Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-02 / 20. szám
огшртте már több időnk jut sportra, tanulásra, kultúrára. Ha mindezt elmesélem otthon, apám roppant elcsodálkozik majd. ő katonakorában az őrmester parancsára egy nap tizennyolcszor súrolta fel a folyósot, hogy elfoglaltsága legyen. A mi foglalatosságunk egészen más. Az egyik bajtársam továbbtanul, én sofőrtanfolyamra jelentkeztem. Sokan katonaiskolát végeznek, de van aki villanyszerelő szakmát választott. Mire hazamegyünk, négy traktoristával bővül a szövetkezet. S még mi mindent megtanul az ember a tudomány-terjesztő előadásokon! Most szép lenni katonának. Azért az anyámtól jött levelek tele vannak aggodalommal: „Édes fiam, vigyázz magadra.“ Nem győzöm nekik levélben elmondani, hogy milyen szép az életünk. De hiszen majd csak hazamegyek szabadságra, s én leszek az első a faluban... bizony. Az új kimenő ruhámban, egy fénylő gombbal és kitüntetéssel... Milyen váratlanul jött mindez. A műhelyben vigyázatlanságból megvágtam a kezemet. A parancsnok elvtárs mindjárt orvoshoz küldött. Persze semmiség az egész, dehát itt vigyáznak az emberre. Már visszafelé jöttem, amikor felbukkant előttem a ködben egy árnyék, amint ide-oda imbolyog. Vállán hátizsák. Hirtelen felmértem a helyzetet... nem messze a nyugatnémet '■ SpóÉil felvételei Először nehéz volt.de ma marja té к na |< А к о nyham ü vészét titkait is elsajátítják az újoncok t и n i к -Civilben nem jutottam ilyen könnyen a fogorvoshoz Itt aztán nem probléma könyvet vá lasztani határ... Átcikázott agyamon egy vakmerő terv. Fegyver nem volt nálam, kezem bepólyázva. Fájós jobbkezemet köpenyem zsebébe süllyesztettem, s rákiáltottam. — Stúj! Halt! Fel a kezekkel! Megleptem, hirtelen feltartotta a kezét. Előre indítottam. Szemével egyre a köpenyzsebbe süllyesztett jobbkezemre sandított. Elindultunk... Még két kilométerre volt a határállomás... Gyakran beszélni kezdett, könyörgött az illető... Hetykén rákiáltottam, hogy siessen... Szaporázta a lépteit, azt hitte, fegyver van nálam. Csörgött a hátamon az izzadság, gondoltam, ha birkózásra kerülne a sor, menthetetlenül legyőz, hiszen sokkal erősebbnek látszik. De látszott, hogy félt a fegyvertől. Mindig mondta a parancsnok elvtárs, hogy a határozottság félig megnyert csata. S lám így is volt. Közben a ködben kibontakozott már a helyőrség épülete. Jelentést tettem. Átvették a foglyot. Akkor éreztem, mennyire kifárasztott az út. Később megtudtam, hogy az illető a nyugatnémet kémszervezet tagja volt, a ködben eltévesztette az utat. Bizony, ébernek kell lenni mindig. Nemcsak az őrségen. S a kitüntetés... hát igen. A bátorságért, éberségért. ...Egyenletes léptek közelednek... őrségváltás. Keletről bontakozik a fény, jön a reggel, holnapután szabadságra indulok. Vár édesanyám, barátaim és... és a falu legszebb lánya. Sz. E. Masíroznak a katc nák
