Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-07-24 / 15. szám
ü<§Y aKi benne volt a statisztikában a Most már nincs benne, mert két éve elvégezte a közgazdaságtudományi egyetemet. Tejskalová Ludmi Iának hívják, akitől 1953-ban a műhelyben azt kérdezték az asszonyok, mikor beiratkozott az ipariskolába: — Mondd csak, Ludka, mi lesz, ki fog dolgozni, ha mindenkinek mérnöki diploma lesz a zsebében? Tejskalová akkor még nem tudott mit felelni a feltett kérdésre, egyszerűen csak elpirult, mert a gúnyos hang mögül megérezte, hogy a többiek karrieristának tartják. Pedig annak, hogy beiratkozott az ipariskolába, egyetlen oka volt csak: nagyon érdekelte öt minden, különösen az olyan dolgok, amit sem ő, sem a többi asszony a műhelyből nem tudott megmagyarázni. Máskor meg, nem kevésbé csúfondáros hangon, azt kérdezték tőle többiek:- De sokat bújod azokat a könyveket. Csak nem akarsz miniszter lenni.' Ez jó tíz évvel ezelőtt történt, a gottwaldovi Svit üzemben, lludka azóta leérettségizett, beiratkozott az egyetemre és lassan már két éve lesz, hogy vörös diplomát kapott. Valamennyi vizsgáját kitűnőre tette le. TEJSKALOVÁ ÉS A TERVRAJZOK A felsőrészkészítő műhely klubhelyiségében találkoztam most vele. Azokkal volt, akik közül tíz esztendeje elindult. Nem lett belőle miniszter, de úgy láttam, jobban érzi így magát. Mint olyan gyakran a nők között, most is az öltözködésről folyik a vita. — Majd bolond lennék ebben a cipőben mégegyszer bálba menni — mondja egy fiatal lány és tűsarkú cipőjére mutat. — Igaz, az anyám megmosta egy kicsit a fejemet, és azt mondta: ,,neked minden hónapban új cipő kell"? — Nem elég az, ha kétszer már ugyanezekben elmentem táncolni? Most már jó lesz munkába járni. — És bírod a tűsarkúban a nyolc órát, kérdezte Tejskalová?- Hát... nem a legkellemesebb, de mit csináljak. El nem dobhatom... — Pedig ha hiszitek, lányok, ha nem, azért akartam most veletek beszélni, hogy ne csak ti, akik tűsarkú cipőben dolgoztok itt a gyárban — о cipő hazájában — hanem az ország valamennyi asszonya és lánya ne járjon egészségtelen cipőben a munkába. Ne értsetek félre, nem vagyok ellensége a ,,tűsarkúnak", hiszen az én lábamon is láttatok már, nem is egyszer. De nézzétek csak... Tejskalová kézitáskájából rajzokat szedett elő, majd magyarázni kezdett a lányoknak, asszonyoknak. — Ortopéd orvosszakértőkkel együttműködve felmértük, milyen óriási károkat okoz a nőknél a helytelen lábbeliviselet. Nézzétek, a láb csontozata és az izomrendszer a „tűsarkútól” így deformálódik. Hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő, a vállalat szakembereinek javaslatot adtam be: az egyes foglalkozási ágakat űző asszonyoknak készítsünk megfelelő munka-cipőket. Mert megállapítottam, hogy az éttermekben dolgozó felszolgálónők naponta átlag harminc kilométert tesznek meg, miközben в—10 mázsányi ételt szolgálnak fel a vendégeknek. Ezeknek — a többségben fiatal lányoknak — nagy része egészségtelen lábbeliben dolgozik. De ez még nem minden. Csak az egészségügynél több mint 160 ezer nő dolgozik az országban. Évente ők is sokezer kilométernyi utat tesznek meg kényelmetlen cipőkben. Az üzletekben több mint negyedmillió nő dolgozik, — ezek se járnak éppen ésszerűen megválasztott lábbeliben... — Mondd meg már végre, hova akarsz kilyukadni, szólt valaki a lányok közül. — Azt hiszem elismeritek, hogy elsősorban tőlünk függ, akik a cipőiparban dolgozunk, hogy meg tudjuk-e valósítani az egyes foglalkozási ágak követelményeinek megfelelő női cipők gyártását. Nézzétek, már a rajzok, a tervek is készen vannak. Most hozzátok fordulok, mert már jó lenne elkezdeni a munkafolyamatok tanulmányozását, hogy amikorra a műszaki előkészületek meglesznek, felkészülten kezdhessünk neki a gyártásnak... A lányok valamennyien a cipőjükre néztek. Vlasta, akinek a lábán a kiérdemesült báli tűsarkú ,,ékeskedett", lehúzta a remekbe készült cipőcsodát és szomorúan nézegette megkínzott lábát: — Nézzétek, mondta a lányoknak, milyen bütykök nőttek a lábamon. Nem is egy... Az üzemi munkaiskolában Tejskalová mérnök vezetésével már a következő órán megkezdték az új cipőtipus tanulmányozását. A JÓ PÉLDA VONZ. Az iskolaügyi előadó azt mondta, Gottwaldovban ebben az évben öszszesen 3480-an tanulnak. Most, hogy megismerkedtem Tejskalovával, már látom, nem is olyan száraz statisztikai adat az, hogy ebben az iskolaévben, 28.7 %-kal több nő nyert szakképesítést az üzemben, mint tavaly. 4 TÓTH M. Ez Ivóit az egyetlen módja annak, hogy az egész üzem asszonyaival találkozzunk. A reggeli és délutáni műszak dolgozói ezen a napon nem a meggyel, egressel és borsóval telt csarnokokban találkoztak, hanem az öltöző melletti klubhelyiségben. Két nappal ezelőtt a sajtótízpercen már megismerkedtek az újrainduló Dolgozó Nő Tribünje kérdéseivel s azokat kisebb csoportokban le is tárgyalták. Minden előfeltétele megvolt tehát a nyílt és konkrét beszélgetésnek, bár a forró délután hangulatát kissé bátortalanná tette a veszélyes gondolat: Diószegen nem lehet és nem érdemes bírálni! Hogy aztán mégis megeredt a szó, a panasz és jogos kritika az asszonyok ajkán? Hol másutt, ha nem ezen a rövid, de sokatjelentő gyűlésen, ahol nemcsak Mrázik elvtárs, a diószegi Konzerv és Cukorgyár igazgatója volt szavaiknak tanúja, de a Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottságának, a Szlovákiai és járási szakszervezeti tanácsnak küldötte, az üzem szakszervezeti és gazdasági dolgozói is. LEHET DIÓSZEGEN KRITIZÁLNI? — Az első női űrrepülő tiszteletére 7 q cukorral növeltük teljesítményünket — jelenti be előszóként Jalecné, a kristálycukor-csomagoló osztály szocialista munkabrigádjának tagjai nevében. Tudván, hogy a Tribün I. részének, a termelési kérdések pontjainak teljesítésével lehet csak elérni a II. rész feltételeit: a jobb gondoskodást, beszámol a munkaeredményeikről, mielőtt a panaszokra tér rá. — Nekünk sincsenek szekrényeink, csak fogasok — vág szavaiba a hosszú gumikötényes konzervgyári munkásnő, — kiknek csoportja már munkába öltözve jelent meg a gyűlésen. — Vannak részlegek, ahol nagyon gyorsan tönkremegy a gumicsizma. Cseréljék ki a három hónap letelte előtt is, ha erre szükség van. Kevés ELSŐ GYŰLÉSE DfÓSZEGEN Ш un a tolókocsi, a teknőkre meg szereljenek kerekeket, hogy ne kelljen azokat gyümölccsel telve cipelnünk — hangzanak a javaslatok is. Elhal a moraj, amikor egy vékonydongájú szőke asszony áll fel, az alsószeli Csandalné. — Ha délutáni műszakban vagyunk, féltizenegyre kerülünk ki a gyárból. Autóbuszunk már nincs, kénytelenek vagyunk a szállodában aludni. Miért nem rendezik be a munkásszállást? És még valami — int a kis asszony. — A minap vizes voltam, mint a kacsa, hát száraz köpenyt kértem. Hallották volna, mint válaszolt Jung művezető. Miért nem lehet két munkaköpenyünk? Az igazgató bíztató arcát látva most már beszélnek az asszonyok. Akik az elromlott gép miatt bizonyos napokon csak tizenkét koronát keresnek. A „konyhaparti“ munkásnői, akik az osztályozok lelkiismeretlen munkájára fizetnek rá, ha ezek nem válogatják át jól a gyümölcsöt. Nekik az üvegberakáskor kell az árut újra átnézni és ez nagyban hátráltatja munkájukat.
