Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-06 / 5. szám
Ezt a mókás kis Donald-kacsát Olaszországból hozta emlékül A férj a legszigorúbb kritikus Jft utcán odaintettem egy szabod taxit, §\ T_ s sietősen beültem a kocsiba. A cím hallatára a volán mellett ülő idős gépkocsivezető meglepett, fürkésző mosollyal tekintett hátra: — Csak nem Németh Marika művésznőhöz tetszik menni? — De igen, őhozzá! Talán ismeri?... — Ki ne ismerné őt Budapesten, s az egész országban... De én személyesen is ismerem, sokat ült már a taximban. Tessék elhinni, még egy olyan szeretetreméltó művésznővel nem találkoztam soha! Milyen kedves, s milyen egyszerű. Legutóbb, amikor valahová fellépni vittem, nem engedett el, mondta, hogy később is szüksége lesz a taxira, s addig álljak be a színfalak mögé... Valóban... Németh Marika, a Fővárosi Operettszínház ünnepelt primadonnája nem hajszolja a népszerűséget, mégis egyike azoknak, akiket rajongva szeret egész Budapest. Amikor becsöngettem, Mackó, a borzas pulikutya fogadott néhány udvarias vakkantással, s mögötte Szöcske és Kuksi, a két cica: Marika kedvencei, játszópajtásai... — Eredetileg énekesnőnek készültem, soha nem akartam színésznő lenni... — kezdi mosolyogva Marika, miután elhelyezkedtünk a kényelmes karosszékekben. — A Zeneakadémiára jártam, tanárnőnek készültem, s közben megismerkedtem a Színművészeti Főiskola növendékeivel. Addigaddig magyaráztak, beszéltek nekem, amíg végűlis a tanári katedrától elcsábítottak a színpad világába. Egyszerre végeztem a két iskolát, s még csak másodéves voltam, amikor leszerződtette к életem első főszerepére. Mi volt ez? Hervé: ,,Nebántsvirág“-ja... 1947-ben, mint vendég (Л kerültem a Fővárosi Operettszínházhoz, s 1949 óta állandó tagja vagyok! Németh Marika szinte minden klasszikus operett főszerepét eljátszotta már. Mozart-énekesnőnek készült, álmai közé tartozott a ,,Szöktetés a szerdlyból”, a ,,Don Juan”, s mégis — operettprimadonna lett. A ,,Csárdáskirálynő’', a ,,Szép Heléna", a ,.Mosoly országa", a ,,Luxemburg grófja”, a ,,Mórica grófnő", a ,,Leányvásár", s még hosszan sorolhatnánk szerepeinek véget nem érő listáját. Színház, televízió, rádió, film, — mindenhová hívják, mindenhol szeretik, s ő mégis akkor legboldogabb, ha hébe-hóba egy-egy koncerten elénekelheti a ,,Pillangókisasszony” nagyáriáját. Teli van humorral, jóízű nevetése betölti az egész lakást. Szeret táncolni és főzni, világot látni és Mackóval sétálni a Városligetben. Férje a Magyar Néphadsereg Központi Kórházának orr-fül-gége szakorvosa, ,.civilben" pedig Marika legszigorúbb kritikusa. — Jaj, ezt el kell mesélnem! — nevet Marika, s bocsánatkérően néz a férje felé. — Néhány héttel ezelőtt valahová vendégségbe mentünk sietve. Ahogy leértünk az utcára, s útnak indultunk, három kiskatona jött velünk szemben. Már messziről észrevettem, hogy megkülönböztetett érdeklődéssel figyelnek, szemük állandóan rajtunk csüng. Jóleső érzés öntöttel: lám, ezek is felismertek! Nini, jönnek felénk! Bizonyára autogramot kérnek. Vajon van-e nálam toll?... Mindez pillanatok alatt átsuhant az agyamon. Ebben a pillanatban mellénk értek, keresztülnéztek rajtam, kezüket tisztelgésre emelték, s csak annyit hebegtek a férjem felé:,,Százados elvtárs kérem,a kalap..." Férjem ragyogó tiszti egyenruhájához kapott, s aztán a fejéhez, amelyen egy szép, szürke, civil puhakalap csücsült! A férj, a papa, a mama, a vendég, mindenki nevet. Még Mackó is belevakkant a jókedvű zenebonába. Marika hirtelenkészült vacsorát tálal az asztalra, édesapja pedig előveszi azt a négy óriási fényképalbumot, amelyeket lánya születésnapjára készített sok órán át, s még több szeretettel. A vacsora-asztal közepén hangulatos dísz-gyertya ég, a zenegépben lemez forog, a legmodernebb tánc, a hully-gully muzsikája, s Németh Marika jóízűen falatozik. Nem félti a ,,vonalait”, hiszen annyit dolgozik, próbál, gyakorol, táncol, ami felér egy kiadós fogyókúrával. — Többször jártam már Csehszlovákiában, — újságolta két falat között. — Aranyos közönség! Szinte a reflektoroknál is erősebben sugárzott ott rám a nézőtérről áradó szeretet. Végigjártam már az egész szlovák területet is. Bratislava, Kassa, Zsolna, Bártfa, s éjszakákon át csatangoltunk a férjemmel Prága romantikus kis utcácskáiban. Jártam már Olaszországban. Ausztriában, Romániában. Hosszú ideig vendégszerepeltem Münchenben. De a legkedvesebb eset mégis a Szovjetunióban adódott! Az egyik nagy példányszámú moszkvai újság azt irta rólam: .....Úgy látszik mégis van egy olyan ,,németh”, akinek sikerült meghódítania a mi fővárosunkat!...” SOMOS ÁGNES V •0» > >. 05 к :0 >. О < ^ JL flexió a. íR£>t «• íltiííLÖi
