Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-09-04 / 18. szám
щшт Mégegyszer az elsőosztályosokról Szoktassuk rá gyermekünket, hogy mikor az iskolából hazaérkezik, első dolga legyen megmosni a kezét és — ha mód van rá átöltözködni.A gyermek ilyenkor tele van mondanivalóval, különösen az első napokban, de később is. Az iskolában annyi minden történik, annyi új benyomás éri. Ezeket mind el akarja mesélni anyukának, apukának, a nagymamának, sőt még a kistestvérnek is. Hallgassuk meg türelemmel. Az iskolából hazaérkező gyermeket ne ültessük le azonnal a tanuláshoz, a lecke megírásához. Kell tgy kis pihenés ebédig, s azután kezdjen hozzá a munkához. De azt se engedjük, hogy feladatai elvégzése előtt belemerüljön a játékba, ne engedjük ki a játszótérre, vagy éppen fogócskázni az udvarra. A játék, a futkározás elfárasztja a gyermeket, s fontos, hogy a lecke elvégzéséhez — különösen az íráshoz — nyugodtan, pihenten kezdjen hozzá. De ne engedjük azért se, mert már ebben a korban meg kell szoknia, hogy első a kötelesség elvégzése és csak azután kerülhet sor a szórakozásra. Gondtalanabbul játszhat, szórakozhat, ha tudja, hogy táskáját már becsomagolta másnapra, a rendesen elkészített feladatokkal. A tanuláshoz, a lecke elkészítéséhez hozzá kell készülnie a gyermeknek. Előzze meg kézmosás, a tanszerek előkészítése a,J$is iskolás padra, vagy a megfelelően méretezett asztalkára, amely mellett egészsége? feltételek között dolgozhat a gyermek (talpa érjen a padlóra, könyökét támassza az asztalra, a világítást bal kéz felől kapja és szeme 25 cm távolságra legyen a pqsj-, illetve az asztal laptól). Meg kell szoknia a gyermeknek '«t is, hogy a tanulás, a leckekészítés ideje alatt mással nem foglalkozhat. Nem helyes, ha munkája közben szorosan mellette, vagy a háta mögött állunk, vagy még nagyobb hiba, ha íráskor a kezét fogjuk és vezetjük. Ha otthon arra szoktatjuk, hogy minden mozdulatát más irányítja, akkor az iskolában önállótlan, bátortalan lesz. Legyen bent a szobában az édesanya vagy a nagymama, de végezze a maga munkáját, varrjon, kézimunkázzék a szoba másik végében. Ellenőrizzük, de ne zavarjuk a gyermeket. Ne szóljon a rádió és ne legyen zaj vagy beszélgetés a szobában. Ha olvas, figyeljünk rá, figyelmeztessük, ha hibát ejt, ismételtessük el helyesen, de ne olvassuk el előre a szavakat, később a szöveget, mert akkor csak gépiesen mondja utánunk, megtanulja betéve, de nem tanul meg olvasni. Olvasni akkor tanul meg jól a gyermek, ha otthon is hangosan olvas és többször is elolvassa a leckéjét. A számolási feladatokat számítsa ki papíron, vagy a gyakorló füzetében. Ellenőrizzük, mondjuk meg, ha hibát látunk benne, de ő maga keresse meg, hogy hol is javítsa ki, azután írja le a leckefüzetébe. A napközi otthonba járó tanuló is ilyen feltételek között és ilyen ésszerű segítés mellett dolgozik. A dolgozó szülő is segítsen a tanulásban, de legalábbis nézze meg esténként gyermeke füzeteit és egy-egy megjegyzést — elismerést vagy intést — fűzzön hozzá. A gyermek szereti, ha törődnek vele, ha az ő iskolai élete „komoly” és „nagy ügy” a családban. Egy-egy dicsérettel nagy lendületet adhatunk további munkájához. G. K. P'l'f’l az “-f asszony, csak arra gondolt, ■* ) mivel szerezhet örömet férjének, ö maga is gyönyörködött ragyogóra takarított szép, új lakásában, azt sem bánta, ha bevásárláskor órákig szaladgált, sorba állt, hogy férjének kedvenc ételei kerüljenek az asztalra. Csak néha sajgóit fel benne, hogy ott kellett hagynia lánykori munkahelyét, pedig négy év alatt olyan jól bedolgozta magát a laboratóriumban; keresett is szépen. Sajnálta otthagyni, dekát egy szeretett férfiért mit meg nem tesz egy lány. Esküvőjük után férje nem engedte munkába, azt mondta, hogy ö egész asszonyt akar, otthont és házi kosztol a rossz üzemi konyhák után. Keres ö annyit, hogy kettejüknek elég. Piri vállalta. Az első hónapok boldogságát nem is zavarta volna semmi, ha a hónapvég', bevétel-kiadás egyenlegénél következetesen fel nem sóhajt a férj, hogy „megint nem maradt semmi“. Pirit eleinte ez nem nagyon bántotta, mert hiszen ő tudta a legjobban, hogy milyen sokba kerül a hús, vaj, gyümölcs és minden más a finom koszt számáraidé az ötödik hónap végén, amikor férje nymán megmondta, hogy Piri nem tud spórolni, akkor már megbántva érezte magát, különösen amikor azt hozta elő, hogy az ő anyja öt gyereket nevelt az apja kis fizetéséből, mégis minden hónapban félre tudott tenni pár koronát. De a fő bajt mégsem ez okozta, hanem az almásrétes, dehát ne vágjunk elébe a dolgoknak. Pirit a spórolási intelmek s az almásrétessel kapcsolatos intermezzók olyan idegállapotba hozták, hogy maga kívánta a szülői ház megnyugtató oltalmát, ezért hazautazott. Otthon nagy örömmel fogadták, édesanyja első kérdése az volt: „Csak egyedül jöttél? János nem jön?“ Piri elkedvetlenedve érezte, hogy itt nem lehet az ő bajáról beszélni, ezért erőltetett vidámsággal azt mondta: „Hozzád jöttem anyukám, János meg az ő anyjához ment.“ Végre az anya aggódó kérdéseire kiön'ötte a szívét. „Tudod anyukám, igyekeztem mindent a legjobban csinálni. Jánosnak a legfinomabb ételeket készítettem, mégsem volt megelégedve, legtöbbet azzal az utálatos almásrétessel boszszantott. Az a kedvenc étele és újra meg újra csak almásrétest kívánt, de minden alkalommal azzal ölt, hogy én nem tudom úgy elkészíteni, mint az anyja. Végnélkül áradozott arról, milyen remek volt, ahogy az anyja megadta a rétes ízét. — De Pirikém — szólt az édesanyja — hiszen az csak tisztelni való, ha valaki az édesanyjáról ilyen megbecsüléssel beszél. — Igen — mondja szipogva Piri — de ne mindig almásrétes evéskor kezdje dicsőíteni az anyja tudományát. Ha nem ízlik ahogy én készítem, minek kívánja, hogy minden másodikharmadik héten almásrétest süssek. Már idegeimre ment az almásrétes, az anyjával együtt. Nem megyek vissza. Elválok! Édesanyja még el is mosolyodott, amikor szelíden így szólt: Egy tanácsot adok neked és ezt mindig tartsd eszedben: egy család jóléte, nyugalma főként az asszony kezében van. Egy ügyes asszony mindig megtalálja a módját, hogy a saját egyéni akaratával, néha apró fortélyokkal, biztosítsa a család nyugalmát. Piri nem ezt várta, de belátta, igaza van az édesanyjának és a másnap megérkező Jánossal ünnepek után együtt utaztak el. Az almásrétes nem váló oh Eltelt újabb félév, az időnként befutó levelekből nem tűnt ki, hogyan hasznosította Piri az otthon kapott tanácsokat. Mivel pedig azóta nem látogatott haza, édesanyja maga utazott hozzájuk. Piri viruló egészségben, vidáman sietett eléje, Jánossal váltott szavaiból is látszott, hogy harmonikus az otthonuk légköre. Mikor egyedül maradtak, az volt az anyja első kérdése: „hát, hogy éltek Pirikém?“ Piri vidáman válaszolta: „Jól anyukán:!“ — Nem kell már almásrétest sütnöd? — Dehogynem — felelte nevetve Piri — sőt éppen az almásrétes állította vissza a nyugalmunkat. Tudod, anyukám, János mindig szememre vetette azt is, hogy nem tudok spórolni. Hát én azért is elhatároztam, hogyha úgysem ízlik, én bizony nem fogom a legfinomabb, legdrágább élelmiszeri vásárolni. Amikor almás rétest kívánt, nem vettem hozzá se friss vajat, se diót. Megvallom őszintén, bizony féltem, mikor az asztalra tettem, hogy most lesz még csak hadd- el hadd. De ami bekövetkezett, arra én sem voltam elkészülve: az első falat után meglepett őrömmel kiáltott fel János: „No végre eltaláltad az édesanyám rétesének az izét.“ Erre én már fölényesen jegyeztem meg: „Igazán? Pedig vaj helyett margarint, dió helyett prézlit lettem bele!“ Az első pillanatban meghökkenve nézett rám, abbahagyta az evést. Én sem tudtam hirtelen: mi lesz most ? Megsértettem az anyját ? A pillanatnyi csendben magam sem tudom, hogy jutott eszembe, hogy erőltetett, vidám hangon ezt mondjam: „Amit pedig megspóroltam a vajor és dión, azt beteszem a takarékba.“ János egy pillanatig értelmetlenül nézett rám, majd fel kacagott és azt mondta: „Gyere ide te ki spórolós, hadd csókoljalak meg.“ Azóta én is megtanultam, hogy gondos be osztással takarékoskodni is lehet. Nézd csak — mutatja a betétkönyvet — már nemsokán együtt lesz a televízióra valónk. M. 1
