Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-09-03 / 18. szám
való gondoskodást, egyre szaporodnak az üzemi gyermekintézmények az egész városban. A rugalmas, újtípusú műanyagpadlón nesztelenül járnak a nagykötényes nővérek. A csecsemőosztályon katonás sorrendben állnak a számmal megjelölt, sterilizált tejesüvegek. Az előszobában néhány terhes édesanya dolgozik lágy mosollyal a gyermekholmin. Terhességük utolsó időszakában ide osztották be őket a gép mellől. A „Stillzimmerben“ két fiatalasszony váltja egymást. A kicsik még anyatejen nevelkedtek, a szoptatószoba rendelkezésükre áll. 1952-ben kezdték meg a premnitzi üzem Gyermekvárosának építését és ma összesen 929 gyermek szülei dolgozhatnak nyugodtan a gyár termelőcsarnokaiban és laboratóriumaiban, az értékes műanyagszál előállításánál. Enélkül az intézmény nélkül aligha lenne az üzemnek többezer képzett szakmunkásnője, nem látogathatná annyi édesanya az esti iskolát, nem végezhetné egyetemi tanulmányait. A többműszakban dolgozó, tovább tanuló vagy beteges édesanyák számára rendelkezésre áll a heti bölcsőde vagy óvoda is. S ha a" kicsi beteg? Meghűlés, lázzal járó könnyebb lefolyású megbetegedés esetében az édesanyának nem kell kimaradnia a munkából. Üvegfallal elválasztott, sokfülkés kis szanatórium várja a betegeket, állandó orvosi s ápolónői szolgálattal. Az egészséges kicsik a színes, legkorszerűbb felszereléssel ellátott óvodában töltik napjaikat. „Kis milliomosok“ — mondják a nővérek. Az építkezés első szakasza ugyanis 1200 000 márkába került. Az üzem igazán nem szűkkeblű az anyagi beruházások terén. Üjabb kétszázhúszezer márka beruházással és a szülők társadalmi munkája segítségével adták át nemrégen a „Bumit“, a napfényes, színes óvodát a városban. „Boldog vagyok, hogy megszülettem, s hogy ma van a születésnapom .. adja kis társai tudtára az új óvodában Tomaschken és Wendland, és harmonikaszó mellett ünnepel a vidám gyermekcsoport. A babák nem vigyáztak a ruhájukra ÖRÜLÖK, HOGY MOST ÉLEK — mondja az ősz munkásas.szony, aki hat hónapja élvezi az üzem éjjeli szanatóriumának gondoskodását. Az IG Farben volt igazgatói villájában négy nővér és egy orvos gondoskodik azokról a dolgozókról, akik dolgozni képesek ugyan, de kezelést vagy ápolást igényelnek. Reggeli műszakban dolgoznak mindnyájan, a nap másik felében pihennek, megkapják a szükséges kezelést, fürdőt, masszázst, stb. Ide kerül az üzem olyan régi dolgozója is, aki magánosán él és ápolásra szorul vagy a beteg édesanya, akinek gyermekéről időközben az egészheti óvodában gondoskodnak. Az éjjeli szanatórium igazgatónője, Elle Kühne a városka volt polgármestere. A széptermetű, ősz asszony otthonosan mozog a faburkolatú, gyönyörű és csendes villában. Benéz az ebédlőbe, ahol terített asztal várja a munkából hazatérőket. Kühne asszony néhány szál exotikus, gyönyörű virágszállal kísér ki bennünket. — A parkban nő, csak úgy magától, szabadon — búcsúzik és lakói elé siet. A „Friedrich Engels“ műszálgyártó üzem megváltoztatta az NDK kis városának, Premnitznek arculatát, lakóinak életét. A volt IG Farben falut hagyott hátra, melynek csupán a fenyvesek övezete és a Have) folyó kis csíkja kölcsönzött szépséget. Ma a tízezer lakosú modern gyárváros és környékének lakói természetesnek tartják az új lakónegyedeket, a kiépített kereskedelmi hálózatot és szolgáltatásokat. Az üzem pedig, melynek 54 százaléka női dolgozó, ugyancsak természetesnek tartja a róluk és családjukról való gondoskodást. Az „Üj Élet“-et magunknak is építjük, — mondják és hirtelen olyan egyszerűnek, igaznak tűnik a Gyermekváros óvodájában látott mondat: Boldog vagyok, hogy megszülettem .. . KRPELÄN MAGDA azután a bugyit és a kis inget vesszük fel sorolja Inge a reggeli fog lalatosságot Nemsokára iik is önállóan esznek majd a? óvodában
