Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-09 / 1. szám
zően. Estére már a falusi drótnélküli telefonon mindenki megtudta a kis esetet és Mihály nem mutatkozott. Éva örült. Míg egyszer csak apja lépett elő s erős kezével megfogta a vállát. — Én azt akarom, hogy boldog légy. Én még soha semmibe sem szóltam bele, de most hallgass ide. Ha te azt hiszed, hogy azt a rendes Mihályt letapostatod egy volt kanácszcsemetével, — ha most még egyszer olyan agronómus is, — nagyon tévedsz! Mert csak a ti fiatal buta fejeteknek mindegy, ki mi volt valamikor. Mert ha mi csak középgczdák voltunk is, de módosaknak számítottunk. így választottuk ki a csoport embereit is magunk közül. Mi nem vegyülünk ott sem. Hát a házassággal sem fogunk! A Mihály apjával együtt dolgozunk, Mihály is csak egy gyerek. Ha küszködünk, azt mind-mind értetek tesszük. Hát ne ugrálj! A maiért meg... — A menyasszony akaratlanul most is az arcához kapott. — Megütötte akkor, először. így még sohasem hallotta az apját beszélni. S az fájt legjobban, hogy megérezte, őszintén beszélt. Dehát nem azért volt fiatal, hogy mindjárt elcsüggedjen. Véletlenül, vagy akaratlanul, ki tudja már, de azért sűrűn találkozgattak Ernővel. A munkában kötelességből s mert a leány tekintete, pirulása, könnyei belevették magukat a fiú szivébe, lopva a kertek alatt a pataknál és a városban is találkoztak. Mihály egyre türelmetlenebb lett s a szülők taktikát változtattak, úgy tettek, mintha a lányra bízták volna a döntést. S egy hónappal ezelőtt hiába ment a megbeszélt találkára, nem volt ott senki. Később megtudtam hogy Ernőt iskolázásra küldték, szégyellte kérdezni hová, de hiába leste a postást, csak nem hozott egy levelet sem. Az anyja egyre duruzsolta a fülébe: — Ej lányom, szabadulni akart tőled, minek neki egy ilyen falusi lány. Ha neked lennék, én addig férjhez mennék, megmutatnám, nem búsulok utána. Legyen benned egy kis lányos büszkeség. Ne mutasd legalább, hogy úgy epekedsz. — S ez a mérges ír elkábította, hagyta, történjen aminek történnie kell. Az iratok után az anyja járt, a gyűrűt is csak úgy találomra vette meg Mihály. S míg az egyre várt levél nem jött, hagyta, próbálják rá a szép ruhát. Egyházi esküvőről hallani sem akart. A szülők nem szóltak semmit, örültek, hogy ennyi is sikerült. — Majd elmegy kendőben a templomba, nyugtatta az anyja a rokonságot. A menyasszony gyémántkönnyei, melyek a harmatos arcról lepattanva a csokrot permetezik, a násznép közül sokakat meghatnak. A menyasszony mögött ül az édesapja. — No mégis, csakhogy ezt is elértük. Ha megérkezik a fiatal úr, nagyot néz. Nem mondom, rendes gyerek, no de hát ilyen családdal rokonságba keveredni! Micsoda leveleket írt, még jó, hogy volt annyi eszem és az újságokkal együtt mindig elhoztam a póstáról az Éva leveleit is. Mert különben keveset ért volna a rábeszélés. Én sem azt vettem el, akit akartam. Igaz, a>,kor a lány vízbe ölte magát, de most más világ járja. Ez a gondolat elrontotta örömét. Az örömapa mellett ül legjobb barátja, a szövetkezet elnöke. — Lám, hogy sündörgott körülöttem a sógor. — Küld el az agronómust valahová, legalább egy hónapra, valamilyen iskolára. — Azt hittem, hogy a fiú erőszakkal rontja ott a békességet, gondoltam szemtől el, szívből ki. Én pártfeladatra hivatkoztam, ő meg szomorúan, de engedelmeskedett. Pedig elég lett volna, ha a csoportvezető megy arra az iskolára, hisz Ernőnek annál már több tudása van. Ej, majd csak megvigasztalódnak, hessenti el kellemetlen gondolatait. A nőbizottság elnöknője, az örökké tevékeny asszony, most is gyönyörű virágkosarat tart a kezében. De a menyasszony keserű könnyei benne is különös érzéseket fakasztanak. — Már készültem az anyjához, ne kínozzák azt a lányt, vele is beszélni szerettem volna, de hát nincs erre ideje az embernek. Szép virágcsokrot vettünk neki, hogy vigasztalódjon, meg egy könyvet is, a női egyenjogúságról. A rózsaszín ruhás, csinos kis nyoszolyólány csipkekesztyűjét tépdesi. Ő a CSISZ szervezet elnöke, ma nyoszolyólánу szerepben — jaj, hogy sir szegény. Segíthettünk volna neki. De hát ki akar más dolgába avatkozni? Persze nincs igazam, a kék inges becsület nem ilyen, az mindenkiért harcol. Milyen helyes volt Éva, hogy szeretett köztünk lenni. Igaz, a többiek nem szívesen jártak hozzá a szülei miatt. Pedig apámék azt mondják, nem voltak kizsákmányolok, csak rátartiak. Még a nyomorban is, az ilyenekkel persze nehéz... Jaj miket mondok, lehetetlen dolog még sincs — nézett kettétépett kesztyűjére. A vőlegény gyöngyöző homlokát törölgette. — Mindig mondták, kálvária a nősülés, de hogy ennyire, azt mégsem gondolta. Csinos ez a lány, de olyan mint a macska, kaparós. Sok öröme eddig még nem volt benne. De ha az öregek úgy oda vannak érte, legyen. Férfiembernek könnyebb megszokni. Úgy mondják. S ha nem szakja, könnyít magán. — No lám, most meg sír... Csak nem azt siratja? Lehet, de hát akkor bizony nem sok jónak nézünk elébe. S most először valami sűrű gomolyog tódult a torkára s legszívesebben ököllel fejbe vágta volna magát. A HNB elnöknője a negyvennyolcadikat tapossa. Mégegyszer meghallgatja a sarokban az anyakönyvvezető izgatottan suttogó szavait, elkomorul az arca. — Ejnye kislányom, miért nem mondtátok hamarább, itt már minden elő van készítve. S amikor az állam címerével a mellén, csengő hangon beszélni kezd, Éva agyában visszhangzik a kérdés: — Nagy Éva, kérdést teszek fel Önnek, akar-e az itt jelen levő Szita Mihályhoz feleségül menni...? Sze ХИ. pártkongresszusunk határozataiból kitűnik, hogy szocialista rend« szerünkben ezután is mint mindig, elsődleges az ember, aki munkájával értéket teremt elő a társadalom számára. Mégis sokszor nemtörődömségből vagy hanyagságból hagyjuk, hogy mások megalázzák, rákényszerítsék elavult nézeteiket. Pedig falvainkban is, kezdve a nemzeti bizottságoktól, a nőbizottságoktó! a többi tömegszervezetekig mindegyiknek fő feladata az emberek kultúr-politikai nevelése, mely nem merülhet ki csak egy-egy előadásban, egy-egy rendezvényben, hanem sokkal tovább kell hatnia, egészen az emberi szivekig. Célja: harc a maradiság,az előítéletek ellen, hogy végre ledöntse az emberek közé állított korlátokat, melyeket az emberek téves gondolkodásmódja állított. Az itt megírt történet egy lányról szól, akinek sorsára nagy hatással van a maradi nézet, mely különösen azért hat erősen, mert a szülők nézetével egyezik. Kérjük kedves olvasóinkat, segítsenek megkeresni ki a hibás, hogy Éva esküvőjén nem tudott örülnia násznép.S mit mondtak volna Évának, ha ott ülnek a háta mögött. Mit tennének helyében? Kérjük, válaszaikat küldjék el szerkesztőségünkbe, a legjobb hozzászólásokat közöljük. Áprilisi számunkban olvashatják majd a történet befejezését. A három legjobb hozzászólást értékes tárggyal,a további tízet könyvvel jutalmazzuk. kollektíva A baromfitelepen eleséghiány mutatkozott. Műmegvilágítással meghosszabbították a tojók számára a napot, az eleségadagokat ízesítették, fokozták az ellenőrzést, nagyobb gondot fordítottak a tisztaságra stb És 1962. március 31-e meghozta a méltó elismerést: a kollektíva elnyerte a Szocialista munkabrigád büszke címet. Mint a prievidzai járás első mezőgazdasági kollektívája, részesültek ilyen szép kitüntetésben. A baromfiállomány növelése és a yele járó feladatok a következő évben is nagy erőfeszítést követeltek a telep dolgozóitól. De ők nem hátráltak meg. 1962-ben a tojásbeadás tervét 24 000 tojással lépték túl, ezenkívül terven felül 6400 kiscsibét és 4800 kiskacsát adtak le. Igen, ez a példás kollektíva Gaganová nyomdokában halad. A múltkoriban például a szövetkezetnek fejőnőre volt szüksége. Valahogy csökkent a tejhozam. A 61 éves Mária Kaplanová jelentkezett, hogy segítsen. Addig maradt ott, amíg átsegítette őket a nehézségeken, aztán... aztán visszament a ,.saját” telepére. Ilyen emberek dolgoznak a prievidzai EFSZ baromfitelepén. Példás szövetkezeti tagok, akiknek legfőbb céljuk a dolgozókellátásának biztosítása. JOZEFSLUKA Őiímanová Rozália ,,védenceivel" Bronis Józsefbe szocialista munkabrigad vezetője
