Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-24 / 25. szám

1

1

I

I

к.

I

5$

Valentyina Nyikolajeva — Tyeresková és Andrijan Nyikolajev tanulás köziben

Hogyan lettem sirály?

A Nő számára írta: VALENTYINA NYIKOLAJEVATYERESKOVA

Apám hősi halált halt a fronton. Anyám fáradságot nem Ismerve dolgozott. Eleinte a kolhozban, a mezei brigádban, később mint fejőnő a farmon. 1946-ban Jaroszlavba költöztünk, a rokonainkhoz. Mama a Vörös Perekop Textllkombinátban lépett munkába. Anyám társnői gyakran benéztek hozzánk. Nem sápftoztak az árvák láttán, hanem nekiálltak takarítani, mosni és főzni, segítettek Ljusza nővéremnek meg nekem.

Amikor Ipari tanulónak felvettek a Vörös Perekop gyár szalagegyenesítő részlegébe, mindenki barátságos volt, és Igyekezett segíteni, hogy gyorsan kitanuljam a szakmát. Védnököm, Antonylna Vinogradova csakhamar Javasolta a művezetőnek, bízzanak meg önálló gépkezeléssel, s maga mellé vett társul.

Itt, a kombinátban szerettem meg szenvedélyesen az ejtőernyős sportot. Ezekben az években nehéz, de boldog, érdekes, mindenféle gondokkal és sporttal kitöltött volt az életem.

Az Iskolában persze még nem álmodoztam a világűrről. Nem Is gondoltam rá, amikor 1958 végén beléptem a jaroszlavll repülőklubba. Gagarin űrrepülése óta Igazi hangyabolyhoz hasonlított az aeroklub. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk róla. Társnőimmel komolyan kezdtünk foglalkozni az űrrepüléssel. Az űrhajósok csapatába nőket Is kezdtek toborozni.

Hozzánk, az aeroklubba is eljött valaki Moszkvából. Nemcsak velem, hanem több társnőmmel Is beszélgetett. Emlékszem, hogy egyik beszélgetésünk végén megkérdezett: „Mit szólna hozzá, ha komoly javaslatot tennének magának, foglalkozzék komolyabban a repüléssel, s talán az űrrepüléssel Is?“ Azt válaszoltam, hogy* szeretem a textilkombinátot, de még jobban szeretném a repülésnek szentelni életemet. Igazat mondtam, mert az volt a vágyálmom, hogy pilóta lehessek.

... őszintén megmondom, a szívem Is elszorult, amikor a felvételi bizottság döntése után az űrhajósok csapatába kerültem. Ott Igazi repülők voltak. Közülük ketten — Gagarin és Tyltov már a világűr nevezetes hősei. Ml vagyok én hozzájuk képest? Mindössze néhány ejtőernyős ugrás van mögöttem. Hét hogyne Izgulna az ember. Bárhogy igyekszik Is külsőleg megőrizni a nyugalmát, érzelmeit nem tudja véka alá rejteni.

Előadóink, edzőink, oktatóink hősi munkát végeztek. Kezdetben megismertettek minket mindennel, amin keresztül kellett mennünk és amit el kellett sajátítanunk a világűrbe vezető hosszú úton.

Később nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnom a speciális berendezésekben. Egyes kísérletek elég nehezek voltak számomra, most kellett fizetnem a jaroszlavll aeroklubban elkövetett hibámért. Sztanyiszlav Morozicsev, az aeroklub oktatója ugyanis sokszor figyelmeztetett, hogy nem eleget tornázom. A kozmikus kiképzés során mindjárt az első napokban éreztem, milyen hátrányomra van ez. Sokat kellett gyakorolnom, nem pihentem habáraimon. Gyakran foglakozás után Is ott maradtam a tornateremben vagy a sportpályán, és tanultam a tornagyakorlatok egyes elemeit. Az edzők nem sajnálták Idejüket, az űrhajósok Is segítettek.

1963 elején azon jelöltek közé tartoztam, akik készen álltak egy férfi és egy nő vezette két űrhajó közös Indulására. Nem titkolom, minden vágyam az volt, hogy a Vosztok 6. űrhajó parancsnoka legyek, bár biztos voltam benne, hogy társnőmnek legalább annyi — ha nem több, — esélye volt, hogy a hatodik űrhajós legyen, mint nekem.

... Sohase tudom elfelejteni a kozmikus start előtti kommunista és komszomolista gyűlést. Mennyi melegség, elvtársi gondoskodás volt férfitársaimnak hozzám Intézett biztató szavaiban.

A lapokban megragadta figyelmemet Clair Botth Lewis neves amerikai újságírónőnek a Life-ben megjelent cikke. „A Szovjetunió azzal, hogy egy 26 éves lányt űrrepüléssel bízott meg, cáfolhatatlanul bebizonyította a nők előtt, hogy hisz bennük: ők is éppen olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a férfiak“ — írta Lewis. — „Ezért tehát Valentyina Tyeresková űrrepülése a nő felszabadulásának jelképe a kommunista társadalomban. Megmutatja az orosz asszonyoknak, hogy tevékenyen részt vesznek a világűr meghódításának dicsőségében, s nem csupán tétlen szemlélők, mint az amerikai nők.“

Jól mondta. Körülbelül én Is így gondoltam, amikor Jurlj Gagarint, Popovicsot, Tyitovot, Nyikolajevet, az űrhajós kiképző központ vezetőjét, orvosainkat, és előadóinkat hallottam beszélni a gyűlésen. Egy cseppet sem kételkedtek benne, hogy Bikovszkljjal végzett együttes repülésünk eredményes lesz. Ez lelket öntött belém, bár indulás előtt

nem tudtam leküzdeni izgalmamat. Telefonon kellett beszélnem a mamával, már nem volt annyi Időm, hogy elugorhassak Jaroszlavlba.

... Június 16-án reggel űrhajós öltözetben ott álltam a rakéta mellet, amelynek kozmikus pályára kellett juttatnia a Vosztok 6-ot. Gyakran láttam, de ezen a reggelen különös szorongással tekintettem az emberi kéznek erre a csodálatos alkotáséra. Csodálatos formájával, vonalaival nemegyszer elképesztett. Eszményi áramvonala szinte elrejtette méreteit. Nem is tudtam elhinni, hogy a világűrbe juttathatja az űrhajót, s néhány perc múlva Valerij Bikovszkíj űrhajója közelébe jut.

A hangszóróban nemsokára felcsendült Jurlj Gagarin magabiztos hangja. Gagarin volt az 5. és a 6. ürnajós együttes repülésének műszaki irányítója.

— Sirály, sirály, itt a Föld hívja — hallottam. Jurlj a közérzetem felől érdeklődött. Azt válaszoltam, hogy nagyon jól érzem magam. Izgalmam elmúlt. Utána a főkonstruktőr beszélt velem, majd megint Jurlj... Igyekeztek elterelni a figyelmemet, felvidítani. Szerencsés űrutat kívántak.

Moszkvai idő szerint 12 óra 30 perckor felhangzott a vezényszó: „Starti“

Az űrstartolás zenéje mély baszszus hangon kezdődik. A tompa robaj távoli mennydörgésre emlékeztet. A rakéta megremegett. A zaj erősödött, egyre magasabb, magasabb, csengőbb tónusú lett.

„Itt Cédrusl Itt Cédrus! A gép kiválóan működik! A repülés szabályszerű.“

Megint Jurlj Alekszejevlcst hallottam.

Az űrrepülés során kétmillió kilométer távolságra is éreztem a Föld gondoskodását.

Milyen nagy öröm volt tudnom, hogy néhány kilométerre tőlem egy másik élő ember van a világűrben: Valerij Bikovszkíj!

Űrrepülési programomat 24 órára dolgozták kl. Am azt mondták, hogy ha jól érzem magam, három napra is meghosszabbíthatom. Mivel jól éreztem magam, az első nap végén kértem, hosszabbítsák meg a programomat. Eleget is tettek kérésemnek, s így Valerij Bikovszkljjal egy Időben fejeztem be az űrrepülést.

... Kíslánykoromban iskolából hazajövet mindig azt mondtam a küszöbön: „Hát itthon vagyok!“ Ugyanezeket a szavakat mondtam, amikor egy ejtőernyős bajnokságról a szomszéd városból hazamentem. S ezt mondtam a világűrből visszatérve is.

Repülés közben kevés időm volt gondolkodni. Most sincs olyan sok időm. Szabad perceimben azonban arra gondolok, hogy rövid időn belül hatalmas szovjet űrhajók repülnek a bolygók, messzi csillagok felé. Legénységük között feltétlenül ott lesznek a dicső szovjet nők is. Hisz repülésemmel újra bebizpnyltottam, hogy ml nők, mindenben egyenlőek vagyunk a férfiakkal. Ki meri most azt állítani, hogy mi vagyunk a „gyengébb nem?“

Én is újabb űrrepülésekről álmodozom. A mi hivatásunkban lehetetlenség erről nem álmodni. Az, hogy házasságot kötöttem Andrijan Nyíkolajevval, egyáltalán nem akadály. Azt hiszem, még Aljonuska is segít mindkettőnknek.

Családos bajtérsaink példamutatása is lelkesít. Tovább készülnek és álmodoznak messzi bolygók eléréséről. ,

Különben nemcsak álmodozom. Tovább tanulok az űrhajósok csapatában, a Zsukovszkij Katonai Repülőakadémia hallgatója vagyok. Esténkint együtt tanulok Andrljannal.

Hazánkban bármilyen álom beteljesülhet. Csak erősen hinni kell benne. Nyitott szemmel kell járni az életben, s nemcsak önmagunkra, hanem barátainkra, népünkre is gondolni.

(APN)

Valentyina a konyhában blinlt készít