Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-16 / 21. szám
Zhora Drif egyike a Nemzetgyűlés nyolc női képviselőjének és a „Revolution Äfricaine“ (Afrikai Forradalom; című hetilap főszerkesztőj’e. Munkája ebben még nem merül ki. Gyermekotthonok létesítésével is foglalkozik a háború áldozatainak árvái részére. A hosszú évek jogtalanságai, a függetlenség elérése után nagy munka következett, sokszor ellentmondó és nehéz helyzetben, amikor a fegyveres hatcot a neokolonializmus elleni nem kevésbé nehéz küzdelem váltotta fel. — Mikor 1956-ban kitört a forradalom — kezdi elbeszélését — még nem gondoltunk arra, hogy a nő bármily szerepet is betölthct társadalmi életünkben. Emlékszem, az első időkben, mikor a nők kérték, hogy a felszabadulási mozgalomban dolgozhassnak, visszautasították őket. S még azután is, amikor látták, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk, sok volt a baj. Az F. L. N.-ben vasfegyelem volt, de ha valaki parancsot kapott, hogy nővel dolgozzon együtt, számos „testvér“ vonakodott. Azután lassan hozzászoktak: végre minket asszonyokat is, mint katonákát kezeltek. — Mindezt azért mondom el, hogy rámutassak, miképp harcoltuk ki azokat a jogokat, melyeket jelenleg elismernek. Még ma sem várhatjuk a kormánytól, hogy olyan törvényt szabjon, mely előbbrevinné a forradalom elején megkezdett emancipáció folyamatát: rajtunk a sor, nogy kiharcoljuk, és módját ejtsük annak, hogy a nők kijussanak a hagyományos muzulmán vallás szűk keretéből és teljesen beilleszkedjenek a új társadalomba. A háború utolsó éveiben tekintélyes előrehaladás mutatkozott, de csak a nők kisebbségét érintette. Hazánkban nehéz vajúdás folyik, mely igen széles népréteget érint és ez kétségkívül pozitív tény; de egyidejűleg tanúi vagyunk annak is, hogy a forradalom kivételes megmozdulásai után, a nők újból kénytelenek bezárkózni a családi körbe és a hagyományos szokásokba. Mi nem hagyományos jótékonykodó női egyesületet akartunk megszervezni, hanem egy küzdő szervezetet. Az alapvető tevékenység, amelyet az algériai nők egyesülete kifejt az, hogy növelje a nők kulturális színvonalát és sürgesse részvételüket a politikai tevékenységben. Mindennemű nehézségeken keresztül százával szervezzük a tanfolyamokat, hogy legyőzzük a maradi hagyómányokat, a tudatlanságot, melyek még uralják országainkat — Melyek azok a nehézségek, melyekbe munkájuk ütközik ? Vajon az arab nők többsége hű máfad-e az i'zlám hagyományokhoz ? — kérdem Zhorá-t. — A Korán írásaiban — feleli Zhora — nihcs semmi olyan, amely ellentétben állna a férfi és a nő közötti egyenlőséggel Sőt, a mi szent könyveink egyik verse világosan parancsolja, hogy a lánygyermekek éppolyan taníttatásban részesüljenek, mint a fiúk. Tehát a muzulmán hagyományok nagy része, mely a nőt alantos helyzetbe száműzte, nem hiteles rendelet következménye, hanem csak önkényes magyarázata a vallásnak. Még kevesen vannak, akik ilyen rövid időn belül megtanultak olvasni és megérteni a Koránt és tanításait. 30 éven át csak szóval terjesztették. Ennélfogva teret hódított a „marabutizmus“, mely egyik formája a pogányságnak, vagyis vallásunk durva elfajulása S ehhez tartozik a fátyol viselés is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bizonyos zárt vallási körök, a régi „bölcsek“ és néhány személyiség, kiknek jelentős szerepük van a múzulmánság terjedésében, ne szeretnék, hogy a Koránban levő parancsokat szó szerint alkalmazzák anélkül, hogy figyelembe vennék azt a tényt, hogy a Korán egy sok évszázad előtti történelmi korszaknak felel meg. No. J 0 Az elhagyott árvagyerekekét, a lehetőséghez mérten, otthonokban helyezik el. Útijegyzet A porcelán bölcsője Berlinből jövet Meissenben megszakítottam az utamat. Autón jöttem s így Magdeburg, Dessau vagy Torgau lapályos tájai után Meissen úgy hatott, mint egy festmény. Szlovákia városkáira emlékeztetett, szűkebb hazámat, Nyitrát idézte gondolataimba, mert Meissen is hegyen-völgyön épült város. Az Elbe feketés habjai felett emelkedik a pompás gótikus várépület: az Albrechtsburg. Nincs is kiránduló Meissenben, aki meg ne tekintené az épület pompás falfestményeit. A látogatókat az idegenvezető egy kisebb szobára figyelmezteti, itt gyártották először a híres meisseni porcelánt. Böttger (1632—1719) híres berlini gyógyszerész volt, akit I. Vilmos porosz király azzal bízott meg, hogy mesterséges aranyat állítson elő. Akármilyen jó .alkimista volt is, nem merte vállalni a faladatot, inkább Szászország6 ba szökött Berlinből. Itt sem járt jobban, mert itt meg a szász fejedelem elfogatta, bezáratta. (Élettörténetét filmre is feldolgozták). Böttger ugyan az aranyát nem találta fel, de feltalált Európában valamit, ami szintén nagyon értékes: a porcelánt. Az első porcelán vöröses barna színű volt, de később Böttger a hajpor zásra használt kaolinban megtalálta a fehér porcelán nyersanyagát. Gyártása 1710 óta rendszeresen megindult az Albrechtsburg szobájában és a kis szász városka neve rövidesen világmárka lett. Ma a ,,VEB Staatliche Porcellan-Manufaktur” már nem az Albrechtsburgban dolgozik, hanem lent a városban. Gyártmányai a szocialista ipar világbüszkeségei. A feltaláló mellszobra ott áll szemben a porcelángyárral, ezzel az egyszerű felirattal: Joch. Fr. Böttger, erfinder des Porzellans. (A porcelán feltalálója.) Az emlékoszlopon bizonyítékként ott csillog a festett meisseni porcelán is. A gyár előtt hat autóbuszt és harminc személyautót számoltam meg. Később, a gyárban megmondták, hogy a látogatók napi átlagszáma két-háromezer. A világ minden tájáról jönnek. A forgalomra jellemző, hogy két évvel ezelőtt lépte át a gyár küszöbét a második világháború befejezte óta a kétmilliomodik látogató, aki történetesen csehszlovákiai leány. Pompás porcelán-ajándékban részesült. A gyár épülete kívülről úgy hat, mintha régi kastély lenne, a falakat repkény futja be, az udvar közepén virágágyak, tisztaság és csend. Pedig nehéz és felelősségteljes munka folyik itt a falak mögött. Főként asszonyok dolgoznak. Az őszes asszony, akit vezetőként osztottak be csoportunkhoz, mindjárt meg is mutatta, hogy készül a világhírű meisseni porcelán. Az első szobában, ahová bevezetett, egy idősebb férfi dolgoiott. Nedves nyersanyagból forgás közben tányért, hamutartót, kancsót formált, akárcsak a mi göröncséreink. Megkérdeztem tőle, hány éve dolgozik, mert bámulatos ügyességgel készítette el egyik darabot a másik után. Válasza az volt, hogy iparát már ötvenharmadik éve űzi. Ezután
