Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-21 / 17. szám
T isztelt névtelen levélíró! Elnézését kérjük, hogy kívánságának, amelyet talán azért Irt névtelenül, mert nem érzett jogosnak — nem teszünk eleget. Megint untatni fogjuk. Ugyanis ismét a falusi asszonyokról írunk, akikre legalább akkor illene gondolnia, ha megveszi a friss zöldséget, a tejet, vagy a tojást. Ön azt írja, nem érdekli, hogyan fejnek, mennyi borját gondoznak az asszonyok. Pedig ettől a mennyiségtől függ, hogy több húst, vajat, tejet vehet-e, vagy kevesebbet. Kérjük, járja végig most velünk gondolatban azokat a falukat, ahová tudósítóink elkalauzolják. Talán nem Is lesz olyan unalmas. ESEK JÓZSEF LEVELEZŐNK A FÜRI EFSZ-be vezet bennünket. Itt, a kertészetben szorgalmasan metélik a kések a kékeszöld káposztafejeket. Telnek a ládák. Dimitri Dimitrov elvtárs, a kertész, csupa lány közt dolgozik. A vidám, fiatal arcok cinkosan mosolyognak össze. — Este megyünk ? — Persze, hogy megyünk. — Nekem olyan furcsa, hogy ez is hozzátartozik... — Lányok, tudjátok, hogy azóta még nem is veszekedtünk' Első hallásra értelmetlennek tűnik ez a párbeszéd. De ha az ember tudja, hogy ez a tizenkét lány még az aratás megkezdése előtt jelentkezett a szocialista munkabrigád címért folyó versenybe, érthetővé válnak a szavak. Vállalásukban ugyanis nemcsak az szerepelt, hogy jobb lesz a munkafegyelmük, hogy túlteljesítik a termelési és pénzügyi tervet,hanem az is, hogy kölcsönösen segítik egymást, és közösen művelődnek, szórakoznak majd. Most moziba készülnek. Van úgy, hogy egy-egy jó könyv végigvándorol a brigád valamennyi tagjának kezén. A faluban eleinte mosolyogtak rajtuk. Sokan még most is LÁNYOK-megjegyzik: csodabogarak. Mert ez az első ilyen brigád a faluban. De mindinkább meggyőződnek róla, hogy ez nemcsak különcködés, feltűnni akarás, hanem embememesítő szövetkezés arra, hogy mindannyiuk élete szebb, boldogabb legyen. A fényképen rajta vannak mind. Szlávik Terézia, Melecske Katalin, Ónodi Magda, Katona Zsuzsa, Jávorka Ilona, Hógenbuch Mária, Smigura Magda, Borbély Ilona, Bolemant Anna, Bolya Jolán és Nagy Rozália és az egyetlen férfi: Dimitri Dimitrov, a kertészet vezetője. TOMPÁRÓL TÓTH LÁSZLÓ TUDÓSÍT bennünket arról, hogy fűzik a dohányt. Levelében a következőket írja: —„Amikor betoppantam a dohányszárítóba, már későre járt az idő. Lehetett este nyolc óra is. Mégis, szinte óriás hangyabolyhoz hasonló látvány tárult a szemem elé. Az asszonykezek ördögi gyorsasággal fűzték a lécekre a dohánylevelek tucatját, majd új, üres léceket hoztak és kezdték az egészet élőiről. Egyetlen férfi szorgoskodott köztük: Mihalovics János, a dohánytermesztési csoport vezetője. Nagyon igyekeznie kellett, hogy győzze berakni a kalitkába a teleaggatott rudakat. Amikormeglátott,szinte föllélegzett, hogy egy kicsit megpihenhet. Biztattam, míg pihen, mondjon valamit magukról. Nem is kérette magát. — Az idén nyolc hektáron termesztünk dohányt — mondta. Megtörölte verejtékes homlokát és folytatta: Június 26-án kezdtük a törést. Azóta már több mint 30 pótkocsi dohányt szállítottunk ide a szárítóba. Igaz, ezek még csak a porlevelek, de már kezdjük a második törést. Nagyon szépnek ígérkezik a termés. Minket csak dicsérhetnek a dohányos emberek, ha jó cigarettára akadnak — fejezi be mosolyogva. És indul, mert a 15 szorgalmas asszony annyi teleaggatott lécet készített elő neki, hogy lesz dolga elég. EZ A KÉT KÉP, AMELYET OKOS JÓZSEF küldött Tornaijáról, a tudósító helyett is beszél. A kombájn mellett álló asszonyok a méhi EFSZ tagjai, ők is részesei annak, hogy gyorsan és veszteségmentesen betakarították a gabonát. A sajógömöri asszonyok ugyan nem szeretik, ha a férjük sokat dohányzik, a képen mégis büszkélkednek a dohánylevelekkel. Hogyisne, hiszen ők ültették, gondozták a dohányt, s az ő érdemük lesz, ha jó pár ezressel gazdagodik a szövetkezet közös pénztára. Kár, hogy levelezőnk nem írta meg a nevüket, de aki ismeri őket, így is bizonyít-Megoldás Meleg van. A bánatos szemű kicsi borjak elszántan csapkodnak a farkukkal jobbra-balra. Mert a legyeknek nem számít a nyári kánikula, csípnek kegyetlenül. Meg az édes tejszag is idecsábitja őket. Margit néni hiába hessegeti őket, csak nem tágítanak. Sóhajt egy nagyot, amikor beírja a noteszébe: átlagos napi súlygyarapodás: 36,5 dkg. Nem így képzelte. Hogy csak körbe-körbe haladnak, nem előre. Hiába tesznek meg mindent, mégiscsak közepes eredményeket tudnak elérni. Azért is ment iskolába. Különben rá nem szedték volna, hogy hatvan éves fejjel tanuljon. Még hozzá bentlakásos mesteriskolában. De azt gondolta, hogy többre viszik majd. Igaz, az agronómusnak, zootechnikusnak már akkor technikumi képesítése volt. A könyvelőjük főiskolát végzett. Minden egyes csoportvezető elvégezte a mezőgazdasági mesteriskolát. Mégis, az ímelyi szövetkezet, hiába gazdálkodik 1975 hektáron, hiába van 1160 szarvasmarhája, 1567 disznója, 16 ezer baromfija, nem tud a legjobbak sorába emelkedni. Gondolta, keveset tud, azért nem jön rá a dolog nyitjára, mi a baj tulajdonképpen a szövetkezetükben. Már letelt a kétszer tíz hónap, amit Modra-Harmónián töltött, az asszonyok mesteriskolájában. Itt van, hazajött. Vissza a régi munkahelyére. És a napi súlygyarapodás 36,5 dkg! A szopósborjaknak forralt, cukrozott tejet adnak. Ugyanis a marhaállományuk TBC-s. De a tej még csak táplálék. A forralás a baktériumokat ugyan megöli, de elpusztítja a vitaminokat is. Azokat pedig nem tudják mivel pótolni. Töpreng egy keveset, de mit csinálhat? Elindul hazafelé. A hatalmas, új ház előtt rengeteg virág. Szinte pihegnek a nagy forróságban. A zöld vaskapu meg se zörren, amikor nyitja. Az udvaron, mint nyújtózó óriásállatok háta, púposodnak a szellőzni kitett dunnák. A kádban befőzésre váró üvegek lubickolnak. Nagytakarítás. Fogja a vödröt, megkeveri a meszet. A hízóborjaknál is alacsony a súlygyarapodás... Kevés a takarmány. Most is kevés lesz. Alig marad valami, ha a felvásárlási tervet teljesíteni akarja a szövetkezet. A A keze homokot szór a meszes vízbe de gondolatai a szövetkezet dolgai körül bolyonganak. Pedig a gyerekei kicsit rosszallják is, hogy még mindig dolgozik.-Hiszen meglehetne mellettünk — mondták neki akkor is, amikor az iskolába ment. — Minek töri még mindig magát? De Margit néni nem akarja csak az otthonra, a szép nagy házra, gondozott kertre leszűkíteni a munkakörét. Mert úgy érzi, többet bír. Ezért azzal nyugtatja őket, hogy: — Hiszen csak reggel, meg este megyek, napközben itthon vagyok! Itthon van, takarít. De nem megy ki a fejéből a közös gazdaság, a 367 tagú szövetkezeti család problémája. Nem is olyan egyszerű rájönni, hol a hiba. Nekünk különösen nem, mert ha idegen az ember Imelyen, csak a számokat látja. Azt, hogy a termőterülethez méretezett tervszámok reálisak. Be kell adniuk 352 ezer tojást, 550 ezer liter tejet, 1008 mázsa marhahúst.
