Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-24 / 2. szám
NEKIK... NEKEM... A KÖZÖSNEK! Szabó Gizella, a legfiatalabb sertésgondozó munka közben. Cséfalvai néni hét éve fejőnő — s legjobb barátja a búgó fejőgép Felmondtak az anyasertés-gondozók. Ilyen gondot hagyott búcsúzóul az óév Soóky elvtársnak, a cséfai szövetkezet elnökének. Megpróbálta valahogy egy nevezőre hozni a gondozók meg a csoportvezető Makki bácsi nézetét, de sehogy sem sikerült. így került az ügy a vezetőség elé. Üj gondozókat kell keresni, mondták ki a döntést. — Hallottad? Hallotta? — A kis faluban szállt a hír s mint az ilyen esetben már szokás, kezdődött a suttogás. Oda nem mehet akárki. Ötven anyasertés, egy egész csorda kismalac. Nagy érték, jelentős jövedelmi forrása a közösnek. így beszélgettek a faluban, a vezetőség meg tanakodott. A kocák körültekintő gondozást igényelnek. Gondozó csak az lehet, aki szereti az állatokat. Ilyen egyéneket kerestek. — Gondoltatok-e arra, hogy nők is vannak a világon? Ilyenformán köszöntötte Margit néni az állattenyésztő-csoport vezetőjét, Makki bácsit egy reggelen. Szó szót követett s néhány nap múlva együtt volt a hármas: Margit néni, meg két lány, Szabó Gizi és Cséfalvai Ella vállalták az anyasertések gondozását. Az új év második munkanapjának reggelén Gizi kattintottá fel a villanykapcsolót. Már az új gondozók adtak reggelit a sertéseknek. Nem vállaltak könnyű munkát. Az istállók eme típusa nem alkalmas gépesítésre. A szabadban levő ketrecekbe vödörrel kell hordani az etetni valót, a szalmát vállon, villával s a trágyát talicskán kell kitolni a trágyadombra. A férfiak közül valaki megjegyezte, hogy a mesében a szolgalegénynek egy nap jelentett egy esztendőt. Gúnyolódására a nőktől talpraesett választ kapott: Erről majd egy év múlva beszélgetünk. Gizi könnyedén lépked a telt vödrökkel, közben beszél: — Hogy meggondoltam-e? Még hozzá alaposan. Tizenhármán vagyunk testvérek, nem nagyon babusgattak. Hozzászoktam a munkához s a múlt évben 350 egységet szereztem. Ella már egyszer gondozott növendéksertéseket, azután baromfifarmon, majd a mezei csoportban dolgozott. Az istállóban otthonosan mozog, mintha csak megszokott környezetben, nem új munkahelyen lenne. Makki bácsi betekint a ketrecekbe, végigjárja kis birodalmát, megbeszéli a nőkkel a munkamenetét. Felőle azt tartják, hogy túl szigorú, a legapróbb hibát sem hallgatja el és a pontosságban nem ismer tréfát. — így van-e? Gondolkodik, s csak lassan felel: — Rend, tisztaság, pontos etetés, ez az alapkövetelmény, ehhez járulnak a gondozók egyéni jótulajdonságai . . . S kinek van ebből haszna, nekik, nekem, a közösnek . . . Ezt meg kell értetni. Tudja, mit jelent nekünk az állattenyésztés ? Sorolja a számokat, az érveket. Tavaly átlag 15 malacot választottak el egy anyasertéstől. Idén sem lesz kevesebb. Bár hiány van erőtakarmányban, a húsbeszolgáltatást így is teljesítik. — A nők ? Ha valamit elvállalnak, akkor azt teljesítik. Egy év múlva jöhetnek nekik gratulálni. NÉVROKONOK Az ismert százférőhelyes tehénistálló, öt gondozó, egyenletesen zümmögő fejőgépek, ennyit tud és lát a belépő az első pillanatban. Szélen, az ajtónál alacsony termetű, idős néni szűri a tejet. Hét éve fejőnő. Hosszú idő — Az utolsó három évben már csak figyelő. A gépek fejnek. Ezek a kezek, nézze, — ha beszélni tudnának Nem szólnak, Cséfalvai Vincéné beszél helyettük, ő van itt legrégebben a nők közül. A többiek fiatalabbak és később jöttek. Cséfalvainé kezdetben a- férjének segített, s mikor az megbetegedett, Vince fia állt helyébe. Többen mondták neki, hogy bolondságot csinál, megszerezte a traktorvezetésre jogosító igazolványt és bezárkózik az istállóba. Vince nem zárkózott be, ezt ősszel mindenki láthatta. Kora hajnalban kelt, elvégezte az etetést, nappal szántott, este újból etetett. Megértette, hogy szükség van traktorosra s valóban olyan munkát végzett, ami így 17 éves korban a teljesítőképesség végső határát súrolja. Öt is, mint a többi fiatalt, vonzották a gépek s most mégis gondozó. Vajon miért ?
