Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-07-09 / 14. szám

Pipacsok a tengeren — KrajCoviC Járni teherautója magányosan küzd az utad borító víztömeggel. Nagymegyerröl Gellérbe megy. Ivóvizet és kenyeret visz az ottmaradt embereknek. Rajta kívül nem nagyon akadna vállalkozó erre az útra. A növendékfák koronájáig csap a hullám. A búza, kukorica, a tejes érésű árpa, minden a víz alatt. Csak néhány .pipacs libeg a hullámok hátán. Az út jobboldalán dombocska emelkedik ki a vízből. Bogya első házai. Kutyavonltás, tyúkok a kerítésen. Oldalra fordult traktort csapkod a szürke áradat.

A víz remetéi — Szűcs Lajosék háza a falu legmagasabb pontján épült. Csak az udvar hátsó részében van víz. Ide húzódtak az önmagukat remete sorsra ítélt emberek. Védeni, menteni akarják, ami menthető. Baromfit, bútort, ruhaféléket. Hiába hívták őket, maradtak. Végül a katonák — végző szükség esetére — négy pontont hagytak nekik. A szobában összezsúfolva a televíziók, a földön matracok, a sarokban lepedőbe kötött ruhafélék garmadája. Csónakba ülünk, úgy járjuk (végig az alsó sort. Rombadőlt házak, döglött

tyúkok a vízben. Az egyik udvarban kutya kapaszkodik az ölbe rakott fa utolsó hasábjaiba, mint hajótörött az egy szál deszkába. Hívjuk, de nem mozdul. Őrzi a házat. Azt mondják, öt napja fekszik a farakás tetején mozdulatlanul. A teherautó sofőrje beúszik érte. Reszketve lapul bele a csónak fenekébe. Szűcs Lajos keményen markolja az evezőt.

Ök is emberek — A bogyai szövetkezet istállója mellett még szárazon áll a trágyatelep: Két ló áll rajta figyelő fejjel. A katonai kétéltű, amire felkapaszkodtunk, óvatosan tér be a kertek alá. A lovak az emberi hangok hallatára szánalmasan nyerítenek, szinte ágaskodnak, úgy jönnének. De a katonáknak most emberéletet kellene menteniük. Farkasék háza sarkánál állunk meg. Az udvar közepén létra, az alsó fokok már vízben állanak. Farkas István kezében vas villa, úgy kiabál a létráról:

— Nem megyek, sehová sem megyek. Minek mentek rá most is a kukoricámra? Hozzanak ivóvizet, meg orvosságot! — Öt hete jött haza a kórházból, sárga mint a viasz, a lába dagadt, szemében furcsa fény lobog.

A nagymegyeri gáton

Hiába az egyórás rábeszélés, csak rázza a vasvlllát, hogy ne merjünk közeledni. A felesége tehetetlenül sír, de ő sem mozdul.

— Ötödször vagyunk itt — mondja fáradtan a kétéltű parancsnoka. — De hát ilyenek is vannak, és ők is emberek.

Éjjel-nappal a gátakon — Gyulladt szemű, borostás arcú férfiak a gáton. Aggódva figyelik a vizet. A harmincfokos melegben szakad róluk a víz. Zsákokat töltenek, földet lapátolnak, köveket emelnek. Kézről kézre adogatják a hatalmas kődarabokat. Még cigaretta szünetre is ritkán állnak meg. Beázott homokzsákkal hűtik a sört, ásványvizet. Medve, Doborgaz, Csicsó, Gúta, Komárom, Nagymegyer . . . Hetvenkét éves nagyapa, tizenhétéves fiatal, helybeliek, magyarok, morvák, szlovákok, csehek dolgoznak megállás nélkül és katonák Prága mellől, Győrből, Tatáról, Kijevből és Uzlovojeból. Gépek, pontonok, turbinák, tíztonnás tehergépkocsik, helikopterek, katonai kétéltűek. Minden elképzelhetőt megkísérelnek, hogy mentsék a menthetőt, hogy eltömjék a szakadásokat, hogy védjék a gátakat. Tizenkét órát dolgoztak, indulnak, hogy végre pihenjenek. Jön a hír: Szivárog a víz! Újra vissza. És hiába van este hat óra,

Gelléri utcasor

reggel hatig újra vágják a földet, hordják a követ és töltik a zsákokat. És a veszély, a fáradtság közepette nevetve fogadkoznak: Addig (nem borotválkozunk, amíg le nem vonul az árvíz!

Az ember mindig reménykedik —

A lakszakállasi szövetkezet udvarán gyülekezik minden faluban maradt ember. Itt főznek az asszonyok a férfiaknak, az éhesen betérő katonáknak, minden éhes embernek. Már csak ötvenen maradtak itthon az 1519 lakos közül. A férfiak a házakból szállítják biztos helyre az ingóságokat, a nők meg főznek, s mindenkihez van néhány Ikedves, bátorító szavuk. Itt általában mindenkire a nyugalom jellemző. Már a körülményekhez viszonyítva elképzelhető nyugalom. A bútor, ágynemű, ruhafélék, gabona, minden biztonságban van. újra lakhatóvá akarják tenni házukat, otthonukat. Nem szabad kétségbe esniük, mellettük van az ország, a társadalom, minden ember. Ha (nehéz lesz ás újra kezdeni, mégis meg kell tenni minél előbb. Hiszen a gyermekek újra játszani akarnak otthon, a falujukban, Rájuk kell most is gondolni. És arra, hogy nincsenek egyedül. Mindannyian fogjuk egymás kezét. Az emberi összetartás lerősebb az árnál. HARASZTINÉ M. E.

Üres már a fazéK

m

Csicsai Béláné, Bartal Lajosné és a többi lakszakállasi asszony, aki az otthcMimaradottak ellátásáról gondoskodik

Az elöntött területeken már működnek a szivattyútelepek, hogy mielőbb megszabadítsák az ártól a termőföldet

A bratislavai Lu mumba internátus is 1500 embernek nyújtott menedéket

A topolcanyi Járási Nemzeti Bizpttsógon

megszervezték az árvízkárosult családok el - liéŰíí’zését, ellátását, az orvosi felügyeletet, foglalkoztatást.

Az elnök az át nem aludt éjszakától, az Intézkedésektől fáradtan közli: Az a tervünk, hogy járásunk falvai védnökséget vállalnak egy-egy árvízsújtott falu felett. Az asszonyoknak lehetővé tesszük, hogy az EFSZ-ekben dolgozzanak. Mindenben segítségükre leszünk.

Maria Zemková, a nőbizottság járást elnöke mondja: — Éjjel száztíz család érkezett, azonnal elhelyeztük őket. 90 komáromi gyerek Magyarországon keresztül jött, fáradtan, éhesen. Megmosdattuk őket és rögtön orvosi vizsgálaton estek keresztül.

Az egyiknek sárgasága volt, mindjárt kórházba szállítottuk.

A Hajná Nová Ves-i kastély nagy parkjának fái alól gyerekfejek bukkannak elő. Az épület három földszinti helyiségében 24-en találtak ideiglenesen otthonra. Átvirrasztott éjszakák, a férfiakért való aggódás, akik a gátakon dolgoztak, holmijuk mentése elcsigázta őket és most már megkönnyebbülten, hálálkodva mondják el, milyen jók hozzájuk az emberek.

Felidézik az előzményeket is. Délután négykor megszólalt falujukban, Örsújfalun g hangszóró: Az asszonyok és gyerekek hagyják el a falut. Két napi élelmet vigyenek magukkal és kevés ruhát. — Bár már napok óta készenlétben voltak, mégis a hírre nagy lótás-futás támadt. A holmijukat mind felhordták a padlásra, a baromfit is ott helyezték el. Azután teherautókkal, vonaltál ment, ki merre tudott. Ök még vonattal be tudtak jutni Bratislavába. Nagyon jólesett nekik, hogy az állomásfőnök olyan kedvesen fogadta őket, befüttetett, mert hűvös volt és igazolást adott, hogy jegy nélkül utazhatnak. Topolöanyban a JNB elhelyezte őket, így kerültek ide.

— Apukám három nap és három éjjel kint volt a Dunán és csak a negyedik nap feküdt le egy kicsit — mondja a 11 éves Takács Ági. — A mi embereink ts — bizonygatják az asszonyok, akik közül négyen már kimentek segíteni kukoricát kapálni. A többiek a gyerekekre vigyáznak. A 15 hónapos Szilviké a kedvenc, ő a legkisebb. Elégedetten üldögél anyukája és a

Fr. SpéCil, F. Petrlik és ÖTK felvételek