Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-10-03 / 20. szám
ЩЯГШ ház kihalt. Az udvar végén a házőrző kutya hempereg bódéja Я előtt a ragyogó napfényben. A nap arany sugarai megmegcsillannak a fényes ablakokon, a tisztára sikált konyhaküszöbön, a ház hófehérre meszelt falán. És a fenséges csendben egy dallamot sodor a szellő az aranyzöld szőlőkertek irányából — az új termés dalát. A Bodrog felől emberi hang üti meg fülünket. — Jó munkát! — Vastag bajuszú, pipás bácsi áll meg a kerítés mellett. — Megy a munka ? A szőlőtőkék közül egy férfifej bukkan elő, fején a sapkát fakóra szíttá a nap, övében nagy csomó kötözőháncs csüng. Egy szálat kihúz a kötegből és gyengéd mozdulattal a karóhoz köti a szőlőt, majd mosolyogva fordul a kerítés felé. Mi szél hozta erre, Andris bácsi ? Az asszonyod után jöttem — mondja huncutkás mosollyal az öreg. — Mi baj van, Andris bácsi ? — szólal meg az öreg ember háta mögött egy napbarnított arcú fiatalasszony. — Még hogy mi ? Tudod te azt nagyon jól — toppant mérgesen az öreg. — Az a bodrogi híd, az nem hagy békét nekem. Hároín éve vagy a kerület választottja és még nem intézkedtél. Fronéáková Irén megtörli verejtékes homlokát és elgondolkodik... Ismeri ő nagyon is jól azt a hídroncsot, amely összekötötte a falut a határral, azt is tudja, hogy amikor először lépett választói elé megígérte : — A híd helyreállítása az én ügyem... nem feledkezek meg róla... ígérem, elintézem, hogy új hidat kapjanak... —; De három éves működése alatt nemcsak öröm, sok csalódás is érte. Mennyit járt, könyörgött például a Malá Vieska-i élelmiszerüzlet átépítéséért is — mert a nedves, sötét, egérszagú helyiség nem felelt meg a követelményeknek — amíg sikerült a szövetkezeti tagok régi vágyát elintéznie. Ma szép, új, modem üzlethelyiség áll a falu rendelkezésére. És ő minden egyes elintézett kérelem után olyan örömet érez, mint annak a tizenegy falunak lakói, akik bíztak benne és megválasztották. SZÍVEKHEZ VEZETŐ HÍD De most nem érti, miért is jött Andris bácsi, hiszen alig néhány napja annak, hogy Ladmovcén járt és boldogan adta tudomásukra a szövetekezeti tagoknak: — Rövidesen megkapjátok a hidat. Már elintéztem... Ne mosolyogjatok... komolyan mondom. A Latorca szabályozásánál hat híd válik feleslegessé, az egyiket, a legjobbat közülük idehozzák a Bodrogra... megint össze lesz kötve a falu és a határ... És most mégis itt áll a kerítés mögött a lelkes szövetkezeti tag, Andris bácsi és már harmadszor teszi fel a kérdést: — Hát mi lesz azzal a híddal ? Az én öreg lábammal már nem sokáig bírok naponta harminc kilométert gyalogolni. Azt meg nem tudom megállni, hogy a szép, ringó kendert csak egy napig is ne lássam. Hát, mi lesz ? Lesz az a híd, vagy nem ? — Lesz, Andris bácsi, nem üres ígérgetés volt, amit a múltkor mondtam. ,— És elmagyarázza mégegyszer az öreg embernek, amit már annyiszor elmondott a többieknek: — Ide hozzák a Latorca egyik hídját. Irén felsóhajt. Hányszor állítják meg az utcán az emberek,panaszkodnak, tanácsot, segítséget kérnek. Mindenféle emberek vannak, Irén ezt jól tudja, de tudja azt is, hogy alapjában véve mind jó emberek. Andris bácsi se lehet rossz ember, nem azért jött, hogy szemrehányásokkal illesse, biztosan dolga akadt erre. — Hát, akkor ne haragudj rám azért a hídért. A helyi nemzeti bizottságon is azt mondták meglesz. De, ha már úgyis errefelé volt dolgom, gondoltam meglátogatlak, édes lányom... Irén szeretettel néz Andris bácsira. Az már-már búcsúzna, de nem lehet, mert Irén egy üzenet továbbításával akarja megbízni: — Mondja meg Andris bácsi a ladmovceieknek, hogy a bodrogszerdahelyi transzfúziós állomás önkéntes véradókat keres. Már több mint ötven jelentkezőt sikarült szereznem, magam is köztük vagyok... mondja meg nekik jöjjenek... majd telefonálok, hogy mikor. — Ügy, hát te a véredet is... meg a szívedet is adod... — bólogat helyeslőén az ősz hajú ember. A harminckét éves asszony élénken tiltakozik, hogy az nem az ő, hanem a nőbizottság érdeme, ő csak olyan sortag, mint a többi és különben sem tettek semmi különöset, amiért dicséretet érdemelnének. — Hát, akkor én megyek — búcsúzik Andris bácsi — és azért a hídért... ne haragudj. Tudom, hogy meglesz... — Meglesz, biztosan meglesz — erősíti Irén és a sok megoldásra váró probléma közül most csak a hídra gondol, arra a hídra, amelyen keresztül megint közelebb kerül az emberek szívéhez. Bozena Macivgová egy a sok közül KráTovicove Kracany-ban két éve Kővári elvtársnő a nőbizottság elnöknője. Ez az idő nem sok ugyan, de elég ahhoz, hogy megismerjék egy csupaszív kommunista asszony szervezőképességét, ha a közérdekről van szó. Minden faluban szükség van a jó agitátorra, szervezőre, aki meggyőző munkával az emberek szívéhez tud férkőzni. Ezek az emberek azok, akik odajuttatják a párt szavát, ahol az gyümölcsöt hoz, a dolgozó nép legszélesebb tömegei közé. Királyfia karosán különösen nagy szükség van ilyen asszonyokra. A szövetkezetben még nem régen széthúzás, elégedetlenség uralkodott. Ennek következtében sok fiatal elment a faluból, másutt vállalt munkát. Sok hiba volt, ami gátat vetett a haladásnak, s bizony nem egyszer előfordult, hogy a szövetkezet brigáderőkre szorult. Kőváriné mindig politikai szemszögből nézte és nézi a szövetkezet ügyét. így hat a nőbizottság tagjaira is, Ennek köszönhető, hogy a nőbizottság hathatósan és gyorsan tudja mozgósítani a falu asszonyait, ha a helyzet megkívánja. A szövetkezet kevés munkaerővel dolgozik. Jól tudják ezt az asszonyok, ezért a cséplési munkáknál, a gabonatisztításnál éjjeli műszakot szerveztek, hogy az EFSZ időben teljesíthesse az állammal, a néppel szembeni kötelességeit. A kertészetben is gyakran jól jött a segítség, mivel a 10 hektáron csak 10 munkaerő dolgozik. A paprika- és paradicsomszüret azonban sok időt vesz igénybe. Erre a munkára Kőváriné húszasával mozgósította az asszonyokat. Az év elején pedig nagy tojásgyűjtési akciót dolgozott ki a nőbizottság. Minden családdal szerződést kötöttek 300 tojás eladására. Ennek a kötelezettségnek mindenki eleget tett a faluban. A szövetkezet irányítása jó kezekbe került. Sokat tapasztalt pártmunkást állítottak az EFSZ élére, akiben bíznak az emberek. Azt remélik, hogy rövidesen megjavul a helyzet és akkor talán a fiatalok is visszajönnek a faluba. Kővári elvtársnő és a falu asszonyai a kultúrműsorok bevételéből fedezett költségen jutalomtanulmányi kirándulóson vettek részt, ahonnan üdvözletüket küldték a Dolgozó Nő olvasóinak. GÁL ETA
