Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-19 / 4. szám
Húsz ágyúlövás dördült el január első felében a Ceské Budejovice-i bástya párkányáról. Húsz díszlövés hirdette fennszóval, hogy megkezdődtek a nagy ünnepségek! Szabad húsz esztendejének örül az a hétszázéves fennállását idén ünneplő ódon város! A 2. ukrán front egységei ezerkilencszáznegyvenöt május tizedikén szabadították fel Dél-Csehország metropolisát a hitleri rabigából. Negyvenöt május kilencedikén Prágában az aranyos város lakói már örömkönnyek közepette ölelgették Rybalko marsall győzedelmes tankistáit, ám lenn, délen még ropogtak a fegyverek, srapnelek robbantak, haldoklók hörögtek... Schörner tábornok hadai ekkor még élet-halál harcot vívtak a vörös csillag lovagjaival. Sok volt a bűnük és nem akartak szovjet fogságba esni. Ezért harcoltak elkeseredetten és vadul. Reménykedtek, hogy az Ausztriából és Plzeü irányából minden harc nélkül előrenyomuló amerikaiak megmentik őket. Megmentik, és majd vállvetve, közösen harcolnak a Vörös Hadsereg ellen. Es az „Aranycsatorna“ vizet, a bőhalú halastavak hullámait vér duzzasztotta. Ceské Budéjovice is a Hadak útján feküdt... Hiába volt azonban minden hiú remény és önámitás, hiába a sok áldozat. A sors kerekeit sem a német páncéltörők, sem az orvlövész SS legények nem tudták megfordítani! Május tizedikén, pontosan azon a napon, amikor a Harmadik Birodalom urai beismerték végső vereségüket és aláírták a feltétlen kapitulációt, a három irányból támadó szovjet csapatok behatoltak Ceské Budéjovicének falai közé, amely felett azóta a csillag és a csipkerózsa ragyog! A HADAK ÚTJÁN JÖTT EL A SZABADSÁG / ? V A Ceské Budejovice-i Fekete-torony Az árkádok alatt Ceské Budéjovice bűbájosán szép tájnak a védőbástyája, amelyhez hasonlót csupán Andersen legszebb meséiben találhatunk. Tó tavat ér e tájon, mintha a teremtés valamelyik csintalan, pisze orrú angyalkája éppen Itt törte volna vagy ezer darabra a kék mennyel tükröt, s ezek a tükördarabok a virágos rétekre hullva élő vízzé változtak volna. Dél-Csehország valaha a Roümberkek cslpkerózsás lobogóinak, és Zi2ka huszita buzogányos vitézeinek volt a birodalma. Ma már csillag ragyog a táj felett, az ember ötágú vörös csillagai Igaz, a Csipkerózsa történelmi bája még mindig holdfényfátyolként lebeg a táj felett, esetleg cégtáblaként egy Interhotel homlokzatán. És múzeumba került a buzogány is. Az egykori Roímberkek és a Schwarzenbergek, valamint a budéjovicei püspökök latifundiumaira is betört a szocialista kollektív gazdálkodás módszere. Csipkerózsához pedig ércolvasztók és merész ívbe szökkenő hidak sorakoztak fel. Am az út hosszú és göröngyös volt, amíg a Csillag legyőzte a maradlságot, a pápahű vidék babonáit és helyes értelmezést kapott sok-sok legenda. A múltkoriban régi jegyzetfüzetelmet rendezgettem, s az egyik, szemétkosárra váró noteszemben a következő feljegyzésre lettem figyelmes: „C. Budéjovice — Vodftany, a repülő paraszt J. N. Sz. Jereván 1958.“ Emlékeimben nagy hirtelen feltűnt egy délceg termet, hollófürtű ötvenes örmény férfi, akivel a jereváni vásárcsarnok bronzveretes kapuját csodáltam. Nevét elfeledtem, a kezdőbetűk már nem mondtak semmit. Egyre azonban jól emlékszem. Elragadtatva beszélt a dél-cseh városok reneszánsz architektúrájáról, csodálkozott az ottani lakosság bigott katolicizmusán, márcsak azért Is, mivel ősapáik egytől-egyik eretnek husziták voltak. örmény ismerősöm a Ceské Budéjovlcét felszabadító szovjet egységek katonája volt. Három irányból, keletről, északról és nyugatról támadták meg a várost, ö a nyugati irányból bekerítő mozdulatot végző osztagoknál harcolt. Így aztán, mielőtt C. Budéjovlcét bevették volna, a vodftany elővédet kellett megostromolntuk. És az egykori királyi erődvárosban hallotta a jereváni „sztarsi lajtinant“ a repülő asztalos legendáját. A repülő asztalos legendája Kétszáz év előtt a vodftany határban, magányos tanyáján élt egy Vít FuCík nevű ezermester paraszt, aki kiváló asztalosmester hírében állott. Még a zablatickál plébános Is rábízta a famadonna megjavítását és bearanyozását. Am a nyugtalan vérű asztalos nem nyugodott, istentelen vágyai támadtak. Nem akarta csizmáját besározni, nem akart a vasárnapi misére gyalog kutyagolni... Repülni akart! Hatalmas pléhszárnyakat készített magának és a szárnyakat egy különös formájú ruhára — a mai kezes lábas elődjére — szíjakkal ráerősítette. A Rabstejn torony
