Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-10-29 / 22. szám
könnyítsen a szivén. Azok, akikkel a ház meg a kertészet körül dolga akadt, tudták, mennyire szótlan. Senkinek se tűnt. fel, hogy most még kevesebbel beszél. Egy napon eljött Kurt Steiner, megkérdezte, hogy megy a sora. Felajánlotta Mártának a segítségét. És Márta neki is csak azt felelte, amit másnak szokott: — elboldogulok magam is. — És amikor Kurt ismételten szenvedélyesen bizonygatta, mennyire hálás neki, annyit mondott: — Jól van, Kurt. — Amikor a férfi búcsúzáskor magához akarta vonni, megmerevedett Kari, az idősebbik bátyja, megjött a fogságból. Gorombább, nyersebb volt, mint valaha. Egy jó szava sem volt a húgához. Minden változás, amit csak a kertészetben látott, bosszantotta. Bár úgy találta, hogy a ház jó karban van, nem dicsért semmit; arra azonban alkalmasnak vélte a házat, hogy rendes családból való asszonnyal költözzék bele, egy szomszéd falubeli gazda lányával. Mártának át kellett adnia a szobáját, ő meg megkapta a szűk kis kamrát. Az ifjú pár alaposan kihasználta; bátyja máson se törte a fejét, mint hogy mindent, amit a távollétében Márta elrendezett, gyökeresen megváltoztasson. És ezt azért is tette, mert dühbe gurult a beszolgáltatási kötelezettségtől, az újfajta begyűjtéstől, és mert be akarta bizonyítani, hogy az úgynevezett „szabad terményfölösleg“ elérhetetlen dolog. Márta néha csendben visszaidézte mindazt, amit Kurt Steiner magyarázott neki — bár őt magát régóta nem látta. Kurt mondta volt: az ilyen ember egyre több földet akar, és idegen földet is; az ilyennek kell a háború. Egy vasárnap csendes magányban üldögélt a kispadon, amelyet bátyja a felesége számára állított a tó partjára; a házaspár a faluba ment, az asszony szüleihez, egyszercsak motorcsónak közeledett a pallóhoz. Kurt Steiner szállt ki belőle és egy fiatal nőt segített partra. Márta nyomban megértette: ilyesformán képzelheti Kurt a jövendőbelijét. Kurt vidáman köszöntötte Mártát, aztán elmondta, hogy még egyszer végig akarta járni szökésének útját, és mindent megmagyarázni a barátnőjének. — És látod, Márta is itt van — fejezte be történetét. Ezúttal megengedte, hogy Márta kávét főzzön — valódi szemeskávét hozott. Egy óra hosszat maradtak együtt.- Amit mi ketten átéltünk, te meg én — mondta és megfogta Márta kezét —, azt soha az életben nem felejti el az ember. — Hát persze, hogy nem — felelte Márta. — Ha szükséged van valamire, gyere csak hozzánk — mondta Kurt, és felírta berlini címüket Bátyja meg a felesége, amikor hazajöttek, bosszankodtak, hogy Márta időközben vendégeket fogadott. Megszimatolták a kávé illatát. S mindenáron tudni akarták, miféle emberek látogatták meg Mártát.- Ismerősök, még a háború idejéből felelte Márta, A falvakban időközben egy kölcsönös segélyezési szervezet alakult. — Tehetnek nekem egy szívességet — szitkozódott Márta bátyja —, a magamfajta nem lép be az ilyesmibe. — Az olyan fajta, mint te, hát az csakugyan nem — mondta Márta. Esténként kerékpáron bement a faluba. Abban a gazdaságban, amely a rokonaié volt, néha gyűlést tartottak. Márta végighallgatott mindent, aztán ha valami nem volt ínyére, csak rázta a fejét. — Ha ilyen helyekre mászkálsz — mondta a fivére — akár nem is kell itthon laknod.- Engem te innen ki nem dobhatsz — mondta Márta. — Apánk mindanynyiunkra hagyta, amije volt. De ha kedved van, kifizethetsz. Karinak ehhez cseppet se volt kedve. De dühös volt, és egyben meglepődött, hogy ez a Márta micsoda hangot vett fel. Nagyon kívánta látni Kürtőt. Nem győzte kivárni, amíg magától eljön. Csak gyorsan viszontlátni az arcát, amely más. mint minden más ismerős arc, a világosbarna haját, a határozott tekintetét. És hallani a hangját. Minthogy a bátyja hivatalos ügyekben járatlan volt, Márta pedig évek óta hozzászokott, hogy mindent egyedül intézzen, adódott egy alkalom. Márta felajánlotta, hogy elmegy a berlini földművesbankba, de nem mutatta, mennyire fontos neki ez az út. A bátyjának meg nagyon megfelelt a dolog. Márta jól ismerte az utat, és pontosan megérkezett. A bankból egyenesen Weissenseebe ment, ahhoz a házhoz, amelyben Kurt Steiner lakott. A lépcsőn felmenet fontolgatta: „Menjek? Ne menjek?“ De a második emeleti ajtón idegen névtábla állt. Márta hasztalan nézte végig a többi ajtót is. Végül megállított egy asszonyt, aki éppen a piacról jött, és megkérdezte, hol lakik itt Kurt Steiner. Az már rég elköltözött.- Hová? Az idegen asszony vállat vont. A végállomástól hazament. Össze kellett szorítania a fogát, hogy el ne lepje teljesen a nagy szomorúság. Megmutatta a fivérének a bankból hozott iratokat, az meg, minthogy az egészből nem értett semmit, nem is talált egyéb felhánytorgatni valót, mint hogy: — Miért nem jöttél már előbb haza? Márta egyszercsak valami elégtételt érzett: van valamije, ami csak az övé, amiből egy cseppnyit sem szolgáltatott ki. És ez a valami, ami egyes-egyedül az övé, nem valami dolog, hanem egy élmény. És erre teljes joggal lehet büszke. Felegyenesedett. A kertészet mellett egy darabka elhanyagolt föld terült el. Egykori tulajdonosai vagy ottmaradtak a háborúban, vagy félelmükben elmenekültek. A község egy Eberhard Klein nevű áttelepültnek engedte át a földet. Klein menekülés közben elvesztette a feleségét. Egyetlen kis„Az esős őszi estéken Nagymamám leül a tűzhely mellé kukoricát morzsolni. Mi gyerekek körülüljük és úgy hallgatjuk, amint gyerekkoráról, a régi játékokról mesél. Nagyon szeretem ezeket az estéket, amelyek olyan észrevétlenül peregnek el, mint Nagymamám kezén Imádság közben az olvasószemek. Mennyi régi, furcsa szokás! Szegénység, nehéz munka és mégis mennyi fiatalos kedv, öröm a Játékokbanl Tanuljátok meg őket ti is, hogy olyan szép estéitek legyenek, mint nekünk!“ Salgö Erzsébet, Udvard Népi gyermekjátékgyűjtő pályázatunkba eddig több mint ötven olvasónk kapcsolódott be. Gyerekek, szülők, nagymamák, óvónők, pedagógusok Jegyezték le nagyon sok szeretettel és segftőkészséggel azokat a mondókákat, Játékokat és gyermekdalokat, amelyek — úgy vélik — kevésbé ismertek vagy lassan feledésbe merülnek. П—ГГГ- г - I 0 ofiának maga viselte a gondját. Komot és meglehetősen tehetetlen ember volt. Egykor kertész volt ugyan, de mindig csak jó földdel volt dolga; nem tudót! kibékülni a tóparti silány talajjal, sem a helybeliek lelkületével, mely rideg volt, mint a vidék. Emrich fente a fogát arra a földdarabra, amelyen immár Eberhard gazdálkodott. Ezért aztán úgy kezelte a jövevényt, mintha ellensége volna. Ha Klein kérdezett valamit, szűkszavú vagy éppenséggel megtévesztő választ adott neki, Klein eleinte azt hitte, hogy Márta is hasonló a bátyjához. Voltak, akik azt mondták neki, hogy goromba, mogorva lány. De egyszer a kerítésen át barátságosan tanáccsal látta el új szomszédját, elmagyarázta, hogyan kell errefelé a paradicsommal bánni. És a parasztgyűlésen is értelmesen szokott beszélni, ha félénken is. Klein meglepetten fülelt. Hiszen pontosan ugyanezt gondolom én is, fontolgatta magában. Aztán azt is észrevette, milyen jóságos, nyugodt szeme van Mártának Hamarosan a felesége lett és gyerekének jó anyja. Békésen éltek, egy véleményen voltak, ami a külső világot, meg a saját munkájukat és kis családjukat illette. Márta egy napon levelezőlapot kapott Düsseldorfból, Kurt Steineítől. Azt írta, sohasem felejti el Mártát. Eberhard Klein megkérdezte, ki ez az ember. Márta meg ezt felelte: A háborúban, a nehéz időkben néha segítettünk egymáson. — Aztán hozzátette: — Egyszer valódi kávét szerzett nekem. Klein nem kérdezett, Márta pedig nem mondott többet. Ha valaki kérdezősködött Márta után — ez ritkán fordult elő —, azt mondták: az Emrich húga, most meg az Eberhard Klein felesége... — És aki egy nézeten volt a Klein-házaspárral, talán még hozzátette: rendes asszony. Mi egyebet mondhatott volna, ha egyszer nem tudott egyebet? его [ ' p - j — Sokszor gondoltam már arra, hogy ha én meghalok, lehet hogy már senki sem fogja tudni ezeket a játékokat, hiszen a mai gyerekek mást játszanak. Ezért nagyon megörültem, amikor a Dolgozó Nő-ben olvastam, hogy szükségük van rá, vannak akik még kíváncsiak a mi régi játékainkra. — Ezeket a szavakat Gűtaí Istvánná mondta, aki személyesen jött el szerkesztőségünkbe, hogy mindenki számára átadja, elmondja az emlékezetében élő népi gyermekjátékokat. És Így Irt mindegyik olvasónk, aki a gyűjtésbe bekapcsolódott. A levelek végén azonban Ilyen sorok is szerepeltek; „Egész nap is tudnám őket mesélni“, „Sajnos, már nem futja az időmből, hogy a többit is leírjam“. „A szövetkezetben dolgozom, sok most a munkánk, este nagyon fáradt vagyok, ezért többet nem Írok.“ Azért hosszabbítottuk meg 1985 október 31-lg a játékok beküldési határidejét, hogy akik eddig a sok munka miatt nem találtak időt az Írásra, vagy csak most jutott eszükbe egyegy versike, kiolvasó, vagy játék, azok is beküldhessék, megírhassák. Akik a gyűjtésbe csak most kapcsolódnak be, a részletesebb ismertetést olvassák el lapunk 14-ik számában. Egyben kérjük olvasóink elnézését, hogy még nem közöljük rendszeresen a beérkezett játékokat, azonban az énekes-játékokat csak pontos lejegyzés után, kottával ellátva közölhetjük lapunkban. Most pedig egy kis ízelítő a beérkezett küldeményekből: Tréfás mondókák: Etyem-petyem ponty, mosogató rongy, mért nem gyöttél szombat este, kaptál volna húst. En egy ktcsit kaptam, tarisznyámba raktam, mire hazaértem, mind elpotyogtattaml Beküldte Horváth Margit Ipolypereszlényből Ez a csárda nevezetes, gólya szállt rá nagykelepes ha én gólyamadár volnék, ilyen házra nem ts szállnék. Kidőlt, bedőlt az oldala, Istennyila sétál rajta, Ktsmadárkák laknak benne, Boszorkányoknak a helyeI Beküldte Csóka Klára, aki 86 éves somorjai nagymamájától hallatta. Kiszámoló versike Egyedem-begyedem, tíjom-tájom. Örzsöm-bőrzsöm, bikkfa-járom. Szálló rigó, kerek erdő, Mondván-mondtam a medvének, Építsenek egy kőjalatl Kon-kon, kongatom, Rézpálcával kongatom. Bárány fuss ki, Jancsi hajtsd ki eztI Beküldte Tamás Józsika Szóllóskéról. Vágok-vágok fát Ezt a játékot ketten játszhatják. Csak egy papír és ceruza kell hozzá. Míg az egyik gyerek figyel, addig a másik rövid párhuzamos vonalakat húz egymás mellé. Közben ezt mondja: Vágok, vágok fát, de micsoda fát, régi rakoncát, gyere velem, én is megyek, Fogadjunk egy liter borba, huszonkettő ezI Megszámolják a vonalakat, ha megvan a huszonkettő, a másik kezd! élőiről, ha nincs, akkor az első kap egy fekete pontot. Beküldte Szurdi Károly 8. osztályos tanuló Karváról.
