Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-08-06 / 16. szám
Kimutatták: népgazdaságunkban 2 millió 800 eJier nő dolgozik, az öszszes alkalmazotti viszonyban levő személy 44 százaléka. Kiszámították: Egy dolgozó anya heti munkaideje átlagosan 80 óra, ha beleszámítjuk a háztartási munka legszükségesebb teendőit. Megállapították: A dolgozó nők átlagos havi fizetése 1177 korona, míg a férfiaké 1788 korona. Utánajártak: 190 közszükségleti ipari üzemünkben — ebben az ágazatban dolgozik a legtöbb nő — csak egy gyárban tölt be nő igazgatói tisztséget és egyetlen gyárban sincsen női igazgatóhelyettes. Bebizonyosodott: A háztartások kimosott fehérneműjéből 90 százalékot otthon mosnak ki, s csak 10 százalékot a mosodákban, közüzemekben. Elképesztő: Egy évben a nők bevásárlásra, főzésre, mosásra, takarításra öt milliárd munkaórát fordítanak, ami több, mint egész iparunkban a rendes munkaidő. Mint a fenti, sokak számára talán meglepő adatokból kitűnik, a női egyenjogúsítás terén a legnagyobb probléma a nők gazdasági függetienítése. Társadalmunk ebben a leglényegesebbet megtette: világviszonylatban is élenjáró helyet foglalunk el a nők alkalmazásában. A gazdasági függetlenség terén ez a leglényegesebb dolog. De mint a további adatokból kitűnik, ez csak lehetőség, amelyet az üzemekben még távolról sem használtunk ki. Hiszen a női átlagfizetések szintje 600 koronával alacsonyabb a férfiakénál, ami arról tanúskodik, hogy a nők egyenjogúságában most a legfontosabb a szakképzettség növelése. Végeredményben ennek a hiánya miatt alacsonyabbak a női átlagfizetések, ezért visel kevés nő vezető tisztséget. Nagyobb szakképzettségi átlag nélkül a női egyenjogúság a gyakorlatban csupán politikai és jogi értelemben vett AZ EGYENJOGÚSÁG SZERZŐDÉSE egyenjogúság marad, a valóságban pedig csak lehetőség. A nagyobb szakképzettségű, felelősebb tisztséget betöltő dolgozó asszony megköveteli, hogy munkája zökkenőmentes elvégzése érdekében például a szolgáltatások nagyobb méretűek legyenek. Megengedheti magának, hogy a nehezebb háztartási munkákat elvégeztesse — mosasson, takargasson, sőt főzessen is. A kérdés megoldása természetesen nem lehet egyszeri akció eredménye. A szolgáltatások hálózatának, a boltok elhelyezésének, sőt a nyitva tartási időnek is köze van ehhez. Ma azonban arról szeretnénk szólni, ami a leglényegesebb ponton segítheti elő a dolgozó nők, főleg az anyák ügyét: a szakképzettség növelésének, az üzemi bölcsődék és óvódák létesítésének, valamint a üzemi étkezés megjavításának biztositásáról. A munkásasszonyok életének tanulmányozása közben sajnálatos jelenségre lettünk figyelmesek — sokan a kollektív szerződéseket valamiféle formális, majdhogynem fölösleges dolognak tekintik. Gyakran megfeledkeznek róla, hogy a dolgozók követeléseinek biztosítását tartalmazó kollektív szerződések miatt a tőkés államokban hatalmas sztrájkok vannak, késhegyre menő harc folyik. Az, hogy nálunk, a dolgozók államában ilyen harcot nem kell vívni, még nem jelenti a kollektív szerződés jelentőségének csökkenését. Igaz, a múltban — sőt a jelenben is — a kollektív szerződéseknek sok formális vonásuk volt és van. Iparunk, gazdaságunk új irányítási rendszerével kapcsolatban e téren is változtatnunk kell a helyzeten. Először is ismételjük el a kollektív szerződés fogalmának magyarázatát: ez egy törvényesen biztosított szerződés, amelyet a dolgozók képviseletében a szakszervezet köt az üzem vagy vállalat vezetőségével. Míg a dolgozók a szerződés értelmében kötelezik magukat a termelési terv teljesítésére (ez a feltétele, hogy az üzemvezetőség is teljesítse a szerződésben foglalt kötelezettségeit), különféle versenyformák, a gépek és munkaidő kihasználására, stb., addig a vezetőség pénzeszközöket biztosít a dolgozók szakképzettségének növelésére, szociális ellátására, biztosítja a műszaki fejlesztést, a balesetvédelmet stb. Az extenzív iparirányítás időszakában az anyagi eszközök felhasználásának módját az ágazati szervek aprólékos előírásokhoz kötötték és így a kollektív szerződésben foglalt követelések is csak bizonyos, gyakran szűknek bizonyult határok között mozoghattak. Ez a gyakorlat okozta jelentős mértékben sok kollektív szerződés formális voltát és ennek folytán a dolgozók bizalmatlanságát a szerződéssel szemben. A kollektív szerződés hovatovább a „jámbor óhajok" gyűjteményévé vált, ahelyett hogy a társadalmi célok elérését szolgáló hatásos politikai fegyver lenne. Ahogy a termelés irányítása megszabadul az alakiságtól, úgy kell megszabadítanunk e fontos eszközt is a torzitásoktól. Az idei kollektív szerződések még a régi formájukban valósulnak meg. Az új irányítási rendszert kipróbáló üzemek közül csupán négy próbálta meg a kollektív szerződést is az új, előremutató viszonyokhoz alkalmazni. Ellátogattunk az egyik ilyen üzembe, a rybárpolei V. I. Lenin Textilművekbe, hogy megnézzük, hogyan használják ki a kollektív szerződést egy jelentős politikai célkitűzés, a teljes női egyenjogúság tökéletesebb megvalósítására. A kollektív szerződésben a vállalat vezetősége kötelezi magát, hogy az üzemi tanfolyamokon 1020 dolgozónak nyújt lehetőséget nagyobb szakképzettség elérésére, külön tanfolyamot szervez azok számára, akik nem képesek teljesíteni a műszaki normákat. Az üzem 252 dolgozójának lehetővé teszi, hogy munkája mellett ipariskolát vagy főiskolát végezzen, 74 ezer koronát ad az üzemi tanfolyamok elvégzésére, 8200 koronát üzemi ösztöndíjakra, és 215 548 koronát áldoz arra, hogy a különféle iskolák hallgatói zavartalanul tanulhassanak. Az üzemvezetőség biztosítja, hogy azok az anyák, akik bármiféle tanfolyamot vagy iskolát látogatnak, előnyben részesüljenek gyermekeik bölcsődében vagy óvodában történő elhelyezésénél. Ez az utóbbi kötelezettség igen jó segítője a női szakképzettség növelésének. Ez a kollektív szerződés betűje. Ám szelleme is hatással van arra, hogyan törődnek az üzemben az aszszonyokkal. Az olyan tétel mögött, mint „297 500 korona különféle egészségvédelmi akciókra" érdekes kezdeményezés rejlik. Például az, hogy a szakszervezet szakértők bevonásával átvizsgálta az üzemi rendelőben a beteglapokat. Kitűnt, a legtöbb női páciens a női szervek megbetegedéseiben szenved. Jóakaratban nincsen hiány, s így azonnal munkához láttak: Rybárpole közelében egy kiváló gyógyvizű fürdőhely van, Lieskové, s a szakszervezet megegyezett ennek igazgatóságával, hogy minden másnap a textilgyár asszonyait részesítik gyógykezelésben. Az üzemi autóbusz teljesen ingyen minden másnap Lieskovéba viszi mindazokat, akiknek az orvos az itteni gyógyvizet ajánlotta Százezrekre menő összegek az üzemi bölcsőde és óvoda karbantartására, üzemeltetésére, bővítésére ... Kötelezettségek, számok, összegek. Törvényesen biztosított kötelezettségek és összegek. Mert a kollektív szerződés függeléke — amely szintén jogi alapokon nyugszik — kimondja: a szerződésben foglalt kötelezettségek nem teljesítése egészen az elbocsájtásig terjedő büntetéssel sújtható. Ahány üzem, annyiféle probléma, s természetesen annyiféle kollektív szerződés. Mindenütt máshol szoríthat a csizma, s így a kollektív szerződésben foglaltak is más kötelezettségeket tartalmazhatnak. Ahol valóban katasztrofális a helyzet a női szakképzettség terén, ott ajánlatos, hogy foglalják a szerződésbe, számszerint mennyi nőnek biztosítják a magasabb szakképzettség megszerzésének lehetőségét. Ahol az országos átlagnál aránytalanul nagyobb teher viselésére ítéli a dolgozó anyákat a bölcsőde-hiány, ott üzemi bölcsőde létesítését kell a szerződésbe foglalni, stb. Mindezek a lehetőségek természetesen az eddigi kollektív szerződésekben is megvoltak, de alakiságuk gyakran beletörődésre kárhoztatta a dolgozó asszonyokat és követeléseik helyett inkább legyintettek. Az új irányítási rendszerben tágabb tér nyílik az anyagi eszközök felhasználásában s így a kollektív szerződések útján sok fájó női probléma is megoldhatóvá válik. A kollektív szerződések megvitatásában való részvétel, annak minden alakiságtól való megszabadításával, az új lehetőségek maradéktalan kihasználásával elérhető: a kollektív szerződés nem lesz többé „jámbor óhajok gyűjteménye", hanem hatásos eszköz a női egyenjogúság gyakorlati megvalósításában is. VILCSEK GÉZA
