Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-20 / 4. szám
— Mind ennek mór két hete — szakítja meg gondolatainkat St'avíková elvtársnő — s mindmáig nem kaptunk választ a szövetkezettől. Nem beszélve arról — folytatja nyugtalanul — hogy a végén még mi sodródunk kellemetlenségbe, mert már feltették nekünk a kérdést, miért raktározunk olyan iparcikkeket, amelyekre nincs szükségünk. De hiszen az úgy volt, hogy a védnökünk, egy katonai alakulat, az elmúlt év végén, két vagonra való fúrni-faragni valót, s köztük vagy 500 láncot, kiselejtezett raktáraiból s iskolánknak adományozta tanulási segédeszközként. Úgy döntöttünk, végére járunk ennek a ,,lánchistóriának”, s meglátogattuk az említett szövetkezetei. Az irodában Vankó József ökonómus és Bleko Stefan alelnök fogad minket nagy megelégedéssel, hogy ilyen érdeklődést keltett a TV adás. — Egy kevés láncot kaptunk az elosztótól, A A paiotaista lló, két sor ablakkal a'wcwistOría A reszkető bocik de ez nem elég — tájékoztat az ökonómus. Ami pedig az iskolát illeti, a bolondját járatta velünk. És sűrített méreggel adja tudtunkra, hogy a szövetkezet felvásárlója két napot töltött e végett Bratislavában, s azzal tért haza, hogy egy fia lánc sincs az iskolában. Most már rajtunk volt a sor, hogy átvegyük a felháborodás fáklyáját ilyen lelkiismeretlenség tapasztalásakor, mert alig 24 órája, hogy saját szemünkkel láttuk a láncokat. Rögvest magunk előtt láttuk St'avníková elvtársnőt, s nem kívántunk egyebet abban a pillanatban, csak azt, hogy a keze ügyébe kerülne ez a hírhedt felvásárló, aki be se tette a lábát az iskolába, de azért két napot vígan eltöltött a városban, a szövetkezet számláján. De ez még talán a kisebbik baj, mert súlyosabb a következmény. A hatalmas marhaállomány a hideg következtében szobrokká dermed, s ugyanakkor a palotaistálló kong az ürességtől, lánchiány miatt. Csaknem naponta elpusztul egy tehén valamit az urának, nem találta sehol. Rémülten kapott a fejéhez. — Nem vettem el a fizetését — keseregte a fiának. — A felét elkocsmázza, meglátod... Lefeküdtek. Éjfél körül a fiatal Szügyi felriadt, mert az anyja megrángatta a karját. — Mi a ?! Reléesett a disznó! —lármázott Szügy iné. Gyere! A fia kiugrott az ágyból: — Látta, édesanyám ? — Láttam. ■ Nagy disznó ? — A legnagyobb, aki valaha volt a világon. Mit akarsz azokkal a kövekkel? — Agyondobom. ■ Elment az eszed ? Nem a disznó esett belé a gödörbe, hanem az apád T. R. vagy borjú a hidegtől — szólal meg ismét az ökonómus — de ezt ne írjóTk meg, mert bajuk lehet belőle... Nekünk? Talán azoknak, akik ölbe tett kezekkel nézik ezt a pusztulást, a láncokra fogva. Nem beszélve a parlagon heverő „palotákról”, melyeknek felépítése milliókba került. S ha már itt tartunk, akkor megkérdezzük azt a tervezőt is, akinek a szüleményei ezek a hangárszerű óriások, hogy miért kell két ablaksoros, egy emeletes kastélyokat építeni istállók helyett, azért-e, hogy kevésbé lehessen kifűteni, avagy több pénzbe kerüljenek? _ Azonban nem ennek a felderítése fő célunk, hanem a lánchistóriának akartunk végére jutni. Ebben az esetben a fiatal tanoncok munkásbecsületével találkoztunk, de hol maradt a sládeckovcei EFSZ-ben a parasztoké? Erre a kérdésre nehezebb választ találni, mint arra, hogy a cikkben szereplő személyek közül kik értették meg igazán a XII. kongresszus határozatait, kik dolgoznak ennek szellemében, s kiket kell megtanítani becsületesen gazdálkodni a társadalom vagyonával. Igenis, a társadalom vagyonával, mert nem titok, hogy ez a szövetkezet egy milliós állami segélyre szorítkozott csak az elmúlt esztendőben S lehet ezen csodálkozni? Nem. Hogy elmennek-e a láncokért? Azt mondták, hogy igen. De reméljük, hogy nem azt a felvásárlót küldik, akit múltkor. G. METREVELI: B. SOLC GITA J. Herec felvétele Csodálatos alakítás OTAR KUKURIDZE RENDEZŐ sehogy se talált megfelelő színésznőt új filmje főszerepére. — Legyen tűzrőlpattant, karcsú, mint a nyárfa, a hangja ezüstcsengö, a szeme szikrázó gyémánt, és ezen felül remek lovas is — hangoztatta. Egy nap megszólalt a telefon. — Halló... — jelentkezett Otar — tessék... Jónapot Szamszon Karpovics. — Márhallotta?... Szép az illető?. ■■ Az unokahuga?... Hát kérem, sok a jelentkező, de majd megnézzük. Este Otar Szamszon Karpovicsnál teázott bejött a lány. — Ez itt a mi Juliskánk — mutatta be a házigazda. — Na mit szól hozzá? Otarnak torkán akadt a tea. — Kérem, majd meglátjuk — dadogta nem egyedül döntök, én személy szerint semmit sem tehetek.- Sajnos, én se tehetek semmit a maga lakásügyében — felelte rá savanyúan Szamszon Karpovics. — Telefonáltam mindenfelé, de egyelőre semmi eredmény... — Ami engem illet, nekem nagyon tetszik, ahogy a teáscsészét tartja — visszakozott Otar. — Micsoda elegancia! Micsoda grácia! Holnap gyere be a stúdióba, Juliska. Másnap Otar bemutatta Juliskát a munkatársainak. És volt mit hallania. — Úristen, hisz ez egy szörnyszülött! — Elég! — intette le a kritizálókat a rendező. — A mai film csodákra képes. Majd kombinált felvételeket készítünk. — Mit csinálsz az alakjával? Fűzőt adok rá. ■ Alig látszik ki a földből. — Majd messzire állítom a partnereit. Mit kezdesz a szemével?- Premier plánban más színésznő szemét vesszük fel. — A hangjával? — Operaénekesnőt szerződtetünk. — A nevetésével? — Drámai színésznőt szerződtetünk... Lóra majd az artistanő ül helyette. Pár hónap múlva, az új film premierje után, a kritikusok ritka egyetértésben állapították meg: ,,Óriási hatást tett a közönségre a főszerepet játszó fiatal színésznő. Éneke, tánca, lovasbravurjai felülmúlhatatlanok. Bátran állíthatjuk: ez az alakítás a mai film csodája.” 9
