Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-12-11 / 25. szám
KRISTA BENDOVÄ: Egyszer s mindenkorra Három kis fiamra naponta tekintek, arra gondolva, hogy ezen a földtekén mennyi gyermek él, hányféle arcszínnel, s anyjuk van nekik is, mint milyen vagyok én. Láttam már pöttöm kínai pólyásokat. Arcuk nevetős volt, derűs, örömteli. Anyjukhoz ők is gyengéden simultak, mint ahogy simulnak az én csöppségeim. Kiáltani kéne, hogy mindenki bármily egyszerű is ez az igazság: Élő gyermekeket akar minden anya! S minden egyes gyermek szerető Egy hang szinte semmi. Száz hang is Ezer anya hangja nem sok, nem elég, mert a bombazúgás s ágyúdörrenés e hangokat könnyen túlharsogja még. De hogyha egyesül milliónyi hang, az már fegyvert jelent, az komoly erő. Nem kegyelmez annak, ki háborút óhajt: elsöpör már hangunk minden vakmerőt. És láttam Auschwitzban egy rémes helységet. Gyermekcipellőkből mily hatalmas Jaj, mi lett azokból, kik viselték őket5 Hány anyát tett ősszé a bánat, borzalom VOJTECH MIHÁLIK Még titkolod előttem első ősz hajad ezüstjét és nem sejted, hogy ma reggel megpillantottam rémületedet. Mint egy veréb csapkodott szárnyával a tükörben. Makacsul, hasztalanul. Haboztál: ki szakítsd-e fejedből azt a húrt, mely diszharmonikuson felzengett hajviseleted édes áramlatában? Még titkolod előttem első szürke szorongásod és nem sejted, hogy szégyenkezve, teli szorongással, sorsdöntőn, borongva akár a vonó hullok arra a húrra, lábammal keresem a földet és az alattam tátongó mélységből folyton felvonítanak a mi idegen, üres napjaink és a mindenségből felettem első ősz hajad ezüstje feszül a mindennapi gondok terhével, melyből a boldogság tevődik össze. MOYZES ILONA Levél Amerikába Babkávé illat, könnyű, forró pára, /. a csésze régi, finom porcelán... Mint barna gond az est úgy hull le rám s halkan ül le székre, ablakfára. Babkávé illat, könnyű, forró pára, messziről jött.ó nagy az óceán! Vajh ki ültette,hány ifjú s leány, vajh mennyi vér, verejték volt az ára? Babkávé illat, könnyű, forrópára... ízlelni kéne könnyű-gondtalan. — Vajh mennyi vér, verejték volt az ára? ezt kérdeni mégis balgán úntalan. Árnyék ül szívemre, mint a pára; aki küldte, a kedves, hontalan. II. Odakint hó hull pehelyként az útra, asszony és férfi munkába siet. Lábuk alatt a szél a havat fújja... Testvérem az álmaidból mi lett? Egyetlen hét és karácsony lesz újra, nemcsak az Ember, az Idő is siet. A hosszú éveknek nehéz a súlya, Annácskám az ómaidból mi lett? Midőn elmentél — húsz éve már annak — útravalóul álmaidat vitted. Azok az álmok Annácskám hol vannak? Széthulltak tudom; elsápadt a hited, árnyéka sincs tán ajkadon a dalnak. Anyám szavait miért is nem hitted? III. Sé&P'-Mk Sorsod üldözött s a messzi partokon áruld el kedves, hogyan hullt rád a fény? Megkaptad-e azt, mit nem adott a hon és húsz év múltán lehet-e még remény. Vad, gyilkos, hazug, vérengző harcokon vitt utad — ne vedd a szónak rossz nevén kedves, de ma nem hallgathatok, nem én! A szörnyű magány ott fáj az arcodon, mely beszélni kényszerít borús, tömör szavakban; tudd meg, itt vagyon birtokod, hazád ez ország és otthonod: Gömör. Bölcsőnk ringott itt s akad még száz okod, csendesen hívó, feléd zsongó öröm. Gyűlöld idegen, ostoba zsarnokod! MOYZES ILONA Mese a könny születéséről Egyszer egy koldus az úton állva drágagyöngyöt tartott a kezében. Csillogott szép pirosán, fehéren, minden szem a fényét nem is állta. Kezében tartva fösvényen nézte, odaadta mégis egy szép napon. De csendes lett és szomorú nagyon, semmit, de semmit nem kapott érte. Az új kezekben elsápadt a gyöngy s egyszer egy óvatlan pillanatban kőre esett es száz darabra tört. Csoda történt s ezüst színpompában a széthulló gyöngy könnyé változott és felsírt a szürke út porában. 20
