Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-03-04 / 9. szám
VÁRNÁI ZSENI Csak ennyi Én nem tudok építeni házat, és nem tudok hidakat verni, nem tudok ácsolni hajókat, nem tudok földet bevetni, nem értek a vas üteméhez, és nehéz nekem az ásó, s kohókat izzóra szítani is nem nekem kijáró, és sziklát se tudok törni. Tornyot, a felhőkbe nyúlót, és gépét, szárnyakon szállót, acél húsából kígyókat, és vasszörnyeteget, zinálót, ó, bizony, én nem kovácsoltam, s nem tettem semmi merészet, ki kővel, vassal csatázol testvér, újjy csodállak Téged, s szeretnek dalolni rólad. De lássátok, reggelre kelve, oly sok az én szegényes dolgom: a szobámat tisztára söpröm, s a kicsinyke ruhákat foldom, megfőzöm az estéli étket, puhára vetem az ágyat, s altatódalt zöngicsélek, mikor ők aludni vágynak, és másnap ezt újra kezdem. Én nem tudok semmi merészet, az én hadakozásom csak ennyi, akárha egy Óceán medrét üresre akarnám kimerni az ujjaim között kicsordul munkám gyümölcse, s utánam nem marad se jel, se emlék, se vasutam, se váram, se hajóm, hidam, se tornyom. Se kezemfaragta márvány, se kezemihiette vászon, egy messze, távoli lövőbe a nevemmel nem világol, csak foldom a kicsi ruhákat, puhára ágyazok este, s néha a felhőket nézem, hogy jönnek, s szállnak messze, az én hadakozásom csak ennyi. Lapunk idei 2. számában indított körkérdésünkre I — hivatás-e az anyaság? — nagyon sok válasz érkezett, amelyekből helyszűke miatt sajnos keveset közölhettünk. Felvetett problémánkhoz a férfiak is hozzászóltak és észrevételeikkel igyekeztünk rámutatni mindazokra a tünetekre, amelyek a dolgozó anyák helyzetét megnehezítik — illetve megkönnyithetnék. Többen hivatkoztak első levélírónk, dr. M. K. soraira, egyetértve vele abban, hogy bizonyos pályákon előnyben kellene részesíteni a női munkaerőket. Helyeselné a lerövidített (4 — 6 órás) munkaidőt. Kívánatosnak tartaná, hogy a bölcsődékben napközi otthonokban szakképzett felügyelők foglakozzanak a kicsinyekkel. Továbbá a legerősebb fizikumú nőnél is megerőltetőnek véli a napi két, sőt három műszakot. De kaptunk olyan leveleket is, amelyekben íróik felfogása szembekerül dr. M. K. idegorvosnő állításával. Szerintük a háztartás és a gyermeknevelés igenis kitöltheti a mai, gondolkodó asszony életét, nem okozhat alacsonyabbrendűségi érzetet, és nem válthat ki unalmat Dr. Sz. I. pszichiáter értékes és szakszerű hozzászólásában (6. sz.), a nő fizikai és fiziológiai különbözőségének fejtegetésével kívánja bebizonyítani, hogy a nő élettani rendeltetése csakis az anyaság. Sőt arról is meg kíván győzni bennünket, hogy — „minden kornak megvannak a maga sajátos problémái, amelyek természetük szerint várnak megoldásra. Mindenki számára — írja dr. Sz. I. — elképzelhető, hogy egyes felfedezések, amellett hogy egyének nevéhez fűződnek, mégis inkább bizonyos kornak, a tudomány fejlődésének köszönhetők. Vagyis nem lehet azt állítani, hogy Einstein nélkül nem ismernénk a relativitás elméletét, vagy Curie asszony nélkül nem ismerte volna meg a tudomány a rádiumot.“ Egyetértünk a levélíró érdekes fejtegetéseivel, de úgy hisszük megállapításai mit sem vonnak le Einstein értékéből, vagy abból a vitathatatlan tényből, hogy Curie asszony a női nemhez tartozott. Abban a lényeges pontban azonban mindegyik levélírónk egyetért, hogy a nő számára az anyaság a leg-Fényképezte: Spácil mm#*-* szebb, a legmagasztosabb hivatás, amelyen azok a kivételes esetek sem változtatnak, hogy egy-egy asszony e küldetés nagyságát, fennköltségét nem érzi, és nem értékeli. Legtöbb levélírónk megegyezik abban is, hogy a nő számára semmi sem lehet több, mint életet adni, gyermeket nevelni, formálni az eljövendő társadalom arculatát és forrásává lenni a folytonosságnak. Dehát akkor mi a többi? — teszik fel páran a kérdést. A munka és az eredmény? A teljesítmény és az ambíció? A természetkijelölte ösztönösség mellett a szellem és az értelem? A kivívott eredmény? A munka öröme és ténye ... az emberré válás lényege? „Voltak idők — írja H. B.-né — amikor harcoltunk az egyenjogúságért, szavazati jogokért, egészségügyi gondoskodásért. Ma már ott tartunk, hogy a munkaidő lerövidítéséről beszélhetünk... de semmiesetre sem arról, hogy a nőket kivonják a termelésből! ...” Igaza van! Mivel is indokolhatnánk ezt? Hiszen nem létezik az asszonyok számára külön törvény, amely nemükre való tekintettel enyhében Ítélkezne bűneik felett, ha a társadalmi rend ellen vétenek, nincs külön szabályzat nők számára, amikor a természet törvényeivel kerülnek szembe, manapság a dolgozó asszony még csak megkülönböztetett udvariasságra sem tarthat számot . . . miért érne tehát munkája kevesebbet, mint az ugyanolyan munkakört betöltő férfié? Az is ismeretes, hogy a női feltalálók egész sora komoly jelentőségű felfedezésekkel járult hozzá a haladáshoz. Asszony találta fel az írógépek, varrógépek bizonyos fajtáját, javaslataikkal elősegítette a tökéletesítésüket. Tengerészeti jelzőrakéta, tengerfenékmérő teleszkóp, magasvasútra felszerelt hangtompító, tűzoltáshoz hordozható víztartály és még sok más fontos termelési eszköz mellé nők nevét jegyezték fel a szabadalmi hivatalokban. És a háborúkban vajon kevesebbet értek a férfiaknál azok az asszonyok, akik fegyverrel a kezükben harcoltak, fegyverrel a kezükben, vagy kötéllel a nyakukon haltak hősi halált? Akiktől senki sem kérte akkor számon teljesítőképességüket, senki sem kérdezte, mennyit bírnak el és mi alatt roskadnak össze? Előítéletekből épített magas fal korlátozta a múltban a nők cselekvési szabadságát, hamisan értelmezett erkölcsi gátak határolták önrendelkezési jogát... a munkahely volt az a fórum, ahol a nő kivívta és bebizonyította egyenértékűségét. Sok akadályon keresztül vezetett a nő útja, amíg ráeszmélt ember voltára . . . lehetetlen tehát visszafordulni, — vallja velünk együtt olvasóink nagy tábora. Továbbá abban, amit már említettünk —, hogy nagyon is kívánatos számukra a lerövidített munkaidő bevezetése. Ez lehetővé tenné a többgyermekes vagy apró gyermekes anyáknak azt, hogy több gondot fordítsanak családjuk, gyermekeik nevelésére. Lehetővé kell tenni — írták olvasóink, hogy azok az asszonyok, akik nem kérnek helyet a termelésben, akik csakis családjuknak kívánnak élni, ne kényszerüljenek anyagiak miatt munkát vállalni és esetleg elégtelenül végezni a kényszerűségből vállalt feladatot. Nagyon sok munkahely szabadulna fel ezáltal férfimunkaerők és az iskolából kikerülő ifjúság számára. Sok hely szabadulna fel a bölcsődékben és napközi otthonokban azon anyák gyermekei részére, akik munkahelyükön hivatástudattól eltelve szívesen és eredményesen dolgoznak. Kevesebb lenne a felügyelet nélkül szaladgáló gyermek és minden bizonnyal csökkenne a gyermekbűnözések száma is. A nő a termelésben, a nő a háztartásban . . . szabad pályákon ... két műszak, három műszak . . . teljesítőképesség, teherbírás, mulasztások ... — ezek társadalomtudományi szakkifejezések! Tóth Jánosné a szövőgépnél, Varga Pálné a katedrán, Szabó Ilonka a lombik felett... — ez a valóság! A kettő harmonikus egyesüléséből származhatnának azok az eredmények, amelyek minden bizonnyal hozzájárulnak szocialista termelésünk fejlődéséhez. DÁVID TERÉZ 3
