Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-09-17 / 19. szám
ад 'ад 6 ад ы 'О а г> a újságíró nem ünnepelt ember, ő a kulturális élet napszámosa, aki hangyaszorgalommal gyűjti életünk ezernyi gondját, baját, örömét, bánatát, hogy azí papírra vesse, a nagynyilvánosság elé tárva orvoslást, vigaszt keressen embertársaitól, hogy az egész olvasótábor osztozzon az egyesek vagy kollektívák örömében, gondjában. Mi, a Dolgozó' Nő szerkesztői is e táborba tartozunk. Lapunk a csehszlovákiai magyar sajtótermékek egyik fontos alappillérét képezi, hiszen olvasótáborunk a párt lapja, az Új Szó után a legszélesebb. Ez аь év fapunk számára jót hozott. Nagyobb formában, színesebben jelenik meg a lap. A jövő év is szép kilátással kecsegtet, ugyanis a Központi Pártbizottság ideológiai osztálya és a Csehszlovákiai Nőbizottság elnöksége javaslatot tett — a csehszlovákiai magyar asszonyok régi óhaja ez —, hogy a Dolgozó Nő 1966. január elsejétől hetilappá váljon. Ha ez a javaslat a CSKP határozatává válik, amit mindnyájan szívből óhajtunk, még érdekesebb, színesebb, szélesebb problémát felkaroló lapot adhatunk hetenként olvasóink kezébe. Mit várunk olvasóinktól, akik számára a lapot olyan szeretettel készítjük? — Azt, hogy hozzászólásaikkal, bírálataikkal segítsenek munkánkban, írják meg, mi tetszik a lapban s mi nem. Segítsenek továbbá abban is, hogy lapunk minden asszony kezébe eljusson, s ezen keresztül segíthessünk nekik problémáik megoldásában, a munkájukban, a gyermeknevelésben. Ezúttal köszöntjük minden kedves olvasónkat, levelezőnket és lapterjesztőnket. Kívánunk munkájukhoz sok sikert, magánéletükben pedig egészséget és boldogságot. SZARKANÉ LÉVAY ERZSÉBET főszerkesztő ÍGY KÉSZÜL A DOLGOZÓ NO. SAJTÓNAP 1965 /twtw&ánfej Asszony vagyok, kétgyermekes anya. Újságírással nemigen foglalkozom. De ha egy ilyen magamfajta egyszer valamit a fejébe vesz: No, meg a kíváncsiság!? Tudvalevő, mi asszonyok szívesen bekukkantunk egymás konyhatitkaiba, néha talán azon túl is ... Így történt, hogy már régebben „fúrja“ az oldalamat: — Hogyan készül az újság? ... Konkréten egy ilyen színes nyomású lap, mint a DOLGOZŰ Nö ... Elhatározásomat tett követte. Mivel a lapot Kassán nyomják, itt, az új nyomda épületében kerestem munkatársait. — A szerkesztőség Bratislavában van — tájékoztatott a nyomda egyenruhás portása. — De itt készítik a lapot... engem ez érdekel — erősködtem. A bejárat őre furcsa tekintetet vetett rám. Szó szót követett, végül itt is hasznát vettem az „Ismeretségnek“. .. Szemtől szembe találtam magam Szelley László mesterrel, a Dolgozó Nő kassal gyártásfelelősével. Ez a rokonszenves fiatalember kalauzolt kíváncsiskodó utamon... Egy nagy gépterembe vezetett. — Ez a szedőterem — mondta. Bemutatott Weiss bácsinak, aki már negyven éve nyomdász. A Bratislavából repülőgéppel érkező kéziratok alapján túlnyomó részt ő varázsolja elő szedőgépén az ólmokba öntött szöveget, amit hasábokba sorakoztatnak. — Menjünk tovább, a kézi szedőterembe — figyelmeztet kísérőm. — Weiss bácsitól ide kerülnek az Weiss kiszedi a cikkek szövegét Bodnár G. felvételei Ez lesz a cfmlap. Bi Can és Bardfik elvtársaknak égy látszik tetszik W őlomsorok Zsampák mettőrhöz, aki a tükrök alapján betördeli az oldalakat... Elcsodálkoztam a „tükör“ és „betördel“ szavak fogalma felett, míg magyarázatot nem kaptam. A „tükör“, az egyes oldalak rajzban kifejezett mása, ezek szerint történik a „tördelés“, az ólomsorok, hasábok összeállítása. Tehát Zsampák „szaki“ nem tördeli öszsze, amit Weiss bácsi előállít. Ugyanis az én agyamban első pillanatra ilyen elképzelés fogamzott... Időközben más is történik a születő lap körül. A fotólaboratóriumban diapozitívokat készítenek a lapba tervezett képekről. Majd a betördelt, kész oldalakról kefelenyomatokat készítenek. Ezekről olvassák le, hasonlítják össze a szöveget a kézirattal. Ha hiba van, módosítani kell a kiszedett ólomsorokban. Amikor ez is kész, az oldalakról celofánpapírra lenyomatokat készítenek. A szerelőben a celofánszöveg és a képekről készített filmanyag fiatal lányok ügyes keze alatt kerül egybe. Ezeket az újság nagyságú oldalakat aztán emulziós papírra lefényképezik, amiről rézhengerre marják mind a 16 oldalt. Ezt követően már előttem is kialakul, milyen lesz a lap. A szerkesztőség munkatársai még egyszer átnézik, jóváhagyják a nyomás alá készített anyagot. Ha még akad hiba, a vésővel, smirglivel most utoljára lehet segíteni... Már galvanizálták a hengerek felületét, elkészült az öt fajta festék. Szinte hihetetlen véletlen folytán jelenlétemben kerül sor a hengerek behelyezésére. A mélynyomású rotációs gép gombnyomásra indul s néhány perc múlva előttem fekszik a színpompás Dolgozó Nő legfrissebb száma... A többi már a csomagolők, elosztók dolga... Soha sem hittem volna, — ha nem látom — mennyi sok ember, csaknem kétheti körültekintő, szorgos munkáját igényli egy ilyen lap, míg eljut az olvasókhoz... A sajtó ünnepén gondoljunk rájuk szeretettel, megérdemlik ... KÉZDY GÉZANÉ ▲ A lap montázsát a tükör szerint végzik. Széliéi és Urbanová Ezen a gépen nyomják a lapot Az első kritikusok