Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-08 / 1. szám
GYERMEKEKRŐL MI TÖRTÉNT EZZEL A GYEREKKEL? ... — teszi fel a kérdést a szülő önmagának és sokszor másoknak is, segítő, megnyugtató szót várva, amikor észreveszi, hogy az odaadással, olykor lemondással, féltő, gondos, szeretettel, fáradságot nem ismerve nevelt s éveken keresztül ragaszkodó, hízelkedő gyermeke egyszerre olyan furcsán, szokatlan módon viselkedik: ok nélkül ingerült, ártatlannak látszó megjegyzéstől sírva fakad, durcás, máskor viszont az indulatban „lekent“ pofont szemrebbenés, zokszó nélkül, furán ható hősiességgel tűri el, keresi a magányt, „filozofálgat“, már nem szívleli a simogatást, a gyermekes becézgetést. A nyílt, a felnőttben mindig támaszt, biztonságot kereső kisdiák, akinek nemrégen még a kezét kellett fogni a forgalmas úttesten való átmenetkor, akit sokszor még figyelmeztetni kellett: mosakodj, fésülködj meg rendesen — önállóan akar cselekedni, dönteni, igényes lesz öltözködésében, másképpen jár, beszél, merész tervei, álmai vannak stb. Valóban, mi történik ezzel a gyerekkel? Természetellenesek ezek a 10—11 életév körül fellépő, különösnek ható jelenségek? Nem azok! A testi és lelki fejlődéssel, éréssel járó változások hozzák ezt magukkal. Minden gyermek, eltekintve a patológiás esetektől — törvényszerűen eljut ahhoz a korhoz, amelyben a legintenzívebben formálódik a személyiség, amely jellegzetes testi elváltozásokat hoz magával, új funkciók jönnek létre, különféle pszichikus folyamatok rendeződnek, rögzítődnek. Serdülőkornak nevezzük ezt az időszakot. Egy nagy gondolkodó „a második születés korának“ nevezte a serdülést, mintegy hangsúlyozva ennek a kornak problematikus voltát, de egyben a személyiség, az egyéniség formálhatóságának lehetőségét is! Talán nem kell hangsúlyozni, hogy az ilyen korú gyermekekkel szemben — bármennyire jelentősek is ezek a változások — nem folyamodunk valami különleges „szupernevelési“ módszerekhez, mert ha a serdüléssel újszerű problémák merülnek is fel, olyan pozitív pszichikus vonások is kialakulnak a serdülőknél, melyek jelentősen elősegítik a nevelési hatások érvényesülését. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a serdülőkor adta problémák mellett közömbösen elhaladhatunk. Ha valamikor, akkor most igazán szüksége van a gyermeknek segítségre, támogatásra, tapintatra, türelemre, megfontolt, józan irányításra ahhoz, hogy könnyebben tájékozódjék a majdnem egyszerre felmerülő kérdések, problémák tömkelegében, hogy személyiségének pozitív formálása érdekében tudja azokat megoldani. Általában a 12—15 évek közti időszakot tartják serdülőkornak, pedig maga a serdülés jóval előbb megindul. Tulajdonképpen már 9—10 éves korban kezdődnek érvényre jutni (főképp a lányoknál) azok a testi változások, melyek oly szembetűnővé válnak a serdülés folyamán. Rövid időn belül észrevehetően megváltozik gyermek magatartása is: figyelmét saját Én-jére összpontosítja, értékelni kezdi önmagát, olyan kérdésekkel kezd foglalkozni, amelyek a társadalmi kapcsolatok, a férfi és a nő közötti viszony tisztázására irányulnak, csendesebbek lesznek, keresik a magányt, sokat forgolódnak a tükör előtt, erősen idegenkednek mindattól, ami gyerekes. Ez, a serdülést közvetlenül megelőző időszak (prepubertás) rövid ideig tart. Maga a tényleges serdülés — a mi természeti és társadalmi viszonyaink között 11—12 évtől 15—16 életévig tart. A lányoknál általában 1—2 évvel előbb indul meg s rövidebb ideig art. (Lányoknál: 2—3 év, fiúknál: 4—5 év.) A hypofízis (agyalapi mirigy) fokozott működése következtében újra meggyorsul a testi növekedés. Különösen a végtagok (főképp az alsók) nyúlnak. A csontozat és az izmok diszharmónikus fejlődése következtében a serdülő mozgása esetlenné, ügyetlenné válik. A serdülés második szakaszában a törzs növekedésének következtében harmonikussá válik a testalkat és a mozgás is. A biológiai érés legfontosabb része a nemi érés. Erőteljesen fokozódik a nemi mirigyek működése, megjelennek az elsődleges és másodlagos nemi jelek. Az átalakulás jelentősen igénybe veszi az egész szervezetet, így az idegrendszert is. A serdülő idegrendszere fokozottan ingerlékeny és fáradékony! Figyelme erősen ingadozó, gyengén koncentrál. Mindez kihat iskolai munkájára is. (Elsősorban a serdülés elején.) A pszichés változásokat jelentősen befolyásolja a másik nem iránti vonzalom ébredése. Mindez nagy érzésekben, nyugtalanságban, feszültségben jut kifejezésre. Érzelmileg — különösen az első szakaszban — kiegyensúlyozatlan. Hatékonyan kezd érvényesülni az önállóság utáni vágy, amely sokszor komoly konfliktust idézhet elő a serdülőt meg nem értő felnőtt és a serdülő között. Megismerő folyamatai, értelmi képességei, társadalmi viszonyai jelentősen megváltoznak, erkölcsi felfogása, világnézete kialakul, megszilárdul. A serdülőkor tehát a személyiség kialakulásának döntő korszaka. S átmeneti, ellentmondásos volta ellenére egy természetes, rendszerint egészségesen lezajló szakasza az emberi fejlődésnek már csak azért is, mert ismerve a változások motívumait, törvényeit tudatosan irányítani tudjuk. Erre vonatkozóan sorozatunk további részében néhány tanácsot adunk. — kz — A. Stubna felvétele Minden ember AZ IDEGES GYERMEK Mivel az ember társas lény, mindenkinek meg kell találnia a helyét embertársai között. Az egyén részére előnyös kapcsolatok kiépítése, az emberi társadalomban váló elhelyezkedés az idegrendszer segítségével történik. Az érzékszervek útján észlelt külvilágot a központi idegrendszer regisztrálja a fejlődő gyermek tudatában. Ez a tapasztalatgyűjtést folyamat a feltételes reflexek végtelen sora útján már a csecsemőnek is tudomására juttatja, hogy melyik cselekedete, ténykedése volt helyes vagy helytelen, előnyös vagy hátrányos. Helyes viselkedéséért a szülei megdrágulják, megcsókolják, megajándékozzák, rossz viselkedéséért megfenyítik. Ez persze kellemes, illetve kellemetlen érzést vált ki a gyermekben. A nevelés, illetve a feltételes reflex szériát szüntelenül gyarapítják a gyermek tapasztalatait és ezzel együtt érzelmi világának a skáláját is. A nevelés feladata tulajdonképpen olyan feltételes reflexek sorozatait kialakítani, amelyek a gyermek egyéni szükséglete és a társadalmi közösség szükséglete szempontjából hasznosak, előnyösek. Persze, nemcsak a hivatásos nevelők és szülök nevelik a gyermeket, hanem öntudatlanul is minden ember, akivel a gyermek érintkezik, mégpedig mindennemű tevékenykedésével, főképpen jó és rossz példaadásával. A gyermek nagyon érzékenyen reagál minden benyomásra, ami öt a családban, iskolában vagy a közéletben éri. Mihelyt valahol kellemetlen tapasztalatok érik, ezek megzavarják a közötte és embertársai között fejlődő harmonikus kapcsolatot, nyugtalanítóan hatnak ki a gyermek központi idegrendszerére, idővel különcködő viselkedésre késztethetik vagy ideges zavarokat idézhetnek elő benne. Pl. a rossz bánásmód, az ismétlődő civakodás a szülők között, a rapszódtkus érzelmi kitörések sorozata, a sokfajta hibás nézet, a zátonyra futott vagy felborult családi életben a tekintélyrombolás, a szülői szeretet és tapintat hiánya, az ellenségeskedés és gyűlölködés a családtagok között, a gyermek zord megfélemlítése. Hasonló rossz hatással van a gyermek idegrendszerére a romlott, becstelen, szadista, agresszív, uralkodni vágyó szülő vagy nevelő viselkedése éppúgy, mint minden túlméretezett kritika és fenyítés. Az ilyen környezetben élő gyermek — összhangban rossz tapasztalataival — általánosítani kezd és téves nézeteket alkot magának az életről, az egész emberi társadalomról, és persze, furcsa veszélyes világban látja magát, hajlandó lesz az emberekben csak brutális lényeket látni, akik mindenben hibát találnak, erőszakoskodók. A félelem sok formája a sérelemérzet, a gyűlölködés, a sok megalázás, fenyítés természetesen csak az idegesség malmára hajtja a vizet. A helyesen, tapintatosan nevelt gyermek úgyszólván nem betegedhetik meg neurózisban. Mert az idegesség nem öröklődő betegség. Igaz, hogy gyakran mutatkozik olyan család gyermekeinél, ahol a szülök egyike ideges, de ez csak azért fordul elő oly gyakran, mert az ideges szülő legtöbbször rossz nevelő. Már a csecsemő nyugalmát is fölöslegesen zavarja. Zavaró nevel Tóth felvétele szuggesztív behatására gyermeke éjszakánként felriad álmából, sírássá, ijedőssé válik. A család borús, nyomott hangulata vizelési vagy székelési zavarokra, dadogásra vezet vagy hazudozásra való hajlamot ébreszthet a gyermekben. A sokfajta célszerűtlen és helytelen inger, ami az ideges szülők részéről a gyermek agyát éri, az agy egy részét túlságosan ingerli, izgatja és egyúttal az agy többi területén annak működését lefékezi. Az ilyen alkalmatlan ingerek hatására azután az is előfordulhat, hogy megrongálódnak olyan előnyös feltételes reflexek fjó szokások, kifejlesztett képességek), amiket már előzőleg sikerült kinevelni (pl. a beszéd, éjjeli alvás, testi tisztántartás). Majd csaknem 100 százalékos határozottsággal állíthatjuk, hogy nemcsak a gyermekkori idegesség többi tünete — például a szorongás, gátlások, álmatlanság, zárkózottság, fokozott ingerlékenység, izomrángatózás, fejfájás, ideges gyomorpanaszok, feledékenység és egyéb más — de éppúgy a gyermeki lélek minden kizökkenése a megszokott fejlődési menet kerékvágásából, bárminemű kisiklása a nevelés által előírt korlátok közül, a nevelés (a környezet) hibáiból, illetve elégtelenségéből származik. A gyermekkori neurózis tünetei a nevelési hibák kiküszöbölésével és megfelelő kezeléssel nagyszerű eredménnyel gyógyíthatók, — ha ez a betegség elején történik. Ezzel szemben a tünetek aránylag nehezen kezelhetők, ha hosszú ideje állnak fenn, vagyts amikor a huzamosan beható helytelen hatásokra a célszerűtlen, kártékony feltételes reflexek már mély gyökeret vertek, és a gyermek érzelmi reakciói hibás vágányon futnak. Ilyenkor elsősorban a gyermek környezetének káros hatásait k'ell megszüntetni vagy pedig a gyermeket hoszabb időre eltávolítani ebből a környezetből és hibás nevelését helyes neveléssel pótolni. Dr. RAPP JÖZSEF 13
