Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-09-07 / 18. szám
Mdo Fazekas Tiborc Laci első osztályos volt az idén és az egész iskolában a legkisebb fiú. Senki sem csúfolta érte, szerette mindenki, mégis sokat szomorkodott. Fájt neki, hogy olyan kicsi, a többi gyerek pedig magasabb. Törte is a fejét eleget, hogyan érhetné utol a társait. Sok szép mesét hallott. Tündérekről, varázslókról, törpékről és óriásokról. Egyszer a nagymamája Piciny Péterről mesélt. Kisebb volt Hüvelyk Matyinél, még Babszem Jankónál is, és hirtelen óriássá változott. Több se kellett Lacinak! Uzsgyi, futott a parkba! Meg sem állt a középső virágágyig. Gyűszűvirágok nyíltak ott, azok a virágok, amelyekben a mesebeli varázsméhecske rejtőzik. Az növesztette naggyá, óriássá Piciny Pétert. Sorra vizsgált valamennyi kelyhet, de nem találta a kis méhet. Végre a legutolsónál szerencséje volt! Odakuporodott és suttogni kezdte, akár a mesében Péter: lyukas garas kicsit ér, nagy zsák arany sokat ér, tündérlányok inasa, méhem, növessz nagyobbra! Zlimmögőcske Tóbiás, hadd legyek én óriás!” Izgatottan sietett haza, s már az ajtóból kérdezte: — Mekkorát nőttem, nagymama ? Csodálkozva nézett rá a nagymama, nem tudott rá mit felelni, hiszen az unokája pontosan akkora volt, mint pár perccel azelőtt. Feltette a szemüvegét, de az sem mutatta nagyobbnak. Ebből aztán megérthette Laci pajtás, hogy a varázslat nem sikerült. Sírt keservesen, és másnap alig akart iskolába menni. Amint lehajtott fejjel bandukolt a folyosón, lába előtt kis fehér csomagot pillantott meg. Sanyi képeslap-gyűjteménye volt. Osztálytársa valahogyan kiejthette a táskából. Szebbnél szebb lapok! Kékek, pirosak, sokszínűek és köztük a legféltettebb ritkaság: a messzi országból küldött levelezőlap, hatalmas felhőkarcolókkal. Legalább tízszer beleférne az iskolájuk. Félrevonult a sarokablakhoz, ott nézegette Sanyi kincseit. így azután elkésve ért a tanterembe. Ilonka néni megpirongatta a késésért, majd kezébe vette az asztalra tett kis csomagot, s kérdőn nézett Lacira. — Sanyié — mondta Laci, — a folyosón találtam... — Derék fiú vagy, kicsi Laci! — dicsérte meg a tanító néni, és megsimogatta a haját. — Visszaadtad, amit találtál. Nagyot nőttél a szememben! Mindenki hallotta: Laci nagyot nőtt a szemében... Kihúzta magát a fiú, és úgy érezte, tényleg nőtt. Legalább egy fejjel! A társai előtt is, mert mindegyik csodálattal nézte a padokból. Megörült a híres, színes levelezőlapnak is, amit Sanyi hálából neki adott, de még jobban annak, hogy immár tudja, hogyan nőhet az alacsony ember is, hogyan válhat óriássá tettei alapján. III. folytatás ÉLŐ és ÉLETTELEN A hegyek között, a patak partján, a mezőn, az erdő szélén virágok nyílnak, bokrok, fák zöldellnek. Az ágakon madarak ugrándoznak, a fatörzsről vörös mellényes, tarka ruhás harkály röppen a tisztásra. Nyulacska szalad az úton, megzörren a tavalyi száraz falevél a fák alatt. A virágok., a bokrok, a fák, a madarak, az állatok élnek, és élünk mi is, akik az erdőt-mezőt járjuk. De nem él a hegy, a kődarab, a patak vize; élettelen a kerítés száraz deszkája, a mackó bronzba öntött szobra a parkban. Él a növény, táplálékát messze szétágazó gyökereivel veszi fel a földből, s a napfény segítségével leveleiben dolgozza fel. Az állat maga szerzi meg táplálékát, ebben segíti szeme, szája, orra, füle: érzékszervei. A növény megegyezik az állattal, emberrel abban, hogy táplálkozik, de a hegy, a kő, a patak nem táplálkozik., Az élőlények a táplálékot testük anyagává alakítják át, közben növekednek, fejlődnek, éreznek. A hegy, a kő nem növekedik és érzéketlen. Az állatok mozognak, de nem képesek erre a kövek. A kő elmdllik, pora talajjá, termőfölddé lesz. Ebből táplálkozik a növény. Az állat viszont a növényt és állattdrsai testét eszi meg. A növénynek, állatnak utódai vannak. Az élőlények szaporodnak, az élettelenek csak portanok, móltanak, de nem tudnak szaporodni. Ha elhullik az állat, ha elpusztul a növény, nem mozog, nem érez — nem él többé. A HALHATATLAN KÖLTŐ SZÜLETÉSÉNEK 215. évfordulójára ш ое ibe Goethe a világirodalom legátfogóbb jelensége, lángelme, aki az élet és művészi alkotás teljességére törekedett. Egyetemes érdeklődésű gondolkodó, természettudományos kutatásokat is végez s állítja, hogy ,,igaz az, ami előre viszi az embert". Gazdag polgári szülők gyermekeként látja meg a napvilágot Majna-Frankfurtban. Jogot tanul s első, rokokóízű versei után Strassburgban megismerkedik a haladó német ifjúság szabadságot áhitóSturm und Drang mozgalmával. Tanulmányozza népe hagyományait. Itt találjo meg önmagát és szerelmét. Megszületik első drámája, a középkori szemlélet ellen harcoló Götz von Ber'ichingen. Egy újabb forró szerelem s a rdkövetkező szakítás ösztönzik az Ifjú Werther szenvedéseinek megírására. Ebben az érzelmes regényben a lélek felfedezője s az előítéletek és visszásságok ellen tiltakozó polgárság szószólója. — 1775-ben Karl August, a költészetet pártoló herceg, meghívja weimari udvarába. A politika forgatagába s a nagy műveltségű Frau v. Stein bűvkörébe kerül. Majd miniszter lesz. — Egy évtizeddel később Itáliával ismerkedik s az antik művészet hatására költészete klasszikussá érik. Drámái, az Ifigénia és a Tasso megszületésével kezdődik a német irodalom fénykora. — Később feleségül veszi a weimári házában élő munkáslányt: Christine Vulpiust. A hercegi udvar szemszögéből látja a francia forradalmat s mégis megérti történelmet formáló erejét. — Schillerhez fűződő bensőséges barátsága idején alkotja örökszép balladáit, és tisztán zengő polgári eposzát: a Hermann és Dorotheát. — Fejlődés regénye, a Wilhelm Meister tanulóévei a még feudális jellegű 18. sz. -i. polgári társadalom és a szlnészvildg emberszeretettől derűs rajza. — Az öreg Goethét a német nemzeti romantika új irányba tereli, ennek gyümölcse a Vonzások és Választásik, az emberfeletti szerelem regénye. Bár minden alkotása tulajdonképp önéletrajz, életét külön is rögzíti a Költészet és Valóságban. — Halála évében, 1832-ben fejezi be tökéletes föművét: a Faustot. Hat évtizedig dolgozott rajta, így ez a mű élete minden jegyét magán viseli. Faust sorsa az emberiség útját példázza és a nagy mű az alkotó emberi tevékenység dicsőítésével fejeződik be. ,,$ míg körülötte fajgyűlölettől és nacionalizmustól izzott a világ, 6 a német nép és az európai népek szellemi együttműködésének, egy átfogó humanista front kialakulásának lehetőségeit mérlegelte." (Túróczi-Trosztler J.) Goethe halhatatlan műve az egész emberiség kincse. Bárkány Jenőné Goethe: FAUST Margaréta: Nyugalmam oda, nehéz a szívem, meg nem lelem, többé sohasem. Ha ő nincs velem, sötét verem és pusztaság az egész világ. Szegény fejem zavarodott, szegény eszem csak kavarog. Nyugalmam oda, fáj a szívem, meg nem leiem többé sohasem. Érte nyitom csak az ablakom, házunkat el csak érte hagyom. /MARGARÉTA SZOBÁJA Dali járása, szép termete, ajkán a mosoly, tekintete. szavának méze, sóhajai, kézszorítása, s a csókjai! Nyugalmam oda, fáj a szívem, meg nem lelem többé sohasem. Lelkem csak érte áhítozik, bár tarthatnám karomban itt. csókolhatnám kedvem szerint, s eléghetnék a csókjain! 15
