Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-08 / 1. szám
vr МШ 11 ^ IК fi Újévkor Táncos lábakkal, mindent ígérőn vonul be a kényes ifjú dáma, hószikrát szóró éjidőben, szűz arcán mosoly és rejtelem, övé a szívem hallelujája! De nemcsak őt köszöntőm, nem én, — ezer titkába bele nem látok vele köszöntőm azt a régit, glóriásat, kit ha felejtek szálljon rám minden ősrégi átok. Akkor is hó volt, csikorgó hideg, üvöltő szél kavarta a havat, de megdobbantak az áléit szívek, mert fellobbantak a fáklyafények a Kárpátok bús bércei alatt. Az volt az Üjév! Ügy még nem várta az emberiség a feltámadást. Jött nagy viharral, vértben, karddal, sohse hallott ez a nagyvilág békét hirdetőbb puskaropogást! Ne haragudj hát új ifjú dáma, ha visszanézek s most koccints velem, hisz én a szépet, szent szándékot, a muzsikás örök keringőt, az Cletet nagyon szeretem. Oldjad fel szarud, szórd ki a kincsed, légy önönmagad ékessége, hogy nyugtodat is áldva áldjuk, s úgy emlékezzünk rád, ha illansz, mint borra, búzára, békességre. XIV. évfolyam 1965. Január 8. Ara 70 f. SIMKO MARGIT
