Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-09-05 / 18. szám
UMz e л e i s z árti á n J Kulisszák mögött. A „Hovanscsina“ szólótáncosnője. Fyrleová szólótánco. Strauss keringőjére. A kis Teplicka patak festői völgyében efhelyezkedő fürdőhely, Trenfianske Teplice méltó keretet ad az évről évre megrendezésre kerülő Zenei Nyárnak, A középső Vág völgyének lakossága, az üdülők, kirándulók és a fürdőhely beutaltjai szorgalmasan látogatják a fesztivál koncertjeit, ahoi Beethoven IX. Szimfóniájának halhatatlan zenéjét, Verdi kedvelt operáit élvezhetik. Szimfonikus művek, kamarazene és balett váltják egymást a gazdag műsorban, mindez kiváló tolmácsolásban. Ha az ember az elmúlt esztendők műsorát böngészi, a legkiválóbb bel-és külföldi művészek, karmesterek, zene-és énekkarok nevével találkozik. Hatalmas kulturális hivatást teljesítenek ezen a vidéken a zenei fesztiválok megrendezésével. A Zenei Nyár titkárságának vezetőjével, Edita Frydeckávai beszélgettünk, aki munkáját szívvel lélekkel végző asszony, csupa vitalitás és nem ismer fáradtságot, ha egy-egy rendezvény sikeréről van szó. Munkatársa, Pavel Durbin is lelkesen beszél a fesztiválról, amely mint ilyen, a legrégebbi az országban. Sok szép sikerről emlékeznek meg. Az élményeket nem lehet átadni, ezeket át kell élni! — A zene művészet. Megértése mégis mindenki számára lehetséges, bgr fokozatosan jut el az ember a könnyű zenétől a komoly zene élvezetéig. Megkértem, hogy munkájukon, nehézségeiken kívül meséljenek egy-két humoros epizódot is élményeikből. Durbin elvtárs vette át a szót. — Ilyen emlékünk is van elég. Még a kezdeti időkben történt, egyszer rokokó-estet rendeztünk. A korabeli jelmezeket a bratislavai Nemzeti Színháztól kértük kölcsön. Rövid idővel a hangverseny megkezdése előtt a zenészek már teljes rokokó-díszben álltak, csak éppen — csupasz lábakkal. Az történt ugyanis, hogy a ruhákhoz tartozó fehér harisnyákat Bratislavában felejtették. Végül is a helybeli Obuva segített ki minket és így az előadás egy kis izgalom árán, némi késéssel megkezdődhetett. Az is kedves eset volt — folytatja — amikor a tó fölötti, cölöpökre emelt színpadon készültünk megrendezni az előadást, mire a park idős őre felháborodottan tiltakozott ez ellen, mondván, hogy arról szó sem lehet, mert a tó közepén levő szigeten a hattyú tojásokat költ. Illyenkornem szabad megzavarni. Kénytelenek voltunk fészkestől együtt óvatosan elköltöztetni a hattyúmamát. — Lehetne még folytatni, de kifogytunk az időből. Megköszönjük és búcsút veszünk Trenéianské Teplicétöl, a Zenei Nyártól. A szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy hazafelé utaztamban egy fülkébe kerültem Bohumír Vichhel, a prágai Nemzeti Színház művészével, akinek erőteljes tenorhangon énekelt operaáriáiban együtt gyönyörködtem a hallgatósággal. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem a neves művészt, hányadszor vett részt a teplicei Zenei Nyáron. Harmadszor, amint mondta. Szívesen szakította félbe szabadságát, hogy eljöjjön, csak egy dologtól nem vált meg szívesen, mégpedig — a szakállától. Prága melletti vikend-házában nyaralt, ahol egész nap halászgatott. — Ha még Othellóban szerepeltem volna, — mondta — akkor nem kellett volna megválnom a szakállamtól, de így... A fesztivál egy egy hangfoszlónya kísért tovább utamon, gondolatban megelevenedett előttem a Hattyúk taván, Csajkovszkij édes melódiáira lejtett álomszép balett. A zene hangjaira a lélek rejtett húrjai rezonálnak, a jót a nemeset hozza felszínre és közelebb visz embert emberhez. A viszontlátásra, ha előbb nem, akkor két év múlva a 20. évfordulóját ünneplő Trencianske Teplice-i Zenei Nyáron. BERTHA GÉZÁNÉ
