Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-12-25 / 26. szám
г N Y I К I ТА Három évvel ezelőtt egy eldugott falucska szélén álló kis kunyhóban kislánya született egy fiatal, teljesen egyedülálló nőnek. A pici alighogy világra jött, máris enni akart, és kis öklét a szájához emelte. Az anya felkelt az ágyról, elővette ollóját, elvágta a köldökzsinórt, egyszóval maga „fogadta" a jövevényt, majd bepólyálta és letette az ágyra. Bár a gyengeségtől alig tudott lépni, rendet teremtett maga körül. Végül lefeküdt az újszülött mellé, hosszan gyönyörködött benne, csókolta, babusgatta, lágy szavakat suttogott neki. gazdasági törvények hatásáról. Azelőtt is előfordult nálunk, hogy sok családot hasonló igazságtalanság ért. Levélírónk bizonyára hallott ilyen esetekről, de azt gondolta, hogy neki ahhoz semmi köze, ő szép csendben, békében élhet saját fészkében. Hiszen ő soha a légynek sem ártott, soha ,,politikába” nem avatkozott... De lám, ha öntudatosabban élt volna, mindez nem éri meglepetésként. Már akkor együtt harcolt volna a többi asszonnyal, amikor a lakbérkérdést a parlament elé terjesztették. Aki az utóbbi években Finnországban járt, tudja, hogy nálunk építészeti megoldásukban is nagyon szép kórházak vannak, amelyekben szinte öröm a gyógyulás. Csak az a kár, hogy még mindig kevés az ilyen, s ami ennél is nagyobb baj: a kisjövedelmű munkások nem tudják megfizetni. Miután pedig nálunk nem biztosítja törvény az ingyenes gyógykezelést, a legszegényebb emberek gyakran még súlyos betegség esetén is orvosi segítség nélkül maradnak. Asszonyaink változtatni akarnak ezen a helyzeten, s az utóbbi időben nagy munkát fejettek ki a megoldás érdekében. A Finn Demokratikus Nőszövetség kérdőíveket küldött szét az országban, hogy megtudja, miként vélekedik az emberek többsége a betegbiztosításról. A beérkezett sok ezer válasz világosan megmutatta, hogy milyen égető ez a probléma. Az egyik kérdőív beküldője például megírta: amikor megbetegedett a családfő, hogy kifizethessék kórházi ápolásának díját, kénytelenek voltak elkótyavetyélni a tehenet, pedig ez adta a gyerekeknek a tejet. Különben is csak nagy nehézségek árán tud megélni a család. Kiváltképp súlyos az öregek helyzete. A parlament elé terjesztették a betegbiztosításra és az ingyenes gyógykezelésre vonatkozó javaslatot. Az asszonyok most azt követelik, hogy e javaslatokat a parlament haladéktalanul tárgyalja meg, hozzon törvényt és mielőbb valósítsák is meg. A finn orvosok ugyancsak határozottan kiálltak az ingyenes gyógykezelés bevezetése mellett. A betegbiztosítási törvény számunkra az egyik legégetőbb és legidőszerűbb szociális kérdés, amely egyesíti a legkülönfélébb nézetű asszonyokat. SOUMA LUKANDER, az Uusi Nainenn c. folyóirat főszerkesztője Majd észrevétlenül elaludt. De az éj közepén felébredt. Az éhség kínozta. Felkelt nagynehezen, vágott magának egy darab kenyeret, vékonyan megkente sürített tejjel, és leült egy székre a kunyhó sötét sarkában. Azután megivott egy pohár vizet, s jobban érezte magát. így telt el a következő nap ü: egyetlen lélek sem látogatta meg az anyát és csecsemőjét. Senki sem kívánt neki szerencsét. Senki sem vitt neki virágot... Sarliza — így hívták az asszonyt — a harmadik napon összeszedte kevés erejét, és elhatározta, hogy bejelenti leánykáját az elöljáróságon. Főkötőt tett a csöppség fejére, kiöltöztette, ahogy tudta, kendőbe bugyolálta a lábát. Hosszú, nagyon hosszú volt az út a fiatal anyának. Azt hitte, sohasem ér a végére. Néha megpihent, leült egy kőre, kislányát magához szorította és csókolgatta. Majd új erőre kapva ment tovább. Az elöljáróságon azt mondta a hivatalnoknak: — Be akarom jegyeztetni a kislányomat. — Hány napja szülte? — Három nappal ezelőtt, de senki sem jött, hogy segítsen... Az anya hangja gyenge volt, maga is még oly betegnek látszott, hogy az egyik hivatalnoknőnek megesett rajta a szíve; kivette kezéből a gyermeket, és biztatta az asszonyt, hogy foglaljon helyet. A hivatalnok kinyitotta az anyakönyvet és megkérdezte: Milyen nevet ad a kislánynak ? — Nyikitának nevezem — felelte az anya. — Nyikita? Ilyen név sohasem volt a naptárban. A mi törvénykönyvünk... — Fütyülök a naptárára — kiáltotta Sarliza és felugrott. Ajka elfehéredett. Minden porcikája remegett. — És még inkább a törvénykönyvükre. Ott az sincs előírva, hogy az asszony egyedül szüljön, minden segítség, pénz és élelem nélkül. Erről nem mond semmit a törvénykönyv. Hagyjanak hát akkor békén. Én Nyikitának akarom nevezni a kislányomat, hisz ez a név nekünk békét, jövőt jelent. — Nehogy elapadjon a teje — mondotta egy idős asszony a tömegben, amely Sarliza kiáltozására verődött össze. Mindenki nyugtatni kezdte: az egyik inni adott neki, a másik kenyeret hozott, a harmadik süteményt, a negyedik egy pohár tejet... A hivatalnok pedig beírta az anyakönyvbe: „Nyita“. Sarliza felállt, karjára vette a gyermeket, és szó nélkül távozott. Lassan a paphoz indult. — Jó napot, atyám. Keresztelje meg a kislányomat. — Jól van, leányom. Hogy hívják a gyermeket ? — Nyikitának neveztem el, atyám — felelte Sarliza. A pap már be akarta írni a nevet, amikor hirtelen felkiáltott: — Nyikita ? Nincs ilyen nevű a szentek között, leányom! Ha azt akarod, hogy megkereszteljem a gyermeked, válassz más nevet. — Nem, atyám, azt nem teszem, már a születése napján ezt a nevet adtam neki. — Rossz keresztény vagy, leányom, ha nem akarsz a gyermekednek keresztény nevet adni. Ezt a nevet csak az ördög sugallta neked... Térj észhez és válassz másikat! — Nem, atyám, nem változtatom meg a nevet. Nem baj, ha keresztvíz nélkül marad a gyermek. Isten vele... És Sarliza úgy ment el, hogy nem kereszteltette meg gyermekét... Immár három éve, hogy Közép-Amerika egyik távoli országában, Guadeloupeban ezt a nagyszerű nevet vette szárnyára a szél: Nyikita. LUCY JULLIA közéleti személyiség, Guadeloupe й
