Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-07-10 / 14. szám
LÉGY BÁTOR „Rendkívül boldog vagyok és büszke, hogy a szovjet űrhajósok dicső gárdájához tartozom. A szovjet férfiak most már nem lesznek egyedül a világűrben, érezzék ott is a nők támogatását”— mondta egyszerűen Valentyina Tyereskova a Vörös téren, azon a felejthetetlen találkozáson. Kevesen tudták, micsoda kitartás,erőfeszítés és lelkierő kellett ennek a szovjet lánynak ahhoz, hogy első nőként jusson el arra a Föld körüli pályára, melyet eddig még női szem nem látott. A gratulálok között ott volt a szovjet űrhajózás sok-sok névtelen hőse, köztük Valentyina egyik edzője is, aki talán az űrhajós-lány 49. fordulójánál fejezte be írását arról, hogyan készült védence erre az egyedülálló, hősies repülésre. Megjöttek a lányok. Gagarin és a többiek vacsora után találkoztak velük először. A púk udvariasan székkel kínálták őket. Igyekeztek ellesni az új jövevények kedvteléseit. Hisz együtt kell majd dolgozniuk, t ülniük, készülniük a világűrbe. — Gyerekek, ismerkedjünk meg! — törte meg valaki a feszélyezett hangulatot. — Engem Pavelnak hívnak, Popovics a nevem. — Én meg Valja vagyok — válaszolt rá az egyik lány. Percek alatt anyira felmelegedett a hangulat, hogy senki sem hitte volna, ezek reggel még nem is ismerték egymást. Azután közös, komoly dolgokra terelődött a szó. — Tudjátok, lányok — kapcsolódott beszélgetésükbe Pavel, eleinte mi is nehézségekkel küszködtünk. A fő az, hogy az ember ne veszítse el jókedvét, tudja, mit akar, és ne kedvetlenitsék el a kudarcok. S ha nagyon-nogyon nehéz helyzetbe kerülünk, akkor rágyújtunk egy vidám nótára és visszatér a jókedvünk. xxx Megkezdődtek az edzőgyakorlatok. A lányok mozdulatai darabosak voltak. Gyakran tekintettek fel a felhőtlen égen átvonuló repülőgépekre. Itt minden olyan érdekes volt számukra... Csak azt nem tudták megszokni, hogy ők űrhajós növendékek. — Maga miért nem torndszik — szóltam rá az egyik lányra. — Tudja, olyan szorongást érzek — vallja be a megszólított. — Egyáltalán nem szoktam meg, hogy velem edző foglalkozzék... Jóval később, egyszer beszélgetés közben megkérdeztem azt a szégyenlős kislányt, mikor határozta el magát, hogy űrrepülőnek jelentkezik. Ezt válaszolta: — Nagyon kedvelem az ejtőernyős ugrást meg a zenét. Az ember kiugrik a repülőgépből és szabadon esik a Földre; a füle mellett elzúgó szél közben különös muzsikát szolgáltat. Kimondhatatlan öröm keríti hatalmába az embert. Amikor Gagarinról hallottam, elfogott az a régi gyermekkori vágy, hogy felszálljak a mesebeli bűvös repülő szőnyegen. Maga nem akarna felszállni? — Dehogynem — válaszoltam. De az én vágyam nem valósulhat meg. Ha munkámmal mégis A Az ejtöernyös-sport iránti szeretete fizikai es szellemi felkészültsége alkalmassá tette Tyereskovát, hogy űrhajóssá képezzék. A világűr páros csillaga. hozzájárulok egy kicsit ahhoz, hogy maguk felszálljanak a világűrbe, vegyék úgy, hogy magukkal vagyok ott fenn. A lányok megértették és vállalták: „Utolérjük a férfiakat a sport- és technikai gyakorlatokban, s a különleges edzésben sem hagyjuk magunkat leßzni. ’ xxx Valja Tyereskova születésnapján barátai ajándékot nyújtottak át az ünnepeltnek: egy felfelé törő kis űrrakéta-figurát ezzel a jelképes felirattal: „ ...tanulj, igyekezz, légy bátor!" ... E jelszó nemcsak Valjának szólt. A lányok kitartóan tanultak s végre elérkezett a „kozmikus vizsga" ideje. Egyedüllét és különféle próbák a kabinban. Az első ürrepülőnőt társai meleg szeretettel kísérték a próba helyére. A férpak már tudják, mit jelent a próbakamra. Lassan múlik az idő. Az ember szívesen elbeszélgetne valakivel. Egyedüli vigasza az egyoldalú rádió-összeköttetés a „Föld’’-del, melyen keresztül jelentheti közérzetét, a program teljesítését. így megy ez napokon át... Lassan morzsolódnak a másodpercek, percek, órák... Valentyina ma „visszatér" az emberekhez... Három órakor hagyjo el a kamrát. Boldogan mosolyog és árad belőle a szó... — Nem is hiszitek, mennyire vágyom egy kicsit tréningezni, bár odabenn minden pzikai gyakorlatot elvégeztem. Még futottam is, persze helyben. Szóval állandóan edztem, persze, más az kinn és a tornateremben... Tudjátok, milyen jól esik emberi hangot hallani? Eleinte nem éreztem annyira a magányt, sőt örültem is, hogy magamra maradok a gondolataimmal, de azután... Csak most tudom, igazán. mit jelent egyedül maradni kollektíva, földi lények nélkül. xxx Kinn csikorgó hideg. Az utcán harminc fokot mutat a hőmérő higanyszála. Jó is volna valahol megmelegedni, de hol? — Hol? Hát a termokamrában — szólal meg a kollégám. Az űrhajósok tréfás megjegyzése szerint, a termokamrában hőállóképességüket próbálják ki. Ezen a reggelen Valentyina Tyereskova volt a soros. Azelőtt nem volt szerencsém űrhajóst látni az „izzasztóban”. A kémlelőablaknál a csodálkozástól majd földbe gyökerezett a lábam. Valja a széken ülve nyugodtan olvasott, majd felemelte a fejét és elmosolyodott. Egy mukkot sem szólt, mozdulatlanul tovább ült. Nem tudom, hol jobb, kinn a fagyban vagy itt. — Talán melegedni akar?—szólított meg az ügyeletes orvos. Alig léptem be a szomszéd kamrába, perzselő léghullám csapott meg. Az első másodpercben legszívesebben kiugrottam volna ebből a pokolból, de aztán szégyelltem magom, hisz melletem ez a lány nyugodton ül és olvas. Igazi edzés megy végbe ebben az „ördög kemencéjében". Valentyina még egy ajánlólevelet kapott a világűrbe. xxx Elérkezett a döntő pillanat: a centrifuga-próba. A körforgás folyamatosan gyorsul. Szinte észrevétlenül fokozódik a túlterhelés — kétszerte, háromszorta... nyolcszorta. A gépezet eszeveszettül forog. Megrökönyödve állunk. — Állj! — hangzik a vezényszó. Felragyognak az arcok. Újabb győzelem. xxx Hogy történt, hogy nem, Valentyina tavaly leesett kerékpárjáról. A segítségére sietőknek csak ennyit mondott: „Esni is tudni kell”. Másszor meg a szokásos kerékpáros edzés után hazafelé igyekeztünk. Valentyina a fékkel bajlódott, s kissé lemaradt a többitől. Még ötven métert sem tett meg, amikor két teherautó tűnt fel a kanyarban. Nagy sebességgel száguldottak. Valja előtt műszertdskdval a vállán egy kerékpáros karikózott hazafelé, a munkából. Már néhány méternyire volt tőle, amikor az egyik autó rákapcsolt és előzni akarta a másikat. Az első autó sofőrje az út szélére szorult, de nem vette le a sebességet. így Valjának csak két választása volt: vagy elüti a kerékpárost, vagy... Hirtelen mozdulattal jobbra rántotta a kormányt és előre tartott kézzel a kormányon keresztül az árokba repült. Odarohantam, de mire odaértem, ő már talpra állt és látva a nyugodtan tovább hajtó kerékpárost, elmosolyodott: — Sokkal jobb, mintha elütöttem volna. Elkerülhetetlenül az autó kerekei alá esett volna. — Micsoda lányok fogják ostromolni a világűrt! — gondoltam magamban. Valentyina este Csajkovszkij II. zongora- és zenekari versenyét hallgatta. Egészen elmerült a zenében. Eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt Andrijan ült itt ugyanilyen testtartással. Bizonyos hasonlatosság van természetük között. Valentyina tréfásan az „Andromeda csillagköd rejtélyének” nevezi Andrijant. Rebesgetik, hogy megígérte: űrrepülése után megfejti a „rejtélyt.” Ki tudja, minden meglehet. xxx Készülődés a nagy útra. Előttük a kozmodrom — a kilövőpálya és a világűr. Az indulás napján a hagyományokhoz híven a csillagváros barátságos vendéglőjében gyülekeztek. Mind jelen voltak éppen úgy, mint Jurij Gagarin, German Tyitov, Andrijan Nyikolajev és Pavel Popovics felszállása előtt. Kivárták „a felszállás előtti izgalmas 14 percet”, melyet az űrhajósok dala is említ. És Valentyina elindult arra az útra, melyről még nem volt diadalmasabb visszatérés, mint az övé. APN
