Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-21 / 3. szám
Londoni forgalom ding, a 87-ben alapított Temze-parti város volt, melyet sokan ismernek Edgar Wallace detektívregényelből. Vendéglátóm Davies asszony volt. Hamarosan összebarátkoztunk. Mindketten tudtuk, hogy ha politikailag, gazdaságilag két különböző világban élünk is, célunk közös. Azt akarjuk, hogy megismerjük, megértsük egymást és összefogjunk a béke, a szebb holnap érdekében. Az angol belügyminisztérium dolgozói fejcsóválva vették tudomásul, hogy az angol nők békebizottságának meghívására jöttünk Angliába. Vendéglátóm, Susie asszony háza előtt egész gyülekezett sereglett össze, a békekörök tagjai, szomszédok, barátnők, kíváncsiskodók. Csak úgy röpködtek a kérdések, hogy tetszik itt, hogyan utaztam, hogy érzem magam, nem győztem válaszolgatni: „very good, very nice, beautiful, splendide“, stb. és ki tudja hányadszor ismételtem már el a „how do you do?“-t. Az ismerkedés után következett a kemény munka, London neonfényben Törey B. felvételei A liverpooli kikötő így emlegették ugyanis az előkészített programot. Családi látogatások, összejövetelek, beszélgetések a békeszervezetek munkatársaival. A kérdések zuhatagával árasztottak el. Nemcsak a nők helyzete és a szociális feltételek, de minden egyéb — sport, zene, nemzeti szokások, földrajzi, történelmi események, nyelvi kérdések és egyéni dolgok is érdekelték őket. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy minden egyes társaság nagyjából már ismerte Csehszlovákiát, így a kérdésekkel csak kiegészítették ismereteiket. Cookhamban nagyon kellemes meglepetés ért. Az Unita Spancez grafikusa a csehszlovák himnusszal fogadott. „ ... hanglemezről tanultam meg, mert megragadott a szép melódia ...“ mondta. A béke-körök és szervezetek találkozóin lefolyt beszélgetések igen érdekesek voltak. Megfigyeltem, hogy az egyes körökhöz tartozó személyek egyénisége határozza meg a beszélgetések, viták tartalmát: az egyik kör politikai, a másik szociálistársadalmi jellegű. A körökön belül megvitatják a legfrissebb eseményeket, megszervezik a tiltakozásokat vagy felhívásokat, bekapcsolódnak a széles körű békemozgalomba. A nők békeharca anyagi és erkölcsi téren domborodik ki. Pl. levelet írnak a politikai foglyoknak, üldözötteknek, meglátogatják azok családtagjait és segítséget nyújtanak nekik. Részt vesznek a békemeneteken, tiltakozó felvonulásokon, összejöveteleken otthon és külföldön is. A Reading—London-1 körzetben minden egyes békemegmozduláson jelen van az ifjúság. A fiatalok részt vesznek a történelmi jelentőségű „ Easter March 1958—1965“ húsvéti békemeneten is. Ezt a Reading— London közötti négy mérföld távolságot négy nap alatt teszik meg. Éjszakánként az iskolában vannak elszállásolva. Az angol ifjúság képviselői nem a beatlesek — még ha világszerte számos követőjük akad is — hanem a haladó szellemű fiatalok. ~A békéért és a leszerelésért küzdő békekörök elsőrendű feladata megakadályozni a háborút, megszüntetni a faji üldözést és biztosítani az egyén szabadságát. Az angol nők békemozgalmának alapszervezete, a Nemzetközi Békeliga — Women's Internacíonal League for Peace and Freedom — rövidítve WILPF, amelynek központi lapja a Pax et Libertás. Főszerkesztője a szimpatikus, fekete hajú skót Phoeba Cusden, aki egyben Reading polgármestere. írásait a gyermekekről és a nőkről való szociális gondoskodás sürgetése jellemzi. A WILPF szervezetnek saját angol szakosztálya van, amelynek folyóirata a Peace and Freedom. Még több más szervezet is a békéért és a leszerelésért harcol, pl. az Internacíonal Confederation for disarmament and Peace és a Campaing for Nuclear Disarmament. Az angol nők békeharca és a szocialista tábor asszonyaihoz való közeledése nagyon értékes. Tevékenységük és Igyekezetük igazi haladó szellemről tanúskodik: megismerni a szocialista építés problémáit és az asszonyok feladatát az új társadalmi rendszer kialakításában. Az ilyen közvetlen, kényszer és képmutatás nélküli közeledés lehetővé teszi, hogy meggyőződjenek a rosszindulatú, egyoldalú értesülések helytelenségéről. Mivel családoknál voltam elszállásolva, lehetetlen volt nem észrevennem életkörülményeiket. Érdeklődésemet mindenekelőtt a háztartási munkák megszervezése kötötte le. Meg kell jegyeznem, hogy Angliában igen sok a többgyermekes család. A legtöbb családban négy gyermek van. A háztartási alkalmazottak hiánya miatt igen sok gond és munka hárul az édesanyára. Azonban a legkülönbözőbb .háztartási segédeszközök könnyítik meg munkáját És ami a legnagyobb időmegtakari tást jelenti: ez az ésszerű táplálkozás és az, hogy az angol nő nem várakozik a közlekedési eszközökre. Beül az autójába és perceken belül a kívánt helyen van. Az angol nők általában 18—80 éves korig vezetnek autót. Nem ritka látvány, hogy a dédnagymama kocsikáztatja dédunokáját, persze nem gyermekkocsin, hanem autón. Az idő rövid volt, az élmény rengeteg. Angliában járni és Londont nem látni — ez szinte lehetetlen. Ezért volt természetes, hogy a gazdag program ellenére igyekeztem egy kis időt szakítani, hogy megtekintsem e nevezetes város képtárait, múzeumait, történelmi nevezetességeit, megcsodáljam London nyüzsgő életét és egy kicsit bepillantsak a város történetébe. A királyok termében Anglia egész múltja megelevenedett előttem. A királyok között öt királynő uralkodott: Tudor Mária, I. Erzsébet, Orániai Anna, Viktória és II. Erzsébet neve íródott be a történelembe. Az elsőn kívül, aki csak öt esztendeig uralkodott, valamennyi Anglia gyarmati uralmának kiterjesztését és megerősítését szorgalmazta. Ezen a téren az első lépéseket I. Erzsébet tette meg, aki 45 esztendeig trónolt, Viktória 64 esztendeig tartó uralkodása alatt lett Anglia világ-nagyhatalom. Vajon milyen feladat vár a jelenlegi királynőre, II. Erzsébetre és kortársnőire, alattvalóira, akik a békéért és saját egyenjogúságukért küzdenek. Dr. OTÍLIA CHMELOVÄ Itt ért angol földet a lábunk