Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-19 / 6. szám

Musical regényes históriája МРУ Ez a valaki egy magyar származású filmrendező volt: Pascal Gábor, aki Shaw művei közül megfilmesítette a „Caesar és Cleopatra“-t, a „Barbara őrnagy“-ot, az „Androcles és az orosz­lán“-!, s 1938-ban elkészítette a „Pyg­malion“ első filmváltozatát Is, fősze­repben Leslie Howard dal és Wendy HlUer-rel. PASCAL MEGÁLMODTA „LADY LIZA“-T Amikor Shaw 1950-ben meghalt, Pascal örökölte a „Pygmalion“ elő­adási jogát. Musical-t, nagy Broad­­way-produkciót akart csinálni a kuka­­cos, zord nyelvtudós, Higgins profesz­­szor és a cserfes virágáruslány, Eliza Doolittle történetéből. De a Broadway nagyhatalmú szakértői elhúzták a szájukat a terv hallatán. A Broadway eddigi legsikeresebb mu sical-jének főszerepére a tizenkilenc éves Julié Andrews bizonyult a leg­jobbnak darab. A „Pygmalion“ tipikusan angol — A főszereplők egyetlen csókot sem váltanak ... — A nyitószám részletes pontossá­gú angol nyelvtan! — Kit érdekel ma, New Yorkban, egy ilyen unalmas nyelvésztörténet? De Pascalt nem lehetett tervétől el­téríteni. Azonnal hozzálátott, hogy szerzőtársakat keressen. Richard Rod­­gers-re és Oscar Hammerstein-re gon­dolt, a Broadway neves szerzőpárjára, akinek beleegyező szava már elegen­dő volt ahhoz, hogy előleget kapjon. Nyolc hónapig dolgoztak együtt, ami­kor elérkezett az első buktató. Meg­indult a véget nem érő kudarcok la­vinája! A két neves szrező nem akart bele­egyezni abba, hogy Pascal velük együtt, egyenértékű rendezőtársként kerüljön említésre. Pascal úgy érezte: „Lady Liza“ az 6 gyermeke! Nem engedi, hogy el­vegyék tőle. Azonnal felbontotta a szerződést. „L + L“ MUNKÁHOZ- LAT Így gondolkozott: vannak még te­hetséges zeneszerzők a világon! Itt van például a nem annyira Ismert nevű Alan Jay Lerner és Frederick Loewa, az „L + L“ ... Feltárcsázta Lerner hollywoodi számát. „L + L“ nem is gondolta, hogy ez­zel a telefonhívással kezdődik élete nagy karrierje... A két szerző közül Lerner lelkese­dett jobban az ötletért. Még semmi sem volt kész a musicalből, de ő már a főszereplők személyén gondolko­zott, s kezdettől fogva Rex Harrisont szemelte ki a tudós professzor szere­pére. 1952 májusában, Honoluluból így írt Pascalnak: „Minél többet foglal­kozom Lady Lizával, annál lelkesebb vagyok. Valóban nagyszerű musical-t fogunk csinálni ebből.“ 1953 az új kudarc éve volt. A mun­ka nem haladt előre, a Theatre Guild­­del folytatott tárgyalások akadoztak. Loewe elhagyta New Yorkot, Lerner más munka után nézett. Egyedül csak Az első szereplő, akivel a „Há­rom L“ megegyezett: Stanley Hol loway volt, a Doolittle-papa ala kitőja Pascal bízott továbbra is sziklaszilár­­dan a musical sikerében. Magára hagyták... Ö, aki minden Idők leg­nagyobb musical ját megálmodta, sze­gény koldusként meghalt! VERSENYFUTÁS A JOGÉRT „L +L“ újra munkához kezdett. Igen ám, de miután Pascal meghalt, kérdésessé vált: kié a „Pygmalion“ előadási joga? Először azt hitték: Pascal utódai örökölték a jogot, s az elhunyt rendező ügyvédje nagy han­gon meg is ígérte nekik, hogy két nap alatt rendezi ezt a dolgot. A két napból két és fél év lett, s a jogot végül a Shaw-örökösöktől szerezték meg. A hosszas pereskedés ideje alatt ők dolgoztak, kockáztatva esetleg azt is, hogy nem tudják megszerezni a jogot. De öreg rókák voltak már a Broad­way világában, s tudták, hogy itt min­den munka életveszélyes játék. Vagy égig emel, vagy a sárba taszít. Itt csak két út létezik. Vagy fel, vagy lel A „Három L“ kezében ekkor nem volt még más, mint egy igen-igen vázlatos darabterv és néhány dal, amit el tudtak játszani a sztároknak. Csaléteknek bizony kevés! Az első szereplő, akivel megegyez-Rex HarTison és Audrey Hepburn, a film sztárjai tek, Stanley Holloway volt. Azonnal megtetszett neki az öreg Doolittle szerepe és igent mondott. Higgins professzor szerepét változatlanul Rex Harrisonnak szánták, aki azidőben, Londonban, a „Bell, book and candle“ című darabban játszott. Lerner és Loewe interurbán kérték meg: amíg nem hallotta dalaikat, ne szerződjön le a következő téli szezonra. Harri­son, bár nem túlzott őrömmel, ezt megígérte. Rex Harrison „név“ volt a Broadway világában, s ráadásul an­gol, ami Higgins szerepéhez nagyon lényeges. Ezért ragaszkodtak annyira hozzá. A legnagyobb gondot azonban a női főszereplő kiválasztása jelentet­te. Először Jean Símmonsra gondol­tak, de őt filmszerződései másfelé szólították. A vitákon Judy Holliday és Dolores Gray neve is szőbakerült. Végül a negyvenegy éves, beérkezett hollywoodi sztár, Mary Martin maga jelentkezett. Eljött, hogy végighallgassa a dalo­kat, s aztán megvetően így nyilatko­zott: — Utálatos, unalmas, lehetetlen dal­lamok! So long, old boys! Viszlát, öreg fiúk! Talán később eszetekbe jut valami jobb! Végső elkeseredésükben egy tizen­kilenc éves új sztár, Julie Andrews keltette fel a figyelmüket. Fiatal volt, angol és csinos. Ráadásul kedves ének­hanggal és táncos lábakkal Is rendel­kezett. Ez kell nekünk, mondták és lecsaptak rá ... REX HARRISON NYGGÜSKODIK Lerner és Loewe Londonba repült, hogy megpuhítsák Rex Harrisont, aki egyszerűen félt az egésztől. Poggyá­szukban nem volt semmi más, csak hét dal, s indulás előtt megesküdtek, hogy Harrison aláírása nélkül nem jönnek haza! De a színész nem akart kötélnek állni. — Mit képzeltek! Huszonhárom év­vel ezelőtt énekeltem életemben elő­ször és utoljára a színpadon. Mond­hatom, nagyot buktam. Semmi hangu­latom sincs még egy kudarchoz! Egyébként is... a nyitókórus nem jó, ezt a dalt képtelen vagyok előadni, itt húzni kellene a dialógusból, s egy­általán, ennek az egésznek még a cí­me se jó! Lerner és Loewe nagyokat nyeltek, de teljesítették Harrison minden kí­vánságát. Hozzáírtak, húztak, áthang­szereltek, s ekkor alakult ki a végle ges cím is: „My fair lady“. 1955 februárjában, ötheti keserves csatározás után, a férfi főszereplő is beadta derekát. „L +L“ úgy érezte, most már semmi sem állhat a siker útjába! És milyen nagyot tévedtek! Pechükre a londoni „Bel, book and candle“ előadása egyre nagyobb kö­zönségsikert ért el, s a színház nem akarta levenni műsoráról. Az idő azon­ban sürgetett. Az említett Shaw-örö­­kösök kijelentették: ha a próbák 1956 első napjaiban nem kezdődnek el, a „Három L“ elveszti nehezen kiharcolt jogát, amely Iránt élénk érdeklődést mutatott a Metro Goldwyn Mayer cég is. Most Herman Levin ült fel a lon­doni repülőgépre és sikerült elérnie, hogy a színház Rex Harrisont elen­gedje. Az alku ára: huszonötezer dol­lár lelépés és a „My fair lady“ lon­doni bemutatási joga volt! Az üzlet az üzlet! (Folytatása következikJ

Next

/
Thumbnails
Contents