Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-09-03 / 18. szám

A BROADWAY / Úgy énekel, mint Frank Sinatra ■ Úgy táncol, mint Fred Astaire ■ Kiváló színész ■ Egy vagyont keresett hanglemezeivel és fellépéseivel Las Vegas éjjeli mulatóiban ■ A jazz-kedvelok istenítettek ■ Boldog há­zasságban él May Britt svéd filmszinésznövel • De Sammy Davis többet akart: Színészként akart érvényesülni ■ A Brocidway-ra akaií kerülni! ■ Kétségbeesett küzdelem kezdődött ■ Es mindent elsöprő győzelmet arotctt. — Túl sokat dohányzol. Túl sokat iszol. Túl sokat dolgozol. Egy nap, amikor kinyitod a szádat, már csak por jön ki belőle. Mérsékelned kell magad — figyelmeztette őt barátja és csodált példaképe, Frank Sinatra. Mérséklési Ez egyike azon kevés dolognak, amihez Sammy Davis nem ért. 0 énekel, táncol, játszik. Rabja a foglalkozásának. — A jégszekrény­hez lép, hogy valamit egyen — meséli Frank Sinatra. — Abban a pillanat­ban, amint a jégszekrényt kinyitja és rázúdul a világos fény, egy 45 perces előadásba kezd. furcsa házasság 1960-ban Sammy Davis feleségül vette May Britt, szőke svéd színész­nőt. Nem azért tettem, hogy az embe­rek véleményét megváltoztassam — meséli Sammy. — Ha gyűlölni akar­nak, ám legyenI Jómagam előre fi­gyelmeztettem May-t — a legsötétebb színekben festettem le előtte a jövőt. De May azt mondta, szeret. Egész lö­vőmet a színjátszásra tettem fel. Tud­tam, hogy néhány szerződésemet el­veszítem. Még azzal is számoltam, hogy esetleg nem léphetek fel többé. Közben az emberek beletörődtek házasságába. Van egy hároméves kis lányuk és egy ötéves örökbefogadott kisfiúk. Sammy keserűséggel a hang­jában meséli, hogy egy férfi megkér­dezte tőle, mi a véleménye a külön­böző fajok közötti házasságról. — Rámutattam a kislányomra és azt mondtam: Ez a véleményem. A leg­szebb gyerekem van a világon. ' Sammy a gyerekek kedvéért vállalt szerepet a Broadway-en, az „Aranyifjú" musicalban. — Amíg mulatókban lép­tem fel, az évnek legföljebb a tízed­­részét töltöttem otthon — mondta. A gyerekek alig ismertek. Pedig nekik szükségük van rám és nekem rájuk. SAMMY DAVIS MINT ARANYIFJO Jelentős vagyont szerzett hangle­mezeivel és az éjjeli mulatókban való szereplésével. Több jótékony célú elő­adást tartott, mint bárki más. De egy vágya volt: azt akarta, hogy a nagy kritikusok komolyan vegyék. A Broad­­way-re akart kerülni. Clifford Odet egykori híres színdarabját, az Arany­ifjút muslcallá változtatták. A darab hőse egy fiatal olasz, aki muzsikus­nak készül, de ökölvívó lesz, hogy ha­marább pénzt keressen. A Broadway­­en, a színdarabban, John Garfield ját­szotta a szerepet, a filmváltozatban William Holden. A musicalban az olaszt egy fiatal négerré változtatták, aki tudományszomjában ki akar szaba­dulni Harlemből — és ökölvívó lesz belőle. A szerep és Sammy Davis élete kö­zött több párhuzam is akad. Apja hároméves korában már a színpadra állította, iskolába nem járt, s tizenkét éves volt, amikor megtanulta ieírni a nevét. Elérte, hogy kikerült Harlem­ből. Beleszeretett egy fehér nőbe. Amerikát szokás szerint az előadást vidéki turnén próbálták ki. Ez az öt­hónapos turné az egész társulat részé­re idegpróbát jelentett. Két hónap után William Gibson, a dramaturg, teljesen átdolgozta a darabot. Új ren­dezőt szerződtettek. Előadás után Sammy nemegyszer virradatig dolgo­zott a két zeneszerzővel és a dalszö­vegíróval. Egyes prózai részeket, ame­lyeket Gibson javasolt, Sammy elve­tett. — Fiúm, ezt nem mondhatja — magyarázta — ismerem az életét. Egy keddi napra tűzték ki Broad­way-en az ünnepélyes bemutatót. A VIRÁGOS SZIGET i Portugália sziget benyomását kelti azok részére, akik délről, Andalúzia fe­lől érkeznek; itt ugyanis a Rio Guadiana képezi a határt és ez a folyó Ayamonte és Vila Real határállomásoknál olyan széles, hogy a spanyol és a portugál partot nem híd, hanem rév köti össze. Portugália nyugati és déli partjait az Atlanti-óceán mossa, ami bőséges csapa-A gabonaföldek között for­gó megszámlálhatatlan szél­malom sajátos szépséget kölcsönöz a vidéknek A Sequa torkolatánál, a spanyol határ közelében fekvő Tavira tipikus tetőfor­máival a marokkói építészetre emlékeztet dékot biztosít, továbbá források, patakok, folyók sokaságát jelenti. Ez különösen a délen fekvő Algarvára vonatkozik, amelynek különben ugyanolyan az ég­hajlata, mint Szicíliának vagy Észak- Afrikának. Itt azonban nincsenek olaj­pálmák és csupasz szentjánoskenyérfák, mint a Földközi-tenger melléki orszá­gokban, hanem virágos rétek. Ez cso­dálatosan hat — mint egész Portugália is, összehasonlítva a komor és merev Spanyolországgal. Ez az emberekre is vonatkozik. Kedé­lyesek, vendégszeretők. Csak a nyelvük furcsa. Sajátságos, szaggatottnak ható szavakkal beszélnek, és aki azt hiszi, hogy egy kevés olasz vagy spanyol tu­dással boldogulhat Portugáliában, az té­ved. Eleinte egyetlen szót sem ért meg, de aztán rájön, hogy minden műveltebb ember beszéí franciául (angolul már ke­vesebben) és lassan nyelvtudás nélkül is megérteti magát egy kis jóakarat és fan­tázia segítségével. Délen, Algarvában, a hegyekkel kö­rülvett tengerpartot éppen most szándé­koznak turistaközponttá alakítani. Jelen­leg a világtól való elzárkózás és kénye­lem érdekes keverékét nyújtja az ide utazónak. Algarvából Lisszabon felé utazva egy ritkán lakott fennsíkon megyünk keresz­tül, ahol a gabonaföldek között meg­számlálhatatlan szélmalom forog, s ez a régi időkre emlékeztető, sajátos szépsé­get kölcsönöz a vidéknek. Ami Lisszabont illeti, Alexander von Humboldt a világ öt legszebb városa közé sorolta, lord Byron pedig a közel

Next

/
Thumbnails
Contents