Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-24 / 2. szám

^ • э

I

FÉL, MINT SAMU A NADRÁGJÁTÓL

Talán száz éve, talán több, hogy megesett ez a történet. Az emberek már régen elfelejtették és én sem tudnék róla, ha nagyapám el nem meséli.

Valahol Gömöroszágban élt egy ember, akinek sokkal hosszabb volt a haja, mint az esze. Együgyű Samunak hívták, de rá is szolgált a nevére, mert tenger bolondságot követett el életében.

Egyízben eszébe vette, hogy bőrnadrágot varrat magának, mert mint mondotta, annyira meghízott, hogy nem fér a saját bőrébe. Fogta hát a baltát, ment az istállóba s agyoncsapta a Riskát. Sírt-rítt szegény felesége, sajnálta egy szál tehenét, de nem tehetett semmit. Hogy is tehetett volna, hiszen Samu megfenyegette, mondván, hogyha abba nem hagyja a pityergést, bizony megtáncoltatja hátán a balta nyelét. Az asszony hát idejében félrehúzódott és messziről nézte, hogyan húzza le férjeura a boldogtalan Riska irháját.

Múltak a napok és Együgyű Samu annak rendja-módja szerint kicserezte a bőrt. Nem is lett volna semmi baj, ha a szűcsmester nem lakik a harmadik faluban. De az bizony ott szabdalta az irhát, a harmadik határban. Samu elhatározta, hogy felkeresi, ha addig él is. Egy szép harmatos hajnalban felkerekedett hát, zsákba rakta a marhabőrt és elindult. Früstök idejére be is kopogtatott a szűcsműhely ajtaján.

— Mit hozott jóember? — kérdezte a mester.

Nem hoztam én semmi mást — felelte Samu — csak egy nadrágnak való irhát. Ihol ni! — teregette a szűcs orra elé a Riska bőrét.

A mester forgatta, tapogatta, végül megkérdezte.

Mikorra kell a nadrág?

— Szeretném minél előbb felhúzni,

mester uram — felelte Samu.

— Ha jól megfizet, akár meg is várhatja — pislogott nagyokat a mester.

— All az alku! — csapott a szűcs tenyérebe Samu.

A mester nekilátott a dolognak és alkonyaira el is készült a nadrág. Samu leszámolta érte a pénzt és nyomban felhúzta a szemrevoló holmit. Úgy érezte magát benne, mint egy kiskirály. Elköszönt hát a mestertől és illegve-billegve indult hazafelé. De alig ért ki a falu határából, olyan ítéletidő kerekedett, majd elvitte a szél Samut nadrágostól. Egy kis kerek erdőbe menekült a zápor elöl. Leheveredett a lombok alá és azon nyomban elszunynyadt. Az átázott nadrág meg ezalatt jól megkeményedett rajta.

Talán éjfél is lehetett, mire felébredt.

— Az áldóját, de elaludtam — ugrott fel Samu és ugyancsak szedte a lábát hazafelé.

Azám, de a kemény nadrág elkezdett zörögni. Samu elsápadt ijedtében és futásnak eredt. Azt hitte, hogy a Riska lelke üldözi. De minél jobban szaladt, annál erősebben zörgött a nadrág. Se holt, se eleven nem volt, mire hazaért.

Mikor a feleségének elmesélte hogy s mint járt, az asszonyt majdhogy szét nem vetette a nevetés. Alig várta, hogy elpletykálhassa férjeura kalandját. Másnap már az egész falu a póruljdrt Samun kacagott.

A történetet azóta elfeledték, de a szólás-mondás megmaradt. Ma is azt mondják az ijedős emberre: Fél, mint Samu a nadrágjától!

40

DÉNES GYÖRGY

Móricz Zsigmondi ÉGI MADÁR

A kerítésig vonszolta magát, odakönyökölt, odaborult a sövénykerítésre.

Olyan idegen volt, olyan fagyos, hogy Miska nem merte bántani. Szólítani nem merte, csak sokára.

— Imádkoztál?

— Igen, — sóhajtott később Panni.

Jólélek... értem?

— Nem.

Miska csüggedten hallgatott.

— Magamért, — mondta Panni.- Há jójány... neked van... neked lehet is búsulni magadért.

Az asszony csöndesen szólt; alig lehetett hallani.

— Mindenkinek lehet, akinek van miért.

• Neked van.

— Má nincs.

— Nincs?

— Én má tudom, mit kell csinálni,

— Honnan tudod ?

— Megtanított rá a jó isten,

— Osztán mire tanított?

Panni hallgatott. Nagy fekete szemei csillogtak a hajnali fényben, könnycseppek szivárogtak benne.

— Hát, hogy aki esküdött, annak azt meg is kell tartani.- Milyen esküt ?

— A nagyot.

— A nagyot ?

— A nagy esküt, a templomit.

— Erre tanított?

— Erre.

— A jó isten?

— A jó isten.

— Nohát, — fakadt el Miska és lejjebb húzta á kalapot a szemére, — annak is lehetett vóna okosabb dóga, minthogy ilyenre tanítsa a szegény szamár fejércselédet...

Panni leejtette a fejét a fezére.

(Folytatása következik)

Kedves Gyerekek I

Kormosról és Bohóról Forgács Ferencné a következő számunkban ismét meséi nektek- A mesékhez Nagy József készíti a rajzokat.

$Z/JK5£N, DE PEMPESEN VibELhEDJETEK/ ÉS JÓL OMTJA'TOKBE KI MIKOR ÜL A.\ с szánkóra!

L SZÉPEK KÉ/tO/VH VI c/VCEDJ Ki SEHWÜKKíT..

NAGYSZERŰ!! ITTA* Else h RÖFiEK MA'R KÍN VAHHAh

J0, DE

'KORMOS! visszafelé TE HÚZOL Efi/GEAI

Gyorsabba ív húzd«"

(KoRMQb ép

GYORSABB..

LEESTEM!

m óé

hova lett)Cseg!tséü>

— KORMOS ~ 3 *

37

— Majd bemegyek, oszt lefekszek, osztán kialszom magam. Akkor osztán minden jó lesz, ahogy vót,..

Soká hallgattak, a víz felől szélsuhogás jött a fűzfabokrokon

át.

MAJD

\TE lő'

■ Min gondókodol... édes gyermekem.., Nagyon gyilkolod magad... Mondd el, fiam, mondd el..;

— A, úgyse ért abbul maga semmi t se.

— Hát én szamár vagyok az igaz, mert szamarat csináltok belőlem, — mondta a szemeit törölve az öregasszony. Keservesen meg volt sértve. Minden gyereke sorra kizárta már a bizalmából, csak néznie lehetett a gyerekeire, de nem volt kivel beszélni... ö maga, mikor azok még kicsik voltak, a legnagyobb gondját is mind megbeszélte a haszontalanokkal, most ezek úgy lenézik, sose váltanak vele semmi szót.., Már ez is.

— Mán csak ti vagytok az okosak. Az én fiatal koromba másképp vót... Ha nekünk bajunk vót, mingyárt csak az édes szülénkbe mentünk: hogy, nézze, így meg így, micsinájjak... Mindent ojan szépen megmagyaráztak, hogy még... Csak mi lettünk ojan szerencsétlenek, mi sose tudunk semmit. Mig fiatalok voltunk, mindent az öregek tudtak helyettünk, mióta meg öregek lettünk, a fiatalság lett bölccsé felettünk. Hát akkor minek éltem én hatvan esztendőt ?

Panni kis meghatottsággal értette meg az anyját.

— Minek éltem én húszat! Maga se tudja megmondani, most mi lesz...

Az öregasszony mélyen hallgatott.

Kisvártatva így szólt Panni.

— Hát mongya meg, micsinájjak, hogy a nagygazdánék úgy bánjanak velem, mint közülük valóval.

Az öregasszony beszí jta az orrából a könnyeket.

Soká hallgattak. Ott ültek egymás mellett egy kidöntött fatörzsön.

— Ó, fiam, azt én nem tudom megmondani... Én egész életembe szegény asszony voltam, azt tudom, hogy kell szegényasszonynak magát viselni, ha azt akarja, hogy szegény létére mindenki megbecsülje.

— De nekem nem kell az! ■— csattant fel Panni. — Nekem

15