Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-08-20 / 17. szám
■ d I___4 III at fla I << A kezdők egy csoportja. Oktatójuk minden mozdulatát árgus szemmel ügyelik. Leghőbb vágyuk, hogy minél előbb „nagy" játékosokká váljanak. A vegyespáros is gyakorol. Az ifik hallgatják edzőjük, Zilincan utasításait. Kezdődik a felkészülés az országos bajnokság döntőjére. ' л modern életforma jobban Igénybe fi veszi a nők szervezetét, mint valaha. Így érthető, hogy a lányok, asszonyok érdeklődése a különböző sportok tránt az utóbbi Időben jócskán megnövekedett. Télen szívesen látogatják a tornatermeket, uszodákat, nyáron az úszáson kívül nagy közkedveltségnek örvend még a röplabda és a tenisz. A tenisz egyike azoknak a sportoknak, melyet a gyermekkortól kezdve egészen a késő öregkorig rendszeresen űzni lehet és így nemcsak kellemes szórakozásul szolgál, hanem egészségünk megvédéséhez is nagyban hozzájárul. A fiatalokat természetesen a teniszezésnél sem csupán a szórakozás, hanem a versenyzés, a győzni akarás vágya fűti. Ezt az érdekes, egészséges sportot nálunk éveken át háttérbe szorították, elhanyagolták. Pedig a teniszhez sem kell igényesebb felszerelés és pálya mint pl. a röplabdához vagy a futballhoz. Sőt előnye, hogy a játékosok a nap minden órájában tréningezhetnek. A mellőzés ellenére a kluboknak sikerült olyan játékosokat felnevelni, mint Suková, Horóióková, Volavková, Javorsky, HoleCek, Koudelka, Tajcnár — hogy csak a legjobbakat említsük — akik az utóbbi években figyelemre méltó sikereket értek el nemzetközi vonalon. Mindez természetesen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a teniszezés iránt megnövekedjen az érdeklődés. Erről akkor győződhetünk meg a legjobban, ha ellátogatunk a teniszpályákra, melyeken nagy a „forgalom“, nemcsak a délutáni órákban, amikor a dolgozók munkájuk végeztével felfrissülést keresve — és találva — hódolnak a „fehér sportnak“, hanem délelőttönként is, amikor csupán a fiatalok szakíthatnak időt a sportolásra. A Slovan teniszstadionjában reggel nyolckor kezdődik az „élet". A legkisebbek a legfrissebbek. Ok lepik el először a pályákat és Snopek Lubomír — akt a Slávia Bratislava II. liga csapatának aktív játékosa — irányításával igyekeznek „behatolni" a teniszezés rejtelmeibe. Közben a szomszédos pályákon megjelennek a Slovan ifjúsági csapatának tagjai. Mackó, Csáp, az ifjabbtk Tajcnár, Illés, Slahor, Táborská, Melicharöíková és Üurkovíöová — akik a csapat gerincét képezik — szintén 8—10 éves korukban kezdték, de ma már jó képességű játékosok, amit a tavaly nyert országos bajnoki cím bizonyít a legékesebben. — Pedig útjuk a bajnoki címig nem volt könnyű — mondja edzőjük, a rokonszenves Zilinöan Milan. Három évvel ezelőtt sportiskolát létesítettünk... ott nevelkedtek. Idővel kitűnő együttessé kovácsolódott öszsze a kis társaság. Télen — fedettpálya hiányában — tornateremben készülünk, tavaszszal pedig kivonulunk a szabadba. Egész évben együtt voltunk, még szórakozni ts közösen jártunk. Nincs kiemelkedő egyéniség a csapatban, de jó az átlag, a közösségi szellem és ez segítette át őket a legnehezebb akadályokon egészen a bajnoki címig. A teniszezés iránt évről évre növekszik az érdeklődés. Évente száznál több fiatal jelentkezik a Slovan serdülők részére megrendezett tanfolyamaira. A „kiöregedettek" sem lesznek hűtlenek kedvenc sportjukhoz — így érthetően felvetődött a régi pályák felújításának kérdése, örvendetes, hogy ez az illetékesek figyelmét sem kerülte el és most már sokkal hathatósabb támogatást adnak, mint a múltban, amely bizonyára kedvező lesz a tenisz fejlődésére. KOLLÄR JÖZSEF m Táborská a csapat erőssege. Az idén az országos bajnokságon egyéniben a 3. helyen végzett. Nóra Ualadova is egészen fiatalon kezdte Zvolenban. A tavalyi ifjúsági országos ranglistán a 3., a felnőtteknél a 12. helyen szerepelt. Ősszel már a Slovan első csapatának erőssége lösz. Fr. Spáéll felvételei