Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-10-19 / 21. szám

Q> Él ) Ш 1964. október 10-én, szombaton este a to­kiói olimpiai stadionban felsorakozott kilenc­ven ország hétezer sportolója. A Görögország­ban útjára indított fáklya tüzétől magasra lobbant az olimpiai láng, s felhúzták az olim­piai jelvénnyel díszített hatalmas fehér lo­bogót. A jelvény, az öt egymásba fonódó, kü­lönböző színű karika, öt világrész sporto­lóinak összefogását hirdeti. Még soha nem volt olimpiának ilyen gazdag programja, soha nem képviseltették magukat ily nagy számban az ázsiai és afrikai orszá­gok. S nem kevésbé jelentős tény, hogy olimpiai játékokat most rendeznek első ízben Japán­ban, ami arról tanúskodik, hogy világszerte elismerik az ázsiai sportolók eredményeit. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a tizen­három nagyszerű versenynap során még inkább megerősödött a különböző bőrszínű, különböző politikai és vallási elveket valló sportolók barátsága. Az olimpia nemes eszméi egyetlen nagy családba tömörítik a sokezer versenyzőt. Ez a meggyőződés hatotta át a Tokióba induló háromszázötven sportolót is, akik a szovjet sportolók tizenöt milliós táborának legjobbjai. A küldöttségnek nyolc­van nőtagja van. A melbourne-i és a római olimpián a győzte­sek tiszteletére a sarló-kalapácsos vörös lo­bogó kúszott a legtöbbször a magasba, s a szovjet himnusz hangjai csendültek fel a leg­többször. A sikerek mindenekelőtt a szovjet sport tömegjellegének köszönhetők. A szovjet fiatalok már iskoláskorukban kezdenek spor­tolni. A gyermek-sportiskoláknak hatszázezer tanulójuk van. Ilyen iskola — összesen 2017 — a 15 köztársaság minden nagyobb városában működik. Hazánkból 107 sportoló versenyez Tokió­ban. Olimpiai csapatunknak azt kívánjuk, hogy ezúttal is, Tokióban is öregbítse sport-hír­nevünket. 2 2. Jirina Nemcová, súly­­lökőnő kislányával, Tokióba utazása előtt 3. Reméljük, Éva Lehocká, a fiatal szlovák atlétanő 1. Az olimpiai város lát­képe. Az új vonalú, kor­szerű pavilonok csodálatba ejtenek sikert szerez hazánk szí­neinek 4. Polina Osztahová egyike a szovjet versenyzőknek 5. Ezek a csinos hölgyek nem járnak mindig ilyen viseletben, csak a turisták kedvéért öltötték fel káprá­zatoson szép ősi kimonói­­kát

Next

/
Thumbnails
Contents