Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-21 / 17. szám
Igaz, hogy a Moszkvában megtartott nők világkongresszusa óta csaknem két hónap telt el, de kedves olvasóink kérésére összefoglaljuk, hogy e kongresszus milyen eredményt hozott és milyen távlatokat nyitott nemcsak a nemzetközi nőmozgalomban, hanem a béke £s leszerelés kérdésének támogatásában is. A második világháború óta már sok, békét követelő ÚtijegyzeV A „Földközi - tenger gyöngyének“ nevezett kikötővárosban, Alexandriában léptünk a piramisok országának földjére. A város megtekintése után harmadnap egy autókaraván tagjaként — nekivágtunk a piramisok felé vezető „halálútnak“. Valamikor régen ugyanis így nevezték el ezt a mindmáig veszélyes sivatagi útszakaszt. A nehézségekhez viszonyítva, aránylag rövid idő alatt tettük meg a 225 kilométeres utat. A hőség és a kietlen homoktenger mégis érezhetően lehangolta, elgyötörte és valósággal eltompította az embereket. Mindenki a lehető leggyorsabban szeretett volna már kijutni ebből a homokpokolból. Jóval túl az út hosszabbik felén, a környék egyetlen oázisában tartottunk csak rövid pihenőt. AZ ÓKOR CSODÁI ELŐTT A „Zöld szigetet” elhagyva, áthaladtunk Kilenc Sóstó Völgyén. A kellemesnek nem mondható utazásért most már bőven kárpótolt az egyre több látnivaló. A dombhajlatokban még látszanak az óegyiptomiak-őskeresztény leszármazottjainak, a kopt szerzeteseknek a kolostorai. A valamikori félszáz itteni kolostorból már csak néhány dacol az idővel. A nőtlenségben élő barátok most is lakják az épségben maradt épületeket. Be nem mehettünk, mert i látogatáshoz a kairói patriarcha külön engedélye szükséges. Utunkat folytatva, elhaladtunk Merinda közelében, ahol 1939-ben egy osztrák kongresszus jött össze. A moszkvai kongresszus már az V. női világkongresszus volt, eddig a legtöbb részvevővel. Több mint másfélezer küldött jelent meg 13 országból. A nemzetközi nőmozgalom programjáról és a hozzászólásokról már beszámoltunk, de nem árt ismételni, hogy a béke és barátság jelszava összekapcsolta a fehér és fekete kezeket s ez egyben archeológusokból álló kutatócsoport történelem előtti lakótelepek tárgyi bizonyítékait hozta a napvilágra. Ennek a vidéknek csaknem minden talpalatnyi földje évezredes emlékekről regél... Közel jártunk már Gizeh-hez, amikor egy örökké emlékezetes pillanatnak lehettünk részesei. Messziről is az emberkéz nyomairól tanúskodó gúla alakú építmények tűntek fel a vibráló látóhatáron. A piramisok, sok más régi emlékművel ellenkezőleg, bármely pontról nézve sem látszanak romhalmazoknak vagy hegyeknek. Eredetük jegye már távolról is jól felismerhető. Kétségtelen, hogy innen ered a megdöbbenésnek és tiszteletnek az a vegyes érzelme, amely meglátásukkor elfogja az embert. Úgy éreztem, ha mást nem is láttam volna, ezért az izgalmas, felejthetetlen élményért is érdemes volt Afrikába utazni. Egy forgalmas kereszteződésen rátértünk arra a nyílegyenes útra, amelyet a „gáláns ‘ III. Napóleon építtetett Eugénia császárné tiszteletére, aki 1869-ben, ezen az „ajándék“úton utazott fényes kíséretével a piramisokhoz. A felelőtlen császár akkor még nem tudta, Haiászkikötő a kávészínű Nílus partján. hogy az államkincstárnak az ilyen könnyelmű szétszórását — alig egy év múlva — a trónjával fizeti meg! TEVEHÁTON Üde kertek, dúslevelű pálmafák között robogva, érkeztünk meg Gizehbe. A pira-A PIRAMISOK misok lábánál épült Mena House Hotel előtt álltunk meg. A szállodát Menes fáraóról, az első dinasztia alapítójáról nevezték el. A patinás néven kívül magának az épületnek is megvan a történelmi múltja, A szövetséges hatalmak államfői, falai között tárgyaltak 1943 novemberében Japán srosáról. A hotelhez tartozó pálmakertben már vártak az idegenforgalom alkalmazottai. Bátorsága vagy ízlése szerint mindenki megválaszthatta, hogy milyen nyeregben vagy járművön teszi meg az utat a homokbatemetett piramisokig. Voltak itt hintók, régi harckocsiszerű Teveháton az életadó oázis szélén, távolban a piramisok«
