Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-09-05 / 18. szám
21 Stefan Dunka.a sok hatart bejárt fiú. BÁNYÁSZNAPI — Ismeri a Magas-Tátrát? Az elszórt kis falukat? Este, amikor kígyóinak a lámpák, úgy festenek a nagy hegyek alatt, mint az eltévedt jánosbogárkák. Ott születtem az egyikben. Szeretem a hegyeket. Mindig elbűvölt fantasztikus formájuk és szinte elvesztem a színek árnyalatában. Mégis az az érzésem sokszor, hogy csak vendég vagyok ezen a vidéken. Az édesapám fehér ember volt. Mint asztalos dolgozott a sviti gyárban. Az édesanyám gömöri cigányasszony. Hétfalura szóló szépségével átvonuló katona korában találkozott apám. Apám Oroszország felé vette útját, anyámat elküldte özvegy édesanyjához szülőfalumba. Ott él harmadik évtizede csendesen, özvegyen, panasz nélkül, de amikor nyáridőben kiül á küszöbre, akkor valahová messze néz, mintha nem is ott lenne. Szép hangja van még most is. Illyenkor, vagy a hosszú féli estéken a kályhában pislákoló tűz fényénél énekelget. Kedvenc nótája: „Cigány vagyok az út szélén születtem...“ Valóban ott született. Az ő apja még sátoros vándorcigány volt. — Maga is el tudná dalolni ? — Hogyne tudnám. Ez az én anyai örökségem. Nincs semmi bennem apám szőke hajából, hegyi leikéből. Izig-vérig anyám fia vagyok. Szégyelljem ? Fekete vándorvér kering ereimben, egyik városból a másikba vándoroltam. Kitanult kertész vagyok s még csak azt sem mondhatom, hogy nem szeretem a mesterségem, hisz magam választotta, Dolgoztam Sviten, Bojnicén, Mariánské Láznyban. A főnökeimmel jól kijöttem, a virágaim között is jól éreztem magam, mégis ótthagtyam őket. •' Annakidején az iskolában Adyról is tanultunk, megfogtak a versei, de csak sokkal később tanultam meg legszebb versét. Bolyongásaim közben sokszor szavaltam hangosan bele a csendbe: „Vagyok, mint minden ember, fenség, északfok, titok, idegenség, 21 lidérces messze fény, lidérces messze fény. << Mi vezette a kertészethez ? — Szeretem a virágokat, a napfényt és a levegőt. Nálunk, helyben volt egy állami kertészet. Csehországban nem egyszer megesett, hogy csórtam egy pár szál virágot és az útón odaadtam valakinek. Egy öreg bácsinak, vagy szomorú néninek. Olyankor soha nem éreztem annyira magányom nehezét. Talán sikerült egy pillanatra felderítenem őket. Egyszer egy gyászruhás kislánynak adtam egy csokornyi piros tulipánt. Az édesanyját siratta a parkban egy pádon. Azóta is jóbarátok vagyunk. — Nem lett belőle szerelem ? — Nem olyan egyszerű az. Én magam sokat gondolok rá, de ő egy jónevű ügyvéd egyetlen leánya, mit keresnék mellette ? Hiába „vagyok én, mint minden ember fenség“, mégis csak cigánylegény vagyok. • Mivel foglalkozik szabad idejében ? ■ Kinevet, de ábrándozom. Szeretem a verseket is. Adyn kívül Srámeket és Hrubint szoktam olvasgatni. Néha levelet írok az anyámnak, ■ Csak neki ?- Annak a kislánynak is. ő küldte a verses könyveket még katonakoromban. Talán a tulipánokért. Szeretem a prózát is. Regényeket is szoktam olvasni. Könyveket is küldött. Most kaptam meg tőle Srámek „Ezüst szél“-jét. ő most érettségizett. — Maga nem gondolt arra, hogy tovább tanuljon ? ■ De igen.- S akkor milyen pályát választana? — Már választottam. Katonáskodásom megállított vándorutamon. Bányász vagyok. Most jelentkeztem — bár kissé későn — a bányaipariskolába. Kivételesen felvettek. így azután van némi reményem, hogy idővel leérettségizem. — Ilyen álmokkal hogy szokta meg a bányát ? — Bevallom, amikor először kellett hasoncsúsznom, vegyes érzéseim voltak. Azt hittem, rögtön rámszakad a kő és soha többé nem látom meg a napvilágot. Csak rövid ideig tartott ez az érzés. Ahol magasabb a vájat, éppen olyan a munka, mint bárhol a föld felett. Csak éppen, hogy sötét van. A mesterem, aki egyébként a gyakorlati kiképzés vezetője is, Jindrich Fryda, jó ember. Bárta Vladimír a kombájnos pedig éppenséggel apánk helyett apánk. Az internátusbán remek kosztunk van, szép tiszta szobánk és mindenféle szórakozási lehetőségünk. Vélem együtt háromezer hasonló korú fiatalember érkezett az ostrava-karvinai szénbányákba. Többedmagammal Karvinára helyeztek. Szerződésünket részint 18 hónapra, részint három esztendőre irtuk alá, de voltak olyanok is, akik állandó hivatásukul választották a bányát. Sokan égyenesen a katonaságtól jöttünk ide. Be kell vallanom azt is, hogy csábított a pénz, de nem kevésbé csábított Ostrava hírneve, mely sok érdekességgel kecsegtet. Elárulom, az első fizetésem 2200,— koronát tett ki, amit kezdő bányász létemre magam sem vártam. Szerencsém volt, dolgos, tisztességes fiúkkal kerültem össze. Azóta határozott terveim vannak. Összespórolok annyi pénzt, hogy egy kis házat és kertet vehessek az anyámnak. Mindig az volt a vágya, hogy öregségére legyen hol meghúzódnia. A múlt vasárnap a Beskydekben voltunk kirándulni s nagyon bájos mézeskalács-házikókat láttam. Olcsón lehet házhelyet venni. Másfél hónap alatt megspóroltam 1500,— koronát. A párt XII. kongresszusának tiszteletére terven felül 125 m. folyosó kiépítésére köteleztük magunkat. Mostanáig nagyon szép eredményeket értünk el és minden valószínűség szerint mi fogjuk elnyerni a szocialista munkabrigád zászlaját a Máj 1. tárnában. Fölkel a kőrakásról, ahol ült és indulni készül a lámpaház felé. — De hisz még nem énekelte el azt a szép nótát, az édesanyjáét. Nevetős ajkában fehér gyöngyként csillan egészséges fogsora. Nem kéreti magát. Lágy baritonján rákezdi: „Cigány vagyok, árok partján születtem,egy csillag sem ragyogott én felettem. Cigány vagyok, sátor az én palotám, sápadt arcú cigányasszony az anyám. Hallották-e valaha Karvina fenyői ezt a csodálatosan szép, bánatos dalt ? Melyik elődje járt itt ennek a szép fekete fiúnak ? Vallatom a fákat, melyek csendesen beszélnek körülöttünk. Nézem az új bányászpaloták megfényesedett ablakszemeit, a rózsákat a házak körül, nézem a sok-sok pelenkát, melyek fehér lobogóként integetnek a nyári napsugárban, a felszálló fekete szénport, mely feketére festi á fehérbőrűeket is és egyszerre meghallom a szavukat: — Maradj, maradj fekete vándor, itt van a Te helyed. Otthont adunk, jó puha kenyeret! Hozdd el a Te szép hangú anyádat, maradj, maradj!. MO YZES ILONA
