Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-19 / 6. szám
yM-PARTI HŐS kérik tőle mindazok nevét, akik mandátum-szerzésénél az ívet aláírták. Egyszerre 120 ember nem lett volna rossz fogás, de Talpas nemcsak az otthonát volt képes elhagyni elveiért, de a németek ütlegeit is el tudta tűrni. Ezután patakszabályozás következett, majd a Gestapo rájött, hogy ő tulajdonképpen nem is tartozik ide, helye a szlovák hadseregben lenne. Megtagadta, hogy a lengyelek ellen harcoljon. Átadták a gárdistáknak. Jíra a verést, bántalmazást már úgy vette, mint ezeknek az időknek természetes velejáróját. Mégiscsak Lengyelországban találta magát a szlovák hadsereg egyenruhájában. No persze arról gondoskodtak, hogy otttartózkodását ne tévessze össze nyaralással. ö azonban a szlovák egyenruhában is az maradt, aki volt. Nem is köthetett ki másutt, mint a hadbíróság előtt. és amikor a hozzá hasonlók haláltáborokban, börtönök mélyén az ellenállás harcaiban százszámra pusz, tultak el, a csodálatos szerencse neki mindig nyitott egy parányi egérutat, amelyen át megmenekülhetett. Egy német kapitány ragadta ki a hadbíróság karmaiból, akinek tolmácsra volt hirtelenében szüksége, és nem sokat törődött a szlovák hadbírósággal. Most a német parancsnokságra osztották be, és Talpas elvtárs karján horog keresztes szalag díszlett. Nem sokáig parádézott így, megtalálta a módját, hogy a hátországba tartó német katonákkal Prágáig jusson. Ústíben akkor már asszonya volt, de sokáig ott sem maradhatott. Most-ba került a Hermann Göring művekhez, ahol holland, francia, belga foglyokkal dolgozott együtt. Innét egy éjjel mint „heimatslos"-t nyugatra, a billefeldi büntetőtáborba szállították és a személyi lapjára azt is rávezették, hogy „hazatérése nemkívánatos". Ezt Talpas nem volt hajlandó tudomásul venni, még útközben megszökött. S nemsokára megnyílt a szabadulás útja. 1945 februárt írtak, mikor többedmagával gyalogosan megindult hazafelé. Útközben még beosztották őket a Volkssturmba, nem tudván már mit kezdeni velük, míg végül Lipcsén keresztül egy szovjet fogollyal áprilisban hazaért. Éppen a legjobbkor, hogy Ústíben is segíthessen előkészíteni a felszabadulást. Az amerikai repülők közvetlenül a felszabadulás előtt bombázták le Chemickát. A németek tömött sorokban vonultak vissza az országutakon, a szovjetek repülőgépről lőtték az utakat. Prága állandóan segítséget kért a felszabadult országrészek fiaitól. Akkor titokban már Ústíben is alakítgatták a nemzeti tanácsokat. Kérték, jöjjön közéjük, de a garabonciás a szervezkedést másokra hagyta. Neki nem volt ideje ilyesmire, a mai Belojannisz-hidat kellett aknamentesíteni az Elbán. A német civil lakosság már felkészült arra, hogy a szovjet csapatokat fogadja. Az Az Elba túloldalán elragadú képre tekint a város Az Elba hullámai tengerjáró hajúkat ringatnak öreg pbsta épületében kilenc hordó tiszta álkohol várta a felszabadítókat. Mikor Talpai megtudta, hogy mivel készülnek fogadásukra, egy kivételével mind az Elbába hajította azokat. Orosz foglyokkal megrongálta a síneket, hogy Drezda felől ne jöhessenek többé a német páncélvonatok. Az országutakat elözönlötték a német tankok, a szovjet foglyok, akik akkor már kitörtek a táborból, puszta kézzel és pisztolyokkal mentek ellenük. Rengetegen vesztették akkor életüket ott, már a szabadság küszöbén. Talpasnak sikerült egy német tankot arra kényszerítenie, hogy néhány sebesülttel a városba vegye az irányt. A vörös templomig el is jutottak, de ott a nagy torlódás miatt megakadtak. A német tankista megszökött. Németek szöktek a kórházból is a Hácha által ajándékozott „guruló operálótermen". Talpai fegyverrel megállította őket, a benne ülő húsz németet szélnek engedte s a sebesült szovjet katonákkal behajtatott a kocsival a kórházba, ahol a német orvossal azonnal el is végeztette a szükséges operációt. 8-ról 9-re virradólag aztán csönd lett, egy-két óráig a senki-földje volt Ústí. Reggel pedig katonás, tömött rendben megjelentek a felszabadítók. Jíra egy ideig a nemzetőrség rendőrségi részlegében dolgozott, aztán július 10-től Gottwald felhívására, de saját szíve vonzásának is engedve, visszatért a Chemiíkába. Egyszerre, mintha tíz helyen lett volna, mindig ott termett, ahol az újjáépítésnél nehézség mutatkozott. Az emberek az ő szavára lelkesen fogtak olyan brigádmunkába, amelyet fizetésért sem mertek volna tőlük kívánni. Erről persze már nem 6 beszél nekem. Akad nem egy olyan, aki mélységes elismeréssel és megbecsüléssel beszél róla. Sosem ügyeskedett, könyökölt, de dolgozni azt mindig tudott. Hat magas kitüntetése van, állami, városi, vegyesen (Za vystavbu mésta Ústí, Únoroví fád stb.). és most úgy érzi, kicsit félretették. „Maradi, nem halad eléggé az új áramlatokkal..."— és ehhez hasonló kifogások hallatszanak. Pedig arra kellene gondolni, hogy az igaz emberi és kommunista magatartás példaképe, s ha nem lett volna ilyen „merev", ennyire „nem hajlékony", sohasem lehetett volna azzá ami, emberré, akire a párt, a haza, a város, a gyár, az emberek mindig számíthatnak. A város húsz éves felszabadulását ünnepli, ünnepli a szabad életet, a munka jogát, a jólét felvirágzását, de szegényesebb lenne ez az ünnep, ha nem vallhatna magáénak olyan férfit, mint Jíra Talpal. ORDÓDY KATALIN és a városrendezési terv makettje Osti nad Labem látképe ¥ ^Ж ‘ Я * Ж Щ
