Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-21 / 4. szám
Sol ÚJSÁGHÍR: A Központi Szakszer vezeti Tanács és a CSISZ KB-a 1964. február 21-től február 23-ig — dolgozó népünknek a reakció felett aratott győielme 16. évfordulója előestéjén — összehívta Prágába a szocialista munkabrigádok országos konferenciáját. 4 тлит ? A Piest!any-i Zornica üzem nemcsak szép kivitelű férfiingeiről ismert. Azok közé a ritka üzemek közé tartozik, ahol minden felelős tisztséget nők töltenek be. Az igazgatónő, Vodicková elvtársnő (1), Marienna Ferancová (2) a szabászat! műhely mesternője, és Márta 6urinová, (3) a szocialista munkabrigád vezetője. Aztán, kérdezés nélkül, mintegy magának beszélve, a brigádvezető szólalt meg halkan: nyugodt családi élet, egészséges gyerekek, béke, nyugalom... talán ez az... És amíg a pisztolyszerű vágógépet beállította, hozzáfűzte: ha nem kapnánk olyan gyakran hibás méterárut... mennyivel szebb és több inget készíthetnénk... — Talán akkor volnék boldog, ha fiatal és egészséges maradnék — törte meg vidám hangján a csendet Pavla asszony. Ilyen jól, nyugodtan élni mindig, nagyon jó volna. Aztán elmélázva tette hozzá: jó volna egyszer Olaszországot is megnézni... a tengert... — Ha én szövetkezeti lakást kapnék, nyugodtan nevelhetnénk a kislányunkat. Akkor talán igazán boldog volnék — szólt közbe hirtelen a fiatalasszony, aki délelőtt vizsgázott. Ha meg főiskolán vizsgázhatnék így... mélázott el, aztán hirtelen elhallgatott. Most vette csak észre, hogy az igazgatónő ott áll az asztalnál és szavai a brigád beszédtémájába fonódnak. — A boldogság? Én akkor volnék boldog, ha tudnám, kisfiam súlyos betegsége már sosem tér vissza. Ha azt a pénzt, amit a fegyverkezésre fordít az emberiség, a tudomány szolgálatába állítaná és megszabadítana bennünket a borzalmas kórok rémétől... Amíg elgondolkozva a mesternőhöz megy, hogy megbeszéljen egy gyors rendelést, Gita, a vágó is megszólal: Egy fiam van, még kettőt szeretnék... — Én is boldog lennék, ha a gyermékemet bölcsődébe adhatnám. Most az édesanyámnál van és bizony, 'esténként hiányzik... Hogy a férjem ilyen maradjon, mint most, hogy egészségesek legyünk.Talán ennyi... mondja maga elé Mária, aki a hibás ingrészeket cseréli ki. — A keresetem jó, a munkámat szeretem, de talán boldogabb volnék, ha egy jó férjet találnék — ábrándozik a húsz éves, szőke Anna, aztán jókedvűen hozzáfűzi: a hajtási engedélyemhez azért egy autó is jól jönne... — Igen, mindnyájan másban keressük a boldogságot. Az otthonunkban, a családban, munkánkban... Én magam sem gondoltam valamikor, hogy ingeket gyártó üzembe kerülök, mindig az egészségügy vonzott... Most, hogy a lányom megvalósította a vágyamat, boldog vagyok. Vele és benne... mosolyog ismét a mesternő és már az asztalok között jár: a megrendelésnek ma készen kell lennie. — Tehát ilyen egyszerű a boldogság — gondolják a brigád tagjai és egyik sem megy még az öltözőbe, pedig az óra mutatója már régen elhagyta a kettőt. Talán, mert olyan mindennapi, emberi kis vágyak az övék, melyek tövében a kék madár is szívesen fészkel... Talán, mert a Piest’any-i Zornica üzem varrómphelyének szocialista munkabrigádja ma a boldogságról beszélt... KRPELÁNNÉ ÚJVÁRI MAGDA Hatan a brigádból: Mária Táborská, Gita Hrabinová, Anna &urá£ková, Mária Galovi€ová, Payla Bublavá, Anna Selecká-3
