Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-24 / 25. szám

H“““atártalan volt az Izgalom. Merre megyünk, mit nézünk meg, kivel találkozunk, hói hálunk meg — ezer hasonló kérdés hang­zott el az Indulás előtt. Mindenki kíváncsi volt, mi minden vár rá az elkövetkező három nap alatt. — Bár csak Győrön keresztül mennénkI Ott él a ftam, beugornék hozzá. — Az én testvérem meg Budapesten lakik, őt is meglátogatom. — Tihanyt is megnézhetnénk, a testvérem fia a Motel étterem konyháján tanul, jó lenne vele beszélni — mondogatták egymásnak az asszonyok, s közben találgatták, kinek az óhaja teljesül majd. Az autóbusz elindult, s az utasok között meg­kezdődött az ismerkedés. Mert eddig csak annyit tudtak egymásról, hogy a szövetkezet legjobb dol­gozót. Szlovákia minden részéről van itt egy-egy növénytermesztést vagy állattenyésztési dolgozó nő, attól függően, ki melyik szakaszon ért el kiváló eredményt. A Szlovák Nemzeti Tanács és a Csehszlovák Nők 7Ю Ш A FATI legjobbjai a Halászbástyán Asszonyaink a „Vörös Hajnal" termelő­szövetkezet dolgozóival ismerkednek. Középen a szövetkezet elnöke, Kovács Lajos Szlovákiai Bizottsága jutalomként szervezte a téli iskola legjobb földművesasszonyainak ezt a három­napos magyarországi kirándulást. Mert jó piunká­­ért jutalom jár, s ha valaki megérdemli a jutalmat, akkor az elsősorban ez a harmincéves asszony. Egész éven keményen dolgoztak — legalább e há­rom nap alatt pihenjenek, szórakozzanak, ismer­kedjenek Budapest nevezetességeivel. Többen közülük először jöttek Magyarországra. Nem csoda hát, ha szorongva várták a határ­­átlépést. Az izgalom csak akkor oldódott fel kissé, amikor lezárult mögöttük a piros-fehér-zöld színű sorompó. — Hát ez már Magyarország ... Milyen dús a gabonájuk. Lassan már a kasza alá érett. Első sugár, cél „Csak most ne hagy­jon cserben!" — gon­dolja Baclgál Annus. — Na, de a ml kukoricánk ennél szebbI És mi nem is hagytuk ilyen sűrűn. — Nézzétekl Amott már virágzik a mák... Mtndenkt felfedezett valamit. Semmi sem kerülte el a figyelmüket. Szakértelemmel beszéltek, lát­szott rajtuk, elemükben vannak. Az idő Budapestig hamar elszaladt. Volt miről beszélni, hiszen az autóbusz gyorsan nyelte a kilo­métereket, s így újabb meg újabb látnivalót tárt az asszonyok elé. — Az ott a Gellérthegy, ez a híd pedig, amelyi­ken megyünk, az újonnan épített Erzsébet-híd — magyarázza szomszédjának az egyik asszony. A Citadella magaslatán nem győzték csodáint Budapest látképét, a hömpölygő Dunát, s a rajta épült pompás hidakat. A vár ősi falat, a Halász­­bástya, a Mátyás-templom újabb ámulatba ejtette az asszonyokat. A látottaktól akkor sem tudtak szabadulni, ami­kor autóbuszunk már a Hárshegy felé robogott. Itt vártak ránk a szállást nyújtó faházikók. Ez volt aztán az élmény! Másnap az állatkert, a Széchenyi-fürdő, s a híres magyar konyha főztje megteremtette a hangulatot a délutáni vendéglátogatáshoz. A Magyar Nők Országos Tanácsának két kedves dolgozója — Orosz Júlia és Sződl Ilona — kísére­tében a nagymiklóst „Vörös Hajnal“ termelőszövet­kezetet látogattuk meg. Mondanom sem kell, mi­lyen szíves vendéglátásban volt részünk. Kovács Lajos elnök végigvezetett a gazdasági udvaron, s nagy szakértelemmel magyarázta az elért ered­ményeket, Kiss Ilona, Caban Sándorné, Karafi Antalné, Guba Mártonné — a nőbizottság és a szö­vetkezet vezetőségének dolgozói hamar megbarát­koztak a szlovákiai asszonyokkal. Elmondták egy­másnak, hogyan élnek, dolgoznak, mik a problé­máik. A késő délutánt a Margitsziget kellemes sétá­nyain töltöttük. Majd zenés vacsora következett az Árpád-kertben, ahol táncra perdült fiatalja, öregje. A reggelit már Siófokon fogyasztottuk el. A Ba­laton égszínkék vize, a rózsáktól illatozó gyönyörű parkok elbűvölték az asszonyokat. Amíg a komp­pal átértünk Tihanyba, nem győzték csodálni, mt­­lyen szép a Balaton és környéke. Füreden fájó szívvel kellett búcsút vennünk a Balatontól, mert az idő lejárt, indulni kellett. Egy felejthetetlen, megérdemelt kirándulás élményeivel gazdagabban tértünk haza valamennyien. H. ZSEBIK SAROLTA A „VÖRÖS KAKAS“ ÜLDÖZŐI Nem Aljámnál kezdődik, inkább Promé­theusznál, aki a régi monda szerint lopta az istenektől a tüzet, és megajándékozta vele az embert. Azóta a tűz az ember segítő­társává, de egyben szörnyű ellenségévé is vált, ha elveszíti felette a hatalmát. Mindent elpusztít, ami az útjába kerül, és nem kí­méli az ember puszta életét sem. Ennek megakadályozásán fáradoznak a „vörös kakas“ üldözői. xxx **■ Csallóköz végeláthatatlan rónáin száguld velünk az autó. Az árvlzsújtott falvakban már pezsgő élet folyik. Oj házak, új iskolák mindenfelé. Az^ esős hetek után ránk kö­szöntött a napsugaras meleg nyár. Felvillan a községet jelző tábla; Imely. Az EFSZ hosz­­szú kerítése mellett elhaladva, alacsony ház mellett állunk meg. „Tűzoltószertár“ — jelzi a felirat. Kihalt az egész község, csupán egy tűz­oltó-egyenruhás férfi tart felém kerékpárján — Petrik Imre bácsi, a helyi tűzoltótestület parancsnoka. Berregő motorkerékpárján Ba­clgál Anna, a női tűzoltóra) fiatal parancs­noka fékez le mellettünk. —■ Mindjárt itt lesznek a lányok is — mondja Annus mosolyogva —, én addig ki­nyitom a szertárkaput, egy kicsit nehezen jár — és huncutul Imre bácsi felé pillant, aki megérti a pillantását és már ugrik is segíteni. Egyszerre megélénkül a szertár környéke, kerékpáron, gyalog érkeznek a lányok a köz­ség minden részéből. Bámészkodó gyerekek­ben sincs hiány itt az iskola szomszédságá­ban. A szerkocsit tolják ki, tömlőket! Kati, kösd be a hajad. Imre bácsi, kinőttük a zub­bonyunkat, újak kellenének, ezt majd oda­adjuk a pioníroknak. — Kiáltja a zűrzavar­ban a parancsnoknő. — Sajnos a falunak nincs vlzforrása, ezért a patakhoz megyünk gyakorlatozni. Pedig az Állami Biztosítótól 5500 koronát kaptunk

Next

/
Thumbnails
Contents