Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-10-01 / 20. szám

HUSZONHÉT

„... kérem önöket, ne vegyék rossz néven, de olyan Izgatott vagyok. Éppen most jövök a városból ... találkoztam Bartánéval és a kis Zsuzsival, akit úgy agyonvertek, hogy az egész háta és a lába csupa véres hurka. Azért mert a kislány állítólag 100 koronát lopott. Szegényke úgyis borzasztó körülmények után került a Gyermekotthonba, mert a mostohája szintén ütötte, verte. Ezzel a gyerekkel senki nem törődik? Csak verést kap? Szeretetet soha?

Ha el tudnak jönni, kérem jöjjenek!“

Éppen ebédidő volt. A nemzeti bizottságon E csak egyetlen dolgozót, J. Kartíkot találjuk. Mikor megtudja, milyen ügyben Jöttünk, közli velünk: az esetre vonatkozólag ö is tud felvilágosítást adni. (Mint később kiderült, felesége az Otthon igazgatóhelyettese.)

— Különben nem is érdemes foglalkozni vele. Felfújt ügy ... mondja.

A Gyermekotthon igazgatójával, Jozef Ma** fiákkal ülünk szemben. Negyvenhároméves pedagógiai gyakorlattal rendelkezik, öt éve vezetője a Stúrovói Gyermekotthonnak. Tapasztalt pedagógus, fáradt, beletörődő ember benyomását kelti. Nem lakik az Otthonban, Köbölkútról Jár be.

— Az a baj — mondja, hogy öt év alatt harminc nevelő cserélődött itt. Tavaly nyolc. És akik idekerülnek, azok közül soknak nincs képesítése vagy egészen fiatalok, akik nem rendelkeznek még élettapasztalattal. Ebben látom a legfőbb hibát. Olyanok is vannak, akik számára nem jelent hivatást az itteni munka, hanem csak a fizetés a fontos. Sok minden hiányzik Itt. Állandó lakás is kellene.

Az árvíz miatt kiköltöztünk, a gyerekek több helyen voltak elhelyezve, ez idézte elő a fegyelem lazulását.

— Milyen gyerekek vannak itt?

— Árva, félárva gyerekek és ipersze olyanok is, akiknél a családi körülmények tették indokolttá az állami gyermekotthonban való elhelyezést. Például az apa iszákos vagy a mostoha rosszul bánik a gyerekkel, esetleg erkölcsi téren történő kisiklások miatt. Ha az idekerülő gyermekek közül némelyiknél öröklött rossz hajlamok következtében visszatérő botlásokat tapasztalunk és nagyobb fegyelemre van szükség, azokat Hollóra vagy más szigorú felügyelet alatt álló intézetbe küldjük.

— V. Zsuzsikát milyen gyermeknek ismeri?

— Eddig semmi panasz nem volt rá. Jő kislány, csendes. Édesanyja meghalt. Apja második házasságából még négy gyerek született. Nevelőanyja nem szívlelte, durván ütlegelte. 1963 decemberében annyira megverte, hogy a kislányt testi és fejsérüléssel a komáromi kórházba szállították. Felépülése után került ide. Az apjára is panaszkodott. Soha nem látogatja senki.

— Hogyan kerülhetett sor arra, hogy ezt a

nyolcéves kislányt itt, az Otthonban így megverjék? ’ 6

— Hat óra tájban történt. A szakácsnő, Dosztálné tette. Én már nem tartózkodtam itt, csak három nap múlva szereztem róla tudomást. Zsuzsi Juhászová nevelőnőtől lopta el a száz koronát. Nem mondta meg hová tettei, azaz mindig mást mondott. Két napig keresgélték a pénzt többen is, az Otthon varrodájában, a kertben mindenütt. Ezek voltak áz előzmények. Azután a szakácsnő felvitte a gyereket az egyik helyiségbe és ott összeverte gumival szigetelt vezetékdróttal. Ideges asszony, a saját gyerekét is néha

nagyon megveri. Azóta bizottság szállt ki Bratislavából és Dosztálnét azonnali hatállyal elbocsájtották.

— És hol voltak akkor este a nevelők?

— Három volt közülük szolgálatban, Simonies Erzsébet, Ondröné és Tőthné. Juhásová is ott tartózkodott még, de már nem volt szolgálatban. Vacsoraidö volt, a nevelők a gyerekekkel voltak.

Simonies Erzsébet nevelőnő úgy nyilatkozik, ők semmiről nem tudtak. Vacsoránál a gyerekekkel voltak elfoglalva. Előzőleg elejt egy megjegyzést: — Azt gondoltuk, talán a szakácsnő kiveszi a gyerekből, hová tette a pénzt.

— Láttam egy üres tányért, de nem tudtam ki hiányzik. A szakácsnő sem volt la konyhában. De még csak két hete vagyok itt, nem ismerem anynyira a 'helyzetet — mondja Ondróné, a másik nevelő.

A gyerekek közül egy tizenhárom év körüli kislány azt mondja: — A szakács néni felvitte Zsuzsit a klubhelyiségen keresztül a másik szobába, ott az ágyról mindent lehúzott, Zsuzsit a sodronyra fektette és úgy verte. Aztán leküldte a fiát a konyhába egy nagy késért, hogy kivágja Zsuzsi nyelvét, ha nem mondja meg, hová tette a pénzt. Juhásová tanító néni az ajtó mögött állt, a végén sírt és azt mondta: — Már elég.

IX ésöbb a gyerekek hívták be a nevelőnőket az összevert kislányhoz, aki mozdulatlanul feküdt. Nézték a pulzusát, mérték a lázát, a nevelőnők nem tudták, mit csináljanak vele. Telefonon felhívták az igazgató helyettesét és megkérdezték, hlvjanak-e orvost. Kartíkné azt felelte: — Csináljatok, amit akartok.

A gyereket nem vitték orvoshoz. — Féltek az esetleges következményektől. A gyerekek ventillátorral hűtötték a kislány sajgó hátát.

TTsuzsikát az iskolában találtuk meg. Kedves arcú, ijedt tekintetű kislány. Félénken áll meg előttünk, egyik vállát a védekezés ösztönével felhúzza, fejét kissé oldalra hajtja, belső nyugtalanság árad apró lényéből. Sok bátorításra van szüksége, míg elhagyja ajkát a sző, de aztán szépen értelmesen, okosan beszél. Elmondja nagyon szeret iskolába járni, itt Jobban érzi magát, mint az Otthonban. Barátnője is van itt. Csak elvesztette a tollát és most nem tud mivel írni.

Amikor a pénz felől kérdezzük, minden unszolás nélkül ismétli el a történteket. Vonalzóért küldte fel a nevelőnő a szobába, az asztalról felvette a vonalzót és meglátta a nevelőnő táskáját, megnézte mi van benne, kivette a száz koronát és eltette, hogy hová, nem tudja.

Szemét elfutja a könny. Nem sír csak nagyot nyel és elmondja, hogyan verte meg este a szakács néni.

— Mit akartál a pénzzel csinálni, Zsuzsika?

- Nem tudom.

— És igazán kivetted a pénzt a táskából?

— Igen. Amikor a nevelő néni felküldött a vonalzóért ...

Denyó Józsefné középkorú asszony. Szeméből ® Jóság és szeretet sugárzik, ha kis tanítványaira tekint.

— Nagyon megrendített az eset. Szegény gyerek sokat szenvedhetett. Nézzék meg a hátán és a lábán az ütések helyét. Hogyan verhettek meg ilyen kegyetlenül egy védtelen gyereket? Zsuzsika jó kislány. Osztálytársai is szeretik. Leckéje mindig megvan, az osztályban figyel. Egy

4

hibája van: feledékeny. Én még nem régen tanítom, de tessék, itt van az elsős tanító néni értékelése.

Magaviseleté: csendes, félénk, szűkszavú. A közösséghez pozitívan alkalmazkodik.

— Már nem is szeretek róla beszélni, fogad bennünket Barta Józsefné, az Otthon varrónője. Látni rajta, hogy Zsuzsika esete nagyon megviselte ezt a finom lelkű, érzékeny asszonyt, alfl az Otthon alkalmazottai közül egyedül ismerte fel emberi kötelességét.

— Már az a verés is sok volt szegény kislánynak, amit a délelőtti vallatásnál az igazgató helyettesétől, Kartíknétől kapott, amikor a pénzt keresték. Arról, hogy este mi történt, nem tudtam. Másnap délelőtt láttam Zsuzsikát 'a kertben motozni. Olyan különösnek tűnt nekem a gyerek. A keze izgatottan matatott a zöld között, sírdogált, a szája meg olyan bizonytalanul mozgott, mintha csak azt kérdezgette volna önmagától: hova tettem a pénzt? Amikor közelebb Jött és lehajolt akkor vettem észre, hogy milyen csúnya véraláfutásos hurkák vannak a lábán. Felhúztam a ruháját... még most is reszketek, ha rágondolok, milyen volt a teste szegénykének. A vér Is kibuggyant az ütések nyomán. Fogtam a gyereket és orvoshoz vittem. Az orvos és az ápolónő is megbotránkozott, amikor meglátta a kislány testét. Huszonhét vagy harminchét ütés nyomát számolták meg. Már nem tudom pontosan. Olyan rossz lelkiállapotban voltam, hogy nem is tudtam beszélni. Zsuzsika mondta el, hogy megverték, de amikor megmondta, hogy ki, Dr. Juhász kijelentette: — Ez magánügy. Csak akkor ad ki orvosi bizonyítványt, ha hozok 10 koronás okmánybélyeget. Ez különben is az igazgatóság ügye, mit avatkozok én bele.

Elmentem a gyerekkel a bélyegért. Útközben betértem a HNB-re és megmutattam a kislányt. Azonnal telefonáltak az orvosnak, állítsa ki díjmentesen az orvosi bizonyítványt.

A szakácsnő, Dosztálné a padlásról Jön le. Alacsony termetű, sovány, negyvenöt év körüli, szúrós tekintetű asszony. Látszólag nem lepődik meg, hogy őt keressük, de mozdulatai, kényszermosolya erőltetett nyugalomról tanúskodnak. Gyorsan, kapkodva beszél. Panaszkodik, vádol, idegesen gesztikulál. A kislány iránt semmi részvétet nem érez.

— ... Ott senki sem végzi rendesen a munkáját. Én kérem főszakácsnő voltam és nekem kellett a gyúródeszkákat is lesúrolni, la nevelönők belemosták a sáros cipőiket a fürdőkádba, otthagyták, azt is én takarítottam ki, a folyosó Is csak akkor volt tiszta, ha én súroltam fel... a konyhából nekem is többször eltűnt már pénzem ... és vádol... panaszkodik ... azelőtt esténként énekeltek, szavaltak, színházat Játszottak ... most csak a televízió.. . persze így kényelmesebb ... aztán csodálkoznak, hogy lopnak . .. mit akarnak tőlem... hogy megvertem azt a gyereket ... na és aztán ... kapok még állást...

Cok embert kellett volna még meghaligatnunk. Kartíknét, aki elutazott, Juhász doktort, aki már nem volt a rendelőben és másokat. De így Is felvillantak előttünk azok a hibák, amelyek ezt a megdöbbentő esetet lehetővé tették. Dosztálné, a szakácsnő — nem mintha menteni akarnánk — de úgy tűnik, eszköz volt csupán. Rajta kívül a felelősség a nevelőket terheli. Vajon rádöbbentek-e erre azon az éjszakán, amikor a kis Zsuzsi félig önkívületben vergődött? Gondoltok-e orra, milyen nyomot hagyott a szenvedő kislány látása a többi gyerek érzelemvilágában, akik azért kerültek ide, hogy otthonra találjanak?

Azokra a pedagógusokra, akik gyerekotthonban működnek, nagy felelősség hárul. Még alaposabban kell ismerniük és szeretniük a gyerekeket. Hiszen ők nevelők, szülőpótlók és a társadalom képviselői is egy személyben.

Büntetni lehet, de nem ilyen eszközzel. Jó szóval, a gyerek értelmének megfelelő magyarázattal többet lehet elérni, mint brutalitással. De ehhez kiváló, tapasztalt pedagógusokra van szükség, akik szíwel-lélekkel hivatásuknak élnek. Hogy vannak ilyenek, azt gyermekotthonainkban nem egy nevelő példája bizonyítja.

A párkányi Gyermekotthon vezetőségének és nevelőinek lesz mit tenniük, hogy a társadalom bizalmát visszanyerjék. És, hogy erre képesek-e, azt az illetékes felettes hatóságnak kell eldöntenie.

BERTHANÉ S. ILONA ÉS

JANDANÉ H. MAGDA

J, Vrljk felvétele