnek a romok DomaZlice községben, ahol nem­régen hatalmas szélvihar pusztított, lázasan folynak az ájjáépitési mun­kálatok. Az újságok és a rádió fel­hívására sok üzem nyújtott segítsé­get, nemcsak munkaerőben, hanem építési anyaggal is. A plzeni Staviva Üzem tízezer négyzetméter eternitet ajánlott fel. A helyreállítási munká­latokba a lakosság és a katonaság mellett bekapcsolódtak a domazli­­cei közszolgáltatási üzem dolgozói; ácsok, tetőfedők, ablakosok is. Ahol nemrégen romokban, vagy tető nél­kül álltak a házak, a közös segítség nyomán új élet indul. Miroslav Sva­­toi és Rudolf Schiebert, a domazll­­cei közszolgáltatási üzem üvegesei eddig 250 ablakot üvegeztek be. Tüntetés a háború ellen Diniben, az Egyesült Ál­lamok Tájékoztató Központ­ja előtt hatalmas tömeg­­tüntetést rendeztek az ame­rikaiak vietnami beavatko­zása ellen. A képen a tün­tetés résztvevői láthatók. A hindu nyelven irt felira­tok arra szólítják fel az imperialistákat, hogy tart­sák be a genfi egyezményt. Mit látott a fényképező­gép? Wisconsinban (USA) egy macska-szerető farmernőt, akinek még több macskája van, mint a képen látható. A CTK külföldi képszolgálata Este van, amikor Vanék Svorcík ottho­nába érkezem. Kivételesen otthon találom. Ritkaságszámba megy. Fényképezőgépével, aktatáskájával, izzólámpájával oldalán fel­felbukkan az osztravai utcákon, üzemek­ben, gyalog, autón, villamoson, mintha 6 maga lenne a megtestesült villanófény. Beszélni kezdünk. — Hronovban születtem, ahol édes­apámnak volt egy ici-pici rőfös boltja. Amikor az iskolából hazamentem, én vol­tam a bolt kifutója. Közben a szívemet a messzeségek húzták. Nagy utakról álmo­doztam, s bár lyukas cipővel rúgtam a lab­dát az iskola udvarán, hittem álmaim be­teljesedésében. Földrajzból mindig kitűnöm volt. Később fényképésztanoncnak adott be apám Prágába. Ez a lépés fordulópontot jelentett az életemben. A mesterség is, a nagyváros is; bár úgy éreztem, a fény­képészethez semmi közöm sem lesz soha. Oton-útfélen utánam kia­bálnak; — Uram, tisztit­­tassa ki a cipőjét Csak lassan jöttem rá a színek és a formák bűvöletére s arra, hogy ezt a mesterséget is lehet művészi szintre emelni. 1946-ban kerültem Prágában fotóriporterként a Cseh­szlovák Távirati Irodához. Most Osztraván élek 13 éve s ugyancsak a CSTI-ban ugyanabban a minőségben vagyok alkal­mazva. Jártam Berlinben, Lengyel- és Magyar­­országon, de legérdekesebb utam Amerika volt. .. REPUBLIKA DE CHILE Fővárosának, Santiagónak két millió lakosa van. Hivatalos nyelve a spanyol, pénzneme az escudo, 100 sentésimó, ami kb. 8,— csehszlovák koronának felel meg. A lakosság túlnyomó része félvér, mesztic és spanyol származású. Pokoli hőség. Huszonnégy órával ezelőtt Csehszlovákia vasszívében, Osztravában voltam. Azóta 14 ezer kilométernyi távol­ságra kerültem. Itt Santiagoban 33 C-t mutat a hőmérő. Az Universidad Catolica­­féle sportklub rendelkezésünkre áll ugyan, de amikor levetkőztünk, mi, európaiak, nagy megbotránkozást keltettünk. Itt, a szabadság földjén, ahol mindenki szabad akarata szerint cselekedhet, olyanannyira, hogy a nyomor töviskoszorújával a fején AMERIKA A FOTORIPORTEI éhen is halhat, maga szabott pózban és helyen, tilos a bikini, térdig érő klott­­alsónadrágot kellett húznunk, hogy elő­írásaikhoz híven léphessünk vízbe. Nagy paloták árnyékában nézelődöm. Nem azok részére építették, akik pihenés­re vágynak. Űton-útfélen utánam kiabál­nak. Uram, tisztíttassa ki a cipőjét! — Ez azonban csak a mondat rövid meg­fogalmazása. Nekem az az érzésem, mint­ha ezt mondanák — Uram, egy falatnyi ételt, élni akarok! — Komoly hivatást jelent Santiagoban a cipótisztítás. Legyen az hatéves, vézna kis lurkó, vagy hatvan­éves aggastyán, napkeltétől késő éjszakáig is kitartanak helyükön, amely a legtöbb esetben csak egy hevenyészve összetákolt faláda. — Mostoha, hegyes vidék. Nem nyújt megélhetést. Városba üldözi nyomor­ban élő lakóit. A hatalmas metropolisban a „bevándorolt“ még eszközeit is megvá­laszthatja, hogy célhoz érjen. Természete vagy adottsága szerint koldulhat, üzletel­het, hogy kenyér kerüljön az asztalára Asztala ugyan a legtöbbnek nincs, de ályen fényűzéshez nincsenek is hozzá­szokva. A Cero Blanco hegy alatt szedett­­vedett deszka és pléhdarabokból összetákolt viskókban laknak. Vízvezeték helyett petró­leum-hordót használnak. Fekvőhelyük a A Cero Blanco hegy alatt szedett-vedett deszka- és pléh­­darabokból össze tákolt viskókban laknak a munka­nélküliek A nyolcéves kis Charles hajnaltól napestig egyengeti simára nagy nehéz szerszámával a vá­lyog széleit viskó földje, gyertyát csak az gyújt és akkor, akinek és amikor telik rá. Nem ajánlatos estefelé kilátogatni a Cero Blancc hegy alá. Az iskolalátogatás fényűzés-számba megy, amit csak jómódú szülők engedhet­nek meg maguknak. Az említett kunyhók­ban élő gyermekeknek a mindennapi ke­nyér után kell nézniök. Nagyon szerencsés esetben ideig-óráig még rendes alkalmazási is kap némelyik, mint például a nyolcéves kis Charles, aki hajnali négykor mái Santiago egyik külvárosa felé baktat, hogy idejében megkezdhesse munkáját. Hajnal tói napestig egyengeti simára, nagy nehéa szerszámával a vályog széleit. Nem ritka eset az sem, hogy parkban, fák árnyéká­ban az éhségtől és fáradságtól elgyötöri gyermek alszik az utca kövezetén. Mellett* közömbösen mennek el az utca járókelői Az egyik téren rengeteg pompás autó kö­zött egy Skoda üdvözöl. Kellemes találko-

Next

/
Thumbnails
Contents