Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-02 / 20. szám
Sokszor voltunk már szemtanúi annak, hogy két-három éves gyermek elveszi játszótársa szép babáját, autóját. Játszik vele, s ha vissza kell adni, megsértődik, sír és nem akarja megérteni, hogy nem viheti haza, mert az a másé. Rosszul teszi az a szülő, aki ilyenkor így figyelmezteti gyermekét: — ne lopd el, az nem a miénk! ^ 1 GYERMEKEKRŐL Feleslegesen hívja fel gyermeke figyelmét erre a fogalomra, annál is inkább, mivel ez még nem lopás. Lopásról akkor beszélhetünk, ha a gyermek titokban veszi el társának holmiját, s tudatában van annak, hogy az a más tulajdona. Annak a. gyermeknek, akiben az otthoni környezet nem alakította ki kicsi kordtól a lopás fogalmától való ösztönös tartózkodást, elég a nagyobb társak rossz példája. Szívesen társul az izgalmas alma-szilva lopásba, a szomszéd utcabeliek labdájának eltulajdonításában is részt vesz, hiszen olyan érdekes, kalandos egy egy ilyen harci feladatnak is beillő ,,támadás”. Ez azonban a könnyebbik eset. A szülőnek A gyermek mindig elismerésre, dicséretre vágyik. Szeretne olyan lenni, mint a felnőtt. Ha tehát ilyen a környezete, 6 is alkalmazkodni próbál. Sokszor ártatlannak tűnő példázgatásokkal serkentik lopásra a gyermeket. Lám, a szomszéd Jóska milyen élelmes, az tud hozni lucernát, szénát a nyulaknak, malacoknak. Tavaly annyi kukoricát összehordott, hogy az anyja tíz kacsát hizlalt belőle. Az ilyen szülő aztán ne csodálkozzék, ha később kiderül, hogy gyermeke agyában összekeveredett az enyém-tiéd fogalma, hogy mindent ellop, ami a kezeügyébe kerül. A GYERMEK ÉS LOPÁS kötelessége figyelemmel kísérni gyermekei játékát és megismerni barátait. Szigorú figyelmeztetés, okos magyarázat gyorsan véget vethet ezeknek a rossz kimenetelű kalandoknak. Ellenkező esetben, ha közvetlen környezetük nem neveli őket kellő következetességgel, az ilyen gyermekekből fiatalkori bűnözők válhatnak. Majdnem minden osztályban akad olyan gyerek, oki elcseni társai tollát, színes ceruzáját, sőt óráját is. A szülők nem is gondolnak rá, hogyan hozhat a családra ,,ilyen szégyent", nem is tudják elképzelni, kitől tanulja, hiszen ,,az apja agyonveri, ha ezt megtudja”. Sajnos, a szülők észre sem veszik, hogy ők rossz példával járnak elől. Természetesnek tartják, hogy a csokoládégyárban dolgozó nagylány csokoládét, a húsüzletben dolgozó legényfiú húst, zsírt hoz haza, hogy anyuka a kertészetből hazatérve uborkát, paprikát rakosgat ki tlzórais táskájából. Az egész család elismeréssel tekint apukára, amikor elmeséli, hogyan sikerült a gyárból csavart ,,szereznie". Legyünk példaadók, elsősorban mi, szülők. Csupán így nevelhetjük gyermekeinket is becsületes, igaz emberré. Kívülről még úgy is érhetik rossz hatások, azonban az erkölcsi fogalmakkal tisztában levő gyermeknél ezt ellensúlyozni tudjuk. Még csirájában fojtsuk el a gyermek lopással járó kalandvágyait. Magyarázzuk meg neki, hogy csupán a becsületes munka, jó tanulás árán érdemelhet, kaphat jutalmat. Ha szükséges, tiltsuk el némelyik barátjától is, azonban veréssel, fenyegetéssel ne kísérletezzünk. Okos magyarázattal, szép szóval tudunk csak eredményt elérni. Az iskolába pedig ne küldjük bevásárlásra szánt két-három koronával és adjunk neki inkább tízórait, mint tízóraira való pénzt. (Azt úgyis inkább elcukrozza, vagy elfagylaltozza a gyerek). Felesleges már első-másodikos korától drága órákat hordania, vagy táborozásra táskarádiót vinnie. Hanem, ha ezzel összefügg is, a gyermekek túlzott anyagi kényelméről, mindennel-ellátottságáról — majd máskor szólunk. Szabó Sándor, Ipolyság 7 — Itt mindenkinek annyi a dolga, — mohog, — majd megszakad, csak ennek nincs soha semmi dolga. Panni megint csak nem győzi várni s maga kimegy. Fázik is idebenn, kimegy a napra a magvaival s a ház előtti nagy malomkőasztalon folytatja a munkát. Jó a napsütésben sütkérezni, örvös, begyes, golyvás galambok röpködik körül, szemet várnak a szárazra, porosra szikkadott földön, szór is nekik. De van azért az udvarban valami csönd, valami szomorú lankadtság, a fiatalasszony a nagy udvarban annyira magában érzi magát. A parádés kocsis hetykén fütyörészve hord valamit az ólból villaszámra, oda-oda pislant s szeretne valahogy belekötni az asszonyába. • Kati néni ? — szól foghegyről arrafelé. • No mi a ? Hát táncolunk-e este a bálba ? Ó, ereggy, te bolond! Panni maga is elmosolyodott rajta. — Hát te Laci, táncolsz? — szólott az ostoros gyereknek, aki komolyan ácsorgott. — Én ? Megforgatom én a lyányokat. — Vagy azok téged?! — Mék szeretőddel táncolsz, Laci ? — állott meg az istálló ajtajában a menyecske hangjára a kocsis. — Máj választok, — szólt öregeskedve a gyerek. — Hát hány van, te tökmag? — szólt Panni, aki még minduntalan elfelejti a nagy rangkülönbséget s ezek közt érzi otthon magát. — Van vagy hat, — mondta a kis vastag gyerek. Ö, az ördög vigyen el, osztán mind megcsalod ükét? Eleget megcsalnak azok éngem. Egy pillanatnyi csönd lett, mindannyian megérezték a kölyök szavában a csípést. Akasztott ember házába nem jó kötelet emlegetni. Pista, hogy elhessentse a kellemetlenséget, heccelve szólt: Hát magának hány van, Kati néni ? Ereggy te bolond, te, komázz a pajtásoddal. Lássa, nekem is van egy pár. — Jobb vón, ha egy cselédet kerítenél nekem, — szólott Panni. Hányat parancsoljak ide hónap reggelre? Egy is jó lesz, csak jöjjön. Jó lesz a Kánya Zsuzsi ? Az asszony behúzott szájjal nevette el magát. — Nem gyün az énhozzám. — Nem gyün?... Elgvün a, ha én mondom... Hát nem hallotta még gazdasszony a nótámat ? S mókásan dalolni kezdte: Kovács Pesta bű gatyája Megakadt a kapufába. Nem a kapufa fogta meg, Kánya Zsuzsi markóta meg. , — Ej, de cudarházi vagy, — nevetett a menyecske, s Pista bement az ólba. — Kati néni, — szólott aztán Panni, — szaladjon csak, hozza ki a fias hagymát, benn felejtettem. — Igen, — mondta Kati néni s bement. Mikor Pista keresztülment az udvaron, újra odavetett egy bizalmaskodó, de tisztességes szót: — Nem is táncolok vele az éccaka, ha el nem gyün! Panni nem szólt rá semmit, maga elé nézett. Nincs cselédje, nincs. Magánosán él. Senki se jön hozzá szolgálni s ő itt van a nagy munkában, a lelke majd kiszakad, annyi a dolog, mert mindent magára vett... Az égen fehér felhők voltak s kékség, csodálatos kékség... Ilyen volt az élete is, még mindig kék volt és ragyogó, mélységes kék, amelynek a fenekén fekete feketeség fenyeget, de a színén fehér kajánságok, fehér kárörömök apró buborékai úsztak. — Nem lelem én aztat a mákot, — jött ki Kati néni. — Mákot ? — Hát nem azért küldtél be ? Mákért. — Hagyma! Kati néni, hagyma! Fias hagyma! Félig bosszankodva, félig nevetve nézett az öregasszonyra, 16
