Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-07-25 / 15. szám
ЙГ^ЬгЖ»«Д Л AAtyOJk (к /Л АШгаШим A nyak és a dekoltázs ápolása elmulasztásának petyhüdt, ráncos nyak a következménye. Ezért ne mulasszuk el a nyak krémezését könnyű, ütögető mozdulatokkal. A hidegvizes öblítések ugyancsak fontosak, a bőrtápláló vitaminos, majonézes pakolásokat havonta egyszer tegyük fel a nyakra és a dekoltázsra. Mivel itt a bőr igen érzékeny, fokozottan védjük a napégés ellen. Majonéz pakolás: egy tojás sárgájához kevés növényi olajat adunk, majd két csepp citromot, és az arcra kenve 5—10 percig (nem tovább) száradni hagyjuk, majd langyos, kamillás vízzel e mossuk. o4 ААШЛЬ fofyiтвгйкща Szemünk ápolása nagy gondosságot igényel. A szem körüli érzékeny bőrt és szemhéjat kora ifjúságtól kell krémezni. A fáradt szemnek enyhe 3%-os bórvizes vagy kamillás borogatás újra frisseséget kölcsönöz. Kerülnünk kell azonban a szépítő szempontból használt atropinos cseppeket, mert ezt a gyógyszert csak orvos alkalmazhatja. A szemüveget a mi asszonyaink mint tíz öregség szimbólumát tekintik. Ezt nemcsak téves felfogás, hanem káros is. Aki nem lát jól, összehúzza a szemét, és ez gyakran okoz korai szarkalábakat, sőt ráncokat is. Tehát, akinek szemüvegre van szüksége, nyugodtan válassza ki az arcformájának legjobban megfelelő keretet. A szemüveg rendszeres használata kíméli nemcsak a szemet, hanem a szem környékét is. A lábápolás a testápolás szoros kiegészítője, különösen nyáron, amikor harisnya nélkül járunk. Különbséget kell tenni nyári és téli lábápolás között. Télen a legtöbb nő vörös lábfejről és lábszárról panaszkodik. Ennek ellenszere, ha este, legalább kétszer egy héten, váltott forróhideg lábfürdöt készítünk. Ezt két edénnyel végezzük, és egy perc forró víz után hirtelen a hideg következzék. Durva frotír vagy len törülközővel szárazra dörzsöljük a lábakat, majd kezünkre egy kis krémet téve megmasszírozzuk a lábfejet, lábszárakat, különösen figyelve arra, hogy valamennyi lábujjat alaposan megmozgassunk. Ha bőrünk lehűlése nagyon ndgy mértékű, akkor gyulladásos jelenségek lépnek fel, ezt nevezzük fogyásnak. A lábfagyást okozhatja helyi nyomásnak kitett bőrfelület (szűk cipő, tyúkszem) is. A bőr színe a rossz vérkeringés következtében ilyenkor helyenként kék, de általában téglavörös színű, és viszket. Lehetőleg mindig kényelmes, bő cipőt viseljünk. A váltott hideg-melegvizes fürdő mellett, a novembertől áprilisig tartó időszakban, rendszeres kvarc-kezeléssel jó eredményt érünk el, ezenkívül a fagykenőcsök masszázzsal történő bedörzsölése is gyógyítjd a fagyott lábat. Nyáron gyakori panasz a libabőrös lábszár. Ennek ellenszere, ha este forró, szappanos vízzel és körömkefével alaposan lekeféljük a libabőrös részt, majd erősen szárazra dörszöljük, és jól szívódó krémmel bekenjük. Reggel, mielőtt kimegyünk az utcára, ne krémezzük d lábakat, mert az utca pora rárakódik a bőrre, beleszárad, és nehéz megtisztítani. Az esti lábápolás után azonban be kell kenni krémmel a lábfejet, különösen a sarkat, mert a harisnya nélküli szandálviselet keménnyé, repedezetté teszi a sarok bőrét. Igen egészséges a lábakat napoztatni, és a szép, könnyed járást elősegíti, ha sokat járunk homokban mezítláb. Ezt pótolhatja, ha otthon nyitott ablaknál néhány percig mezítláb járunk, fejünkön egy nagyobb könyvvel. Gyakori panasz a túlzott lábizzadás. Nyáron, télen egyaránt jelentkezik. Az ilyen esetekben gyakori forró lábvizet ajánlunk és bő hintőporozást, naponta legalább egyszer harisnya vagy zoknicserét. A szellős nyári cipők csökkentik a bajt. Amennyiben a lábizzadás kóros, és ilyen kezelésre nem javul, úgy forduljunk bőrgyógyászhoz, aki megfelelő gyógyszerrel, esetleg röntgensugárral kezeli. Egyedül ne kísérletezzünk formalinnal, mert ez a szer az arra érzékeny egyéneknél könnyen okozhat súlyos ekcémát. 24 megszállta a kikötőt. Azonban nem volt időnk azon gondolkozni, minek kell két kordon rendőr egy autószállítmány megvédéséhez, mert Achmed már ki is osztotta nekünk a parancsot. Erősen belevetette magát a munkába, megesküdött a franciáknak, a szállítótársaság képviselőjének, hogy két óra alatt mindent elintéz. A daru vezetője már felkapaszkodott a kabinjába. Eli a hordárok másik részével a partra ment. A rendőrök szoros gyűrűt alkottak. Csodálkoztam, hogy szállítmányuk kíséréséhez mért hoztak még katonákat is magukkal. Aztán Achmed jelt adott nekünk, a szeme csillogott, egész el volt telve felügyelői tisztségétől, összeszorítottam a fogamat, mert féltem, hogy a baleset után legyöngültem. Achmed izgatottan, kézzel, lábbal diktálta az ütemet. A daru már átemelt néhány autót, akkor vettük észre, hogy az autók csak kis részét képezik a szállítmánynak, nagyobbrészt ládák. Megkérdeztem egy vasutast: Ez az egész rakomány Bombayba megy ? — Miből gondolod ? — kérdezte. így feleltem: Achmed azt mondta, hogy a ha jó Bombayba megy. — Ugyan, szó sincs róla, Saigonba megy! Egy másik vasutas is beleszólt. Mi erről nem tehetünk. Csak Marokkó és Algír határán vettük át a vonatot. Az első folytatta: Nem is törődtünk volna vele, mi van a ládákban. Csak attól döbbentünk meg, hogy Casablancából katonák is utaztak velünk. Aztán mondta a másik: — Láttuk az angol feliratokat. Ez disznóság, hogy azok ott Marokkóban ilyesmire kaphatók voltak. Az emelődaru felénk fordította karját. Achmed valamit átkiáltott hozzánk és megfenyegetett az öklével. Biztosan kettős kordon állt a berakodásnál a teherpályaudvar körül — kezdte el újra a vasutas — úgy mint itt a kikötőben, és már nem volt idő a döntésre, nem maradt számunkra más hátra. Az első méregbe jött — így kiáltott: Ugyan mit, egy döntés, az még nem minden. — Vietnam, az mi vagyunk — szólt a hátam mögött valaki, aki eddig hallgatott — most a saját nyakunkat tekerjük ki. (Folytatjuk) 16 21 Engem elöntött a düh, nem titkoltam hogy mit gondolok nyíltan és élesen beszéltem a diákjaim előtt. Éjjel letartóztattak Először a Santéban egy tömegcellába tettek. Ott láttam viszont két-három embert a kommunista pártból, azok közül, akik ellen az általam is aláírt felhívás irányult. Sem asszisztensem nem volt itt, sem diákjaim. Azonban volt ugyanabban a cellában egy diák, akinek apját ismertem — egyetemi tanár volt, kémikus. Sokszor vitatkoztunk egymással, sokszor vetettem a szemére, hogy politikai vállalkozások miatt elhanyagolja a tudományos munkát. — Most elhurcolták — mondta a fia — és veszélyben van az élete. A fiú úgy viselkedett velem szemben, mintha az apja lennék, mintha a bizalom megszerzéséhez szükséges időt átugrottuk volna. Elmondta azt is, hogy ebben a cellában elhatározták, hogy kölcsönösen tanítani fogják egymást. Az egyik szakszervezeti tanfolyamot kezdett, a másik előadást tartott a párt történetéről, egy fémmunkás megmagyarázta a munkamenetét, megint egy másik előadást tartott a politikai gazdaságtanból. Avval a kéréssel fordultak hozzám, vegyek én is részt benne. Azt mondta, hogy az itt előadott anyagból semmit sem értek. Az nem tesz semmit, volt a válasz. Mi itt mind tanítványok és egyúttal tanítók is vagyunk .Válasszak ki egy témát az én szakkörömből. Hajlandó voltam előadni a kristályképződésről, úgy ahogy ezt életemben olyan gyakran tettem. A következő napokban felváltva tanítottunk, az én fiatal barátom egy kémiai referátumra kötelezte magát. Minden előadás után türelmesen megmagyarázták nekem mindazt, amit a fogságban először hallottam. Olyan emberekkel kerültem itt össze, akiket szabadságom idején meghallgatni sem kedvem, sem időm nem lett volna. Igen hasznosnak látszott az együttlét egy bizonyos Pierre Duvallal. A neve ismerősnek tűnt. Megtudtam, hogy a pártjában nagyon felelősségteljes munkát végez. Én a kristályképződés törvényeit magyaráztam neki, ő meg a társadalmi fejlődés törvényeiről beszélt nekem. Egyszer kihallgatásra vitték. Visszatértekor nyugodtan elmondta, hogy rosszul áll a dolga. Hozzáfűzte, hogy azonnal
