Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-09-05 / 18. szám
Iskolások Mindennap új betűt írunk a régiekhez, telik be füzetünk, ceruzánk mind kisebb lesz. Kezünk mind könnyedébb, nem botlik már a sorral, tanítónk ide lép s mind többször mondja: jól van. Pedig pár napja tán, hogy beültünk a padba, de ki utána áll, az könnyedén halad ma. Van tágas iskolánk, vannak jó tanítóink. — Csak írd, csak írd tovább biztat a párt — így jó, így! ЙЯЛИ4Л<0 S mi írjuk soraink, mindennap jobban, szebben, ahogy a párt tanít országnyi tanteremben. ELEK ÉS A MACSKA — Nem írom én le a leckét, inkább megnézem a macskát Leckét eleget lehet még írni: mindennap feladják, de a macska nagymamáé, nem láthatom bármikor - hát bizony csak várjad A, Bé, míg könyvem ma rádnyitom, így gondoltam s mentem máris, nyitottam a kiskaput. Nagymama ha most nem vár is majd elém a cica fut. Tudjátok, engem már szinte jobb szeret mint nagymamát nos belépek, hát a pince grádicsán ül, görbén, mint a kifli, s még csak meg se lát. 34 Összehúzza szemeit, még csak rám se hederit. Mi lelhette ezt a macskát, mi van vele, mi lehet. Elérte tán biz a vakság, hogy nem lát engemet?! Szólítom, de mindhiába, azt se mondja bá, se bű, nem néz rám csak görbe háta, mint nagy, dermedt Dé betű. Végre hogy tán huszadszorra hívom, hát csak feltekint, ámde roppant mérges-forma, s fordul is már el megint. Mit figyelhet oly meredten, mit láthat e szegeletben, tán valami mozog itt? LÉ.TAY LAJOS Hát egérlyuk volt, azt nézte, akkor kaptam én csak észbe: hisz a macska dolgozik! Végezte mit kikapott, a napi feladatot. Futottam hát én is vissza, hegyeztem a ceruzát s gyorsan leírtam a tiszta füzetembe öt sor Át, öt sor Át és öt sor Bét is, hamar meglett s hozzá szép is, bárki megmondhatja itt. de azt már egy pillanatra, se hittem, hogy majd egy macska egyszer még így rámpirít, így mesé/te Balog Elek s jót nevettek a gyerekek. LÉTAY LAJOS GYERMEK Ш<М A polgárháború kitörése úgy ért, mint derült égből a villámcsapás. Vizsgáim befejezése előtt álltam. Ezen az éjszakán lövések ébresztettek fel, melyeknek ok''. nem ismenem. A város a reggeli szürkületben tele volt nyüzsgő emberekkel és mindenféle hírrel. Házigazdám a bőröndjeit csomagolta, az ismerősök búcsú nélkül eltűntek. Valaki felrohant hozzám, családom megbízásából pénzt és papírokat ajánlott fel, hogy a legközelebbi hajóval menjek Itáliába. Elküldtem. Csak egy kívánságom volt, amilyen gyorsan csak lehetséges, Saavedrához jutni, ő megmondja mit kell termem és én követem tanácsát. Némelyik utcában halotti csend uralkodott. Az őrjáratok lépései visszhangoztak. Több utca viszont a zsúfoltságig tele volt. Végre nagy nehézségek árán eljutottam tanárom lakására. Azonban ő nem is jött haza a kórházból. Engem megnyugtatott ez a felvilágosítás. Ez annyit jelentett számomra: A helyemen maradtam, hol is lennék máshol? Órák múltán, amelyek nekem napoknak tűntek, végre elértem a kórházunkat. Äz ápolónők közül ki az örömtől elképedve, ki ijedten nézett rám. Sem arckifejezésüket, sem szavaikat nem értettem. Némelyik dicsérte bátorságomat, némelyek felajánlották, hogy gyorsan elbújtatnak. Azok közül az orvosok közül, akiknek ezen a napon szolgálatban kellett volna lenriiök, csak kevesen jöttek be. Fellélegeztem, mikor végre tanárom nyugodt arca elé kerültem. Megölelt és így szólt: A betegek mi kettőnkre vannak ráutalva. — Munkánkat éjjel nappal végeztük. Végre néhány orvos jött át egy másik kerületből. Közben betegeim kérdéseiből és tanárom feleleteiből megtudtam, mi történt Spanyolországban. Később azt mondták rólam, hogy én azonnal a köztársaság mellett döntöttem — hogy ez igaz volt-e vagy sem, nem tudom. Ma megvan hozzá a bátorságom, hogy bevalljam, én előbb a tanárom mellett döntöttem, és minden mellett, ami neki drága volt. Együtt laktunk a kórházban, vagy a lakásán. Szerettem és csodáltam őt. A legsúlyosabb operációkat is ugyanolyan ügyesen és megfontoltan végezte, mint a legnyugodtabb időkben. Bár felajánlották neki, hogy maradjon a hátországban a közigazgatásnál, ő mint orvos kiment a frontra. Elhatározása sokakat 35 Seghers: A méhkas a legjobbak közül magával sodort. Én is követtem. Soha nem jutott volna eszembe életemet az övétől elválasztani. így kezdődött. De alig, hogy elkezdődött, máris szívvel lélekkel hozzátartoztam a közös ügyhöz, úgy, hogy a kezdetről meg is felejtkeztem. Mind szorosabban összeforrtunk, előbb a győzelmek és a remények révén, Guadalajára és Teruel idején, majd mikor Madrid a Nemzetközi Brigád segítségével bevehetetlen lett. Aztán a visszaütések és vereségek idején, mikor Franconak, — akit a fasiszták az egész világon támogattak -, sikerült az áttörés és elválasztotta a délt északtól. A polgárháborút elejétől a végéig Saavedra oldalán éltem át. Végtére aztán, már csak napok vagy órák kérdése volt, hogy Franco a mi vidékünket is elfoglalja. Az észak és dél közti összekötő úton előttünk elzúgó teherautókban ülők arca elkeseredett és komor volt. A harci zónában, egy kiszáradt folyó medrében, mely mint egy alagút a hegy aljába torkollott, úgy ahogy összetákoltunk és berendeztünk egy ideiglenes kórházat. Itt vártunk mi, Saavedra, két betegszállító, Lupe, az ápolónő és én, körülbelül két tucat súlyosan sebesült katonával együtt, seregünk egészségügyi osztagára. Saavedra maga is könnyebben meg volt sebesülve, de nem jutott arra ideje, hogy sajátmagával törődjön. Csak ideiglenesen kötöztük be. Elegendő tartalékunk volt ahhoz, hogy kibírjuk akár egy hónapig is. Azt reméltük, hogy hadseregünk java még megvan és rövidesen ideér. Akkor majd mi is csatlakozunk hozzájuk. Reggel újra elkezdődött a tüzelés, aztán újra megszakadt, azt hittem az út szabad. Saavedra félrebívott és azt mondta, kötelességünk a legrosszabbra elkészülni. A tartalékot gondosan be kellett osztanunk. Be kell várnunk, míg betegeink annyira meggyógyulnak, hogy maguk is el tudnak innen menni. Ez idő szerint ezen a vidéken fegyverszünet van. Azután egyenként kibújhatnánk kikémlelni a helyzetet, szétszóródhatnánk a falukban, csatlakozhatnánk a partizánokhoz, vagy északra kellene eljutni. Az ápolónő, aki kicsi, vékony, de szívós asszony volt, kitartott amellett, hogy Saavedrát újra átkötözi. Megrémült, mert a seb 15
