Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-22 / 2. szám
A TERROR e lle n Hanoiban, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosában 1964. november 25.-29. között, a vietnami nép érdekeit támogató Nemzetközi Kongresszus ült össze, az amerikai imperialista agresszió ellen a béke védelmében. A Kongresszuson 50 országot és 12 nemzetközi szervezetet képviselő 64 küldöttség vett részt. Az amerikai imperializmus már tíz esztendeje szabotálja a Vietnamról szóló 1954-es genfi egyezményeket: Dél-Vietnamot új típusú gyarmattá és az amerikai agresszió katonai támaszpontjává akarja változtatni. Vietnamot újra és újra szétválasztja, veszélyezteti a Vietnami Demokratikus Köztársaság biztonságát, elnyomja a nemzeti felszabadító mozgalmat. Az amerikai imperializmus 1961-től nyílt, agressziós harcot folytat Dél-Vietnamban, amelyet „különleges háborúnak“ nevez. Az amerikai imperialisták és szekértolóik ebben a harcban tisztogató eljárásokat, tömeges gyilkosságokat, embertelen kínzásokat vittek véghez. A lakosságot fasiszta módszerekkel koncentrációs táborokba, úgynevezett „sztratégiai településekre" hurcolták; határtalan embertelenségükben hadi eszközként mérgező hatású vegyszereket alkalmaztak a lakosság gyilkolására, az állatállomány és a növényzet pusztítására. Ezek a tények teljes valóságában leleplezték az Egyesült Államok hazug propagandáját, amely szerint csak azért avatkozott Dél-Vietnam belügyeibe, hogy Amerikai repülőgép ontja magibél Diem zsoldosait ,,védje az ország függetlenségét, az Egyesült Államok biztonságát és a szabad világot“. A Kongresszus szükségesnek tartja, hogy Dél-Vietnam népe — mivel ebből a nehéz helyzetből más kiútja nincs — fegyvert ragadjon az agresszív amerikai imperializmus ellen és a függetlenségéért vívott harcot fegyveres politikai harccal kösse össze. A hős dél-vietnami nép szabadság-A halál pusztító fogását oly csodás módon elkerülted, Elindultál a kürt szavára és megérkeztél, Tran Thi Ly, Mint hús-vérünket, mindenünk hugocskáját Fogadunk téged ölelő karunkba ... To Huu, a költő énekel így Tran Thi Lyről, a hős leányról, aki megszökött egy délvietnami börtönből. Negyvennél több seb borította testét, mire Északra érkezett harca ékes példaképe és buzdító forrása az elnyomott' nemzeteknek, nagyban hozzájárul a béke megvédéséhez Indokínában, Délkelet-Ázsiában és az egész világon. Ez a harc egyúttal megerősíti az igazságot, hogy ha az elnyomott nemzetek — bármely kis nemzetről is van szó — összefognak és helyes politikai vonalon harcolnak, ha egyetértenek és támogatást nyernek a szocialista és békeszerető nemzetektől, teljes mértékben legyőzhetik az imperializmust és nemzeti függetlenségükért vívott harcukban győzelmet arathatnak. A Kongresszus határozottan elítéli az amerikai imperializmust, mely cinikusan szabotálja az 1954-es genfi egyezményeket. A Kongresszus határozottan elítéli és leleplezi azoknak a kiáltványoknak veszedelmes voltát, amelyeket az utóbbi időben egyes amerikai személyiségek tettek közzé és amelyekben állítják, hogy „szükségessé válhat egy határozottabb akció Észak-Vietnam ellen". A Kongresszus jóváhagyja és teljes egészében támogatja a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának álláspontját, logikus és ésszerű javaslatait, amelyek a genfi egyezmények szigorú betartása mellett foglalnak állást és követelik, hogy: az amerikai kormány azonnal szüntesse be agressziós háborúját Dél-Vietnamban, teljesen vonja ki csapatait, katonai személyzetét és felszereléseit Dél- Vietnamból, számolja fel az ország területén lévő katonai támaszpontjait és bízza Dél-Vietnam lakosságára, hogy az ország belügyeit saját maga, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadító Front programja szerint rendezze. A kettéválasztott ország békés egyesülésének kérdése a vietnami nép beliigye. Ezt a kérdést csak a vietnami nép hivatott megoldani. Felhívja az amerikai népet, hogy tovább fejlessze szolidaritási mozgalmát a vietnami néppel, követelje, hogy az Egyesült Államok kormánya azonnal szüntesse be agresszív háborúját Dél-Vietnamban, hagyja abba veszedelmes provokációit és agresszióit a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A Kongresszus erős meggyőződése, hogy a vietnami nép felismeri a több mint harmincmillió vietnami közös harcának erejét, a szocialista országok és a világ többi békeszerető nemzetének napról napra erősödő szolidaritását és támogatását. így minden bizonnyal legyőzi az agresszív amerikai imperializmust és szekértolóit, Észak-Vietnam lakossága pedig ellenáll az összes provokációs és agressziós akciónak és egész Vietnam népe felépítheti — békés, egységes, független, demokratikus, virágzó — vietnami hazáját és hozzájárul a béke megvédéséhez Indokínában, Délkelet- Ázsiában és az egész világon. Hanoi, 1964. november 29. Gyermekié) és anyai kéz (1900) Anya és gyerme ke (1916) nevét mindenütt a világon, ahol haladó emberek élnek, a legnagyobb tisztelettel ejtik kl. Romain Rolland így Jellemezte alkotásait: „Németország legnagyobb költői művei, amelyek a szegények nyomorát és szenvedését tükrözik vissza ...“ Käthe Kollwitz „Szövők útja“ című képén a felfegyverkezett férfiak mellett egy asszony is menetel. Fegyverek nélkül viszi gyermekét a hátán. Így Jellemezhetnénk Käthe Kollwitz magatartását is. Ügy áll a küzdők mellett figyelmeztetően és harcra buzdítóan, mint az az asszony a képen. Alkotásaiból nemes humanizmus csendül ki, amely Goethe erős befolyására támaszkodik. Ez a goethei hatás művészi életútján végigkísérte. Ehhez hozzájárul az az erős kötelék is, amely előbb csak érzésein, majd élményein és felismerésein keresztül is egyértelműen és tudatosan a munkához fűzte. Käthe Kollwitz állásfoglalása nemcsak nyílt forradalmi alkotásaiban, hanem a munkásélet legapróbb mozzanatainak bemutatásában is megfigyelhető. Itt van például a „Látogatás a gyermekkórházban“ című rajza, amely telítve van a proletárlélek szépségével és mély emberi érzésekkel. Egy kisgyermeket látunk a képen, aki beteg, de már túl van a veszélyen. Szülei meglátogatták. Mennyi szeretettel pillant az anya gyermekére, milyen gyöngédséggel tartja a bögrét és viszonzásképpen a kicsi mélységes bizalommal tekint az anyjára. Käthe Kollwitz minden művében a háború ellen harcol. Megdöbbentő erejű Anya-alakjai védőn ölelik át gyermeküket. Utolsó litográfiái műve is egy anyát ábrázol, melynek címében Goethe írásából idéz: „A vetőmagvakat nem szabad megőrölni!“ Természetes, hogy Käthe Kollwitzot a nemzeti szocialisták a legellenségesebb indulattal üldözték. Már 1933- ban a leghevesebb támadásoknak volt kitéve. Egy „jóakarója“ rehabilitálni akarta egy újságcikkben. Käthe Kollwitz azonban ezt a leghatározottabban visszautasította. Ezt írta: — Én ott akarok állni az üldözöttek mellett. A náciktól üldözve és száműzve megalkotta a „Halál“ című utolsó nagy sorozatát. Ebben már nemcsak művészi képességei bizonyítására, hanem bölcs emberi tapasztalatok közlésére is törekedett. Úgy formálta meg a Halált, amint egy gyermekcsoportba markol. Ebből a képből a brutális háború előérzete sugárzik. 1943-ban, hetvenötéves korában a Harz hegységben lévő Nordhausenbe költözik. Ekkor Berlinre már bombák hullnak. Látja, hogy a világ romhalmazzá válik, ha valami meg nem akadályozza és így ír: Egész szívemmel azt kívánom, hogy befejeződjön ez az őrület. Csak a világszocializmustól várok emberséget. Unokájával folytatott beszélgetésében így nyilatkozott: Egyszer megszületik egy új eszme és minden háborúnak vége lesz. Ebben a meggyőződésemben halok meg. Keményen meg kell majd érte dolgozni, de eljön ez az idő. 1943 április 22-én halt meg. Csak unokája volt mellette. A lucfenyő koporsó mögött a gyászmenetet alig tíz ember alkotta. Temetés közben a Meissen környékén előrenyomuló frontról hallatszott a harcizaj. Csak néhány nappal ezelőtt írta Käthe Kollwitz Berlinbe: „A háború elkísér a síromig.“ Prof. 0. N.
