Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-14 / 2. szám
HIVATÁS-e AZ A természet d legnagyobb alkotóművész, festő, szobrász, bohózat- és drámaíró, antik és modern ábrákat, vonalakat von, kerekít és mióta az ember létezik, mióta a Neandervölgyben talpára állt, utánozza, tanul tőle és birkózik vele. Nem vádolható azzal, hogy nem használta ki kellőképpen az évezredeket, vagy felhagyott volna a tanulmányozással. Ez az erőfeszítés nem is tűnt el nyomtalanul a térben és időben, a földgolyóbis felületete megváltozott az ember keze nyomán és most minden igyekezete odairányul, hogy ismeretlen bolygókat is szolgálatába kényszeresen. Az ember idővel megtanulta fékezni saját indulatait, irányítani mások akaratát; élesíteni felfogóképességét, és terjeszteni szerzett ismereteit. Törvényeket alkotott magának, felemelkedett á levegőbe, behatolt a föld mélyébe, vizet fakaszt és elemekkel csatázik, betekintést nyer az emberi testbe, sőt az emberi lélek sem zárt titok már előtte ... csupán egyetlen tényező maradt számára sértetlenül ősi természetességében — s ez az anyaság misztériuma. Az fenséges és legyőzhetetlen! Az anyaság érzete együtt csírázik az emberré váló sejttel, azzal fejlődik, növekedik... olykor túléli a sejtből formált embert is, és csak akkor szűnik meg, amikor az anyaszív is megszűnik dobogni. Az anyaság fennköltsége írókat, költőket, képzőművészeket, muzsikusokat ihletett már alkotásra, nevében feljegyzésre méltó hőstettek születtek — ezért kissé különösnek tűnik, ellentmondásként hat a napjainkban egyre Feltétlenül hivatás, ha rölam van aiúl sűrűbben felvetődő kérdés: — Hivatás-e az anyaság? A mai modern asszony, aki nemcsak szellemével, de fizikai munkával is bebizonyította, hogy méltó versenytársa az „erősebb nem"-nek — vallhatja-e napjainkban az anyaságot élethivatásnak? Feladhatja-e érte foglalkozását és a helyét, amelyet társadalmunkban kivívott, kiérdemelt magának? Elgondolkoztató, hogy mi is történt volna, ha a tudomány, művészet és történelem kiemelkedő nőalakjai visszavonultak volna a gyerekszoba békés vagy akár gondokkal telített világába, és Johanna, Cleopatra, Currie asszony, Zelma Lágerlöff, Róza Luxemburg, Elizabeth Caldwell, Veres Pálnó, Anna Pavlova, és a többiek, az anyaságot vallják hivatásuknak. Vagy ha a névtelen százezrek, gépek mellett és katedrákon, vagy tudományos pályán működő asszonyok mai foglalkozásuk helyett az anyaságot tűznék ki mindent betöltő életcélul? Helyénvaló tehát a kérdés ... lehet és való-e a ma lányának, asszonyának elsőrendű feladatául ismét és csakis a természet által kijelölt funkciót hivatásul kitűzni? Természetesen erre a kérdésre rövid igennel vagy nemmel válaszolni nem lehet és nem is tanácsos. Érvek és ellenérvek, tények és feltevések szólnak mellette és ellene, ezek egyeztetéséből formálódhat ki a megfelelő válasz arra a kérdésre, hogy a szocialista társadalomban, évtizedes harcok és eredmények után visszafordulhat e a nő a mindent betöltő anyasághoz? Kinos kérdáa, amely érdekemet veszélyezteti д igaz, a dolgozó, gondolkodó, szellemi életet élő és igénylő asszony élete, fejlődő és folyton alakuló társadalmunkban még egyelőre túlterhelt, műszak műszakot követ programján, foglalkozásbeli gondjaihoz a háztartás, a gyereknevelés'problémája csatlakozik. Századunk száguldó ritmusában még nincsen mindenki a képességeinek megfelelő helyen, nincs mindenki kellően felkészülve a reá háruló feladatokra ... de mégis — vagy éppen ezért tesszük fel olvasóinknak közvetlenül is a kérdést: — Amennyi-Ezen gondolkoznom kell 0. BREZINA {elvétele ben anyagi hozzájárulása a háztartás költségeihez nem lenne számára elsőrendű tényező, felcserélné-e vajon más téren betöltött, gyakran nem könnyen elért munkakörét a gyereknevelés magasztos ügyéért? Megoszthatja-e, véleménye szerint — saját lényét hivatala és anyasága között anélkül, hogy egyik vagy másik oldalon fogyatékosságok ne mutatkoznának? Kérjük, írják meg erről véleményüket. DAVID TERÉZ Fordulfanak talán Inkább anyukámhoz!
