Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-11-27 / 24. szám
KEDVES ^ (fjg&tns A Dolgozó Nő ..ifjú szemmel” című onkétja ezelőtt két évvel kezdődött és négy részre oszlott. Azelső résza mezőgazdaságban dolgozó fiatalok problémáival, munkájuk távlataival foglalkozott: ,.Nézzünk a jövőbe” — címen. A második rész az új szocialista ember nevelése, a kommunista erkölcs, a szocialista munkabrigádok kérdéseit vitatta meg: „Milyen legyen az ember?” — cim alatt. Persze ez a két téma szorosan összefüggött egymással Főleg azért, mert mindkét résznek központi kérdése az embernek a munkához, és egymáshoz való viszonya, valamint szocialista hazánk építéséből kifolyó feladataiért érzett felelősség kérdése volt. Az egész ankét a Csehszlovák Kommunista Párt XII. kongresszusa előkészületeinek keretében volt megszervezve. Az ankét iránt tanúsított érdeklődés fiataljaink válaszai, javaslatai a safarikovói, kistárkányi és a többi beszélgetésen elhangzott vitafelszólalások arról tanúskodnak, hogy fiataljaink szívügyüknek tekintik gazdasági életünk problémáit és mindazon feladatok teljesítését, melyeket hazánk további felvirágoztatása érdekében pártunk tűzött ki dolgozóink elé. A hozzánk érkezett levelekből megállapíthattuk, hogy fiataljaink élénk érdeklődéssel fordulnak a szocialista munkabrigádok életrehívása és léttartalma a munka- és erkölcsi normák megjavításának kieszközlése felé. Feladataink teljesítése és a szocialista falu jövője érdekében valóban nagyon sokat tehetnek fiataljaink. A harmadik rész,,Ki a hibás” — cím alatt indult. Célja: a maradiság elleni harc, mely még sokszor ma is korlátokat állít az emberek közé. A negyedik rész: „A válaszúton”, szintén a mezőgazdaságban dolgozó fiatal szakemberek problémáival foglalkozott. Mindeddig hat beszélgetésen 695 részvevő előtt vitáztunk e négy problémáról... A Bratislavában megtartott értekezleten ORÁ8EK VIKTOR elvtárs, a SZLKP KB sajtóosztályának dolgozója következőképpen értékelte az ankétot. Ne vegyék rossz néven az ankét részvevői, hogy nem méltatom részletesen érdeme szerint az „Ifjú szemmel” ankét jó oldalát, mely a mérlegelésnél határozottan és alaposan magafelé billentia mérleget. Hiszen az ankét sikerét legjobban az bizonyítja, hogy két év alatt, több mint 2500-an szóltak hozzá a felvetett problémákhoz. Ha azonban csak azzal foglalkoznánk, mi volt jó a vitában és nem mondanánk meg miben látjuk a gyengéjét, vagy mit hiányolunk benne, akkor keveset segítenénk. Már pedig azt akarjuk — s azt hiszem ezt az olvasók nevében is mondhatom — kár volna pontot tenni az „Ifjú szemmel" ankét után. Az élet nagyon sok problémát vet fel. Megoldásuknál az olvasók élettapasztalatai és tanácsai sokat segíthetnek. A segítséget a legaktívabb értelemben kell nyújtanunk. Ezért az egyes problémáknál ne csak az emberek jellemében keressük a hibát, hanem fordítsunk figyelmet az indító okokra is. Helyes volt az első vitaanyagban, hogy a szerkesztőség és az olvasók figyelmüket arra összpontosították, .hogyan teremthetnének jobb munkafeltételeket a falusi ifjúságnak, aki menekül a mezőgazdaságból. Tehát nemcsak a falusi fiatalokat hibáztatták azért, hogy főleg városban, gyárban keresik a jövőjüket. A tavalyi ankétot a szerkesztőség már lezárta, csupán azért hivatkozom rá, mivel az idén ettől eltérően, a ,,Ki a hibás" jelszó alapján lettek boncolgatva a problémák. Nagy Éva esete, akit arra kényszeritettek, hogy férjhez menjen Mihályhoz, akit nem szeret, nem csupán az emberek hibáin és tévedésein alapszik. Ha azt tartjuk, hogy mindenki a saját boldogságának a kovácsa, hibáztatjuk Évát, ha egyébért nem hát azért, mert sehol és senkinél nem keresett segítséget. Igaz, édesapja szóval és tettlegeléssel kényszerítette Az ankét két legidősebb, de ifjú szemmel néző részvevője: Magócsi Gizi néni. Gombosról és Újvári Győző, Érsekújvárról. Mihályhoz. Az olvasók, akik hozzászóltak a vitában, nagyobbrészt — helyesen— a szülőket hibáztatták Szóba került, hogy a szülők maradi nézeteire a pártszervezet, a helyi nemzeti bizottság, az EFSZ vezetősége, a nőbizottság és a CSISZ szervezet is hatást gyakorolhat. Ernőtől elvártuk volna, hogy elbúcsúzzon Évától és módot találjon a kapcsolatokra. Elítéljük Mihály erőszakosságát, mert magához akarta kényszeríteni Évát, aki nem szereti őt. A történet happy-enddel, szerencsésen ért véget, ahogy az olvasók túlnyomó többsége akarta. Éva és Ernő megházasodtak. Azonban az előző bonyodalmakért, mint már említettem — igaz, hogy nem egyforma résszel — de mindenki felelős. Mi hát a tanulság? Talán az, hogy az élet csupa hibákból és tévedésekből tevődik össze? Nem!!! Az emberi kapcsolatokon kívül van valami, ami ezekre a kapcsolatokra hat A vitában szó volt a maradi nézetekről melyek valóban okot adnak a ferde lépésekhez. Azonban ha azt akarjuk, hogy falvainkon ne legyen táptalaja a maradi nézeteknek, akkor nem elég csak szóval küzdenünk ellene, hanem jobb feltételeket kell teremtenünk az új, haladó nézetek és erkölcsi normák érvényesülésének. Nem elég az emberekkel megértetni az újat a jót, hanem meg kell teremteni c feltételeket, hogy az emberek e szerint élhessenek. Elvétve ilyen érvekkel is találkozunk: Tudom, hogy mit kéne tennem, de mégsem tehetem! Konkrét leszek: Amikor katona voltam, egyik barátom, akiről tudtam, hogy meggyőződéses ateista, sőt a menyasszonya is, — aki tisztséget viselt a CSISZ járási bizottságában — leszámolt a vallási előítéletekkel, ennek ellenére templomban esküdtek. Nagyon jól ismertem mindkettőjüket s nem akartam hinni a történteknek. Mikor beszélgettem velük a szülőket okolták. Azt mondták: ra voltak kényszerítve- Mosolyogtam azon, hogyan mentegetőztek. Amikor a Dolgozó Nőben Nagy Éva esetét olvastam, megint eszembe jutottak. Ami az ismerőseimet illeti, ők még pofont sem kaptok és mégis alárendelték magukat a szülők helyetelen, maradi álláspontjának. Azonban az ilyen és hasonló esetekben gyakran nemcsak a szülői tekintély játszik közre. Ne tagadjuk, a fiatal házasok sok esetben még rá vannak utalva a szülőkre. A megélhetésüket ugyan becsületes munkával bizotosítani tudják, de ha nincs lakásuk, ha mindketten dolgoznak és gyermekeiket nem tudják elhelyezni a bölcsődében, a szülői ház és a nagy-
