Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-05 / 31. szám

NÉHÁNY PERC KOVÁCS ANDRÁSSAL

— Engem a háború nem érdekel és ezért nem szeretem a háborús filmeket. Soha sem gondoltam volna, hogy ilyen témát dolgozzak fel, — mondja Kovács András a „Hideg napok" című film rokonszenves rendezője, aki a fesztivál legérdekesebb személyiségei közé tartozott.

— Amikor Cseres Tibor novelláját olvasni kezdtem, a harmadik oldalnál abba is hagytam. De mivel a barátom, három hónap múlva mégis el kellett olvasnom. A könyv a második olvasásnál annyira megragadott, hogy nem tudtam letenni. Elhatároztam, hogy megfilmesítem. Mégpedig azért, mert a novella mondanivalója alkalmat adott, hogy azokról a jelenségekről szóljak, amelyek a mai életben nyugtalanítanak: a hazugságról, a megalkuvásról, a tájékozatlanságról, a dolgok ferde magyarázatáról és a felelőtlenségről. Tehát olyan problémákról, melyekből borzasztó dolgok születhetnek.

— Mert ma is sok minden történik, amivel nem értünk egyet. De hiába vitázunk róla barátainkkal, vagy saját lelkiismeretünkkel, ha semmit sem teszünk ellene, mi is a rossz cinkosaivá válunk. A tétlenség — a bűn társa.

— Huszonegy év telt el a második világháború óta, és a fasizmust még most sem ismerjük gyökeréig. Leegyszerűsítettük a német egyenruhák mutogatására, és a gonoszságok szakadatlan áradatával magyaráztuk.

— Sok rossz tett nem is annyira a jogi szempontot sérti, de erkölcsileg súlyos, sorsdöntő vétség. Engem ez a másik szemszög érdekelt. Filmemmel egy olyan társadalmat akartam bemutatni, amely az ember rossz tulajdonságait felszínre hozza, és az, aki nem tud ellene védekezni, végrehajtójává válik. Nem az volt a szándékom, hogy a közönséget érzelmileg felzaklassam, hanem, hogy gondolkozásra késztessem. Igazán rossz ember csak nagyon kevés van. Mindnyájunkban van rossz is, meg jó is. Csak a körülményektől függ, melyik kerül felszínre.

— Mondok egy hasonlatot. Nemrégen filmet forgattunk a hegyekben. Tél volt. A szövegkönyv egy farkaskutya szerepet is előírt. A kutya ugyan idomított volt, de még a ftlmszerephez is idomítottuk. Tehát kétszer volt Idomítva. Nagy hideg volt, és valóban „kutya" körülmények közt dolgoztunk. Az új környezetben az idomított kutyában feltámadtak az ősi ösztönök. Megtámadta a juhokat és garázdálkodott a környéken. A végén nem tehettünk mást, le kellett lőni. Így van ez valahogy az emberrel is. A rossz körülmények felébresztik benne a rossz ösztönöket. És én ezek ellen akarok harcolni.

— A szereplők csak azt mesélik el, amit láttak. A velük történteket szubjektiven ítélik meg. (A filmben a jelenetek szándékosan ismétlődnek, hogy a néző jobban rögzíthesse az egyes mozzanatokat.) Hőseim nem egy helyzetben fellázadhattak volna, de ... a nemtörődömség és a tudatlanság gyilkosokat faragott belőlük.

И'"1 И 1 1 И 11

Ш !

Karlovy Vary-ban immár tizenötödször találkoztak a filmszakemberek és filmcsillagok. Sajnos, egy-két film kivételével csak átlagos produkciót láthattunk itt. Ez a tény komoly gondolkozásra kell hogy késztesse a rendezőbizottságot, hogy a következő ne legyen ilyen sikertelen. Sokkal nagyobb súlyt kell fektetni főleg a szervezésre és a filmek kiválasztására, hogy ezen a nemzetközi vetélkedésen csak olyan filmalkotások vegyenek részt, amelyek művészi szempontból helytállnak. A Karlovy Varyban megrendezett filmfesztiválnak kitűnő híre van. Kár lenne ezt elveszíteni. A szervezés is sántított. Am akárhogy is van, az ember minden roszszat elfelejt és csak a jóra emlékszik vissza. Es így a távolból а XV. Filmfesztivál is megtette a magáét. Elsősorban azért, mert lehetővé tette a filmszakemberek találkozását és eszmecseréit a filmművészetről. Hogy Francis Lederer, a cseh származású amerikai színész szavaival éljünk: „Nem bírálni járunk ide, hanem tanulni egymás*61.“

A fesztiválfilmek között akadt egy-két várakozáson felüli is. A dicséret főleg a magyar filmet, a „Hideg napok“-at illeti.

1946-ban négy ember várja az ítéletet a börtön cellájában. Ezek 1942-ben újvidéken garázdálkodtak. A börtönben visszaemlékeznek azokra a vérrel bemocskolt napokra, amelyeknek szereplői voltak. A film nem a történelmi tények rekonstrukciója, csak meg akarja világosítani azokat a körülményeket, amelyek felkeltik az emberben a vad ösztönöket. Hősei saját szemszögükből ítélik meg és mondják el a történteket.

A film művészi mondanivalójával és kifejezési eszközeivel valóban újat hozott és ezért érthetetlen mindnyájunk számára, hogy a zsűri nem ítélte oda a Nagydíjat egyetlen filmnek sem. Mert ha valamelyik megérdemelte, akkor az a „Hideg napok“ volt.

A fődíjat három film között osztották meg a következő sorrendben: Az első a „Három“ című jugoszláv film lett. Rendezője Alexander Petrovié. Története szintén a második világháború éveibe vezeti vissza a nézőt. Mindegyik történet a főhős halállal való találkozásáról szól. Kétszer megússza, de a harmadik végzetessé válik számára. A film nem a hősiességről szól, amit már a jugoszlávok nem egy filmben mutattak meg, hanem arról, hogyan hat a háború erkölcsileg és lélektanilag az emberre. Tehát nem a háború leegyszerűsített mondanivalójára törekszik.

A második a már említett magyar film lett és a harmadik a „Szekérrel Bécsbe“ című cseh film. Rendezője, Karel Kachyüa, a főszerepet lva Janiurovára bízta, aki igazán kitűnő alakítást nyújtott. De ez az egész amit erről a filmről mondani lehet. A jugoszláv és a magyar filmtől messze elmarad. Érthetetlen, hogy miért nem inkább a „Senki sem akart meghalni“ című szovjet filmre esett a választás, amely sokkal méltóbb partner lett volna.

A zsűri különdíját ex aequo két filmnek Ítélte. Az egyiket Jean Paul Rappeneau filmje, az „Élet a kastélyban“ kapta. Ez a szimpatikus komédia az elejétől a végéig szórakoztatott és felüdülést jelen-