Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-21 / 6. szám
Hogyan sikerültek a fényképészkör-fefvételei? am ilyen. ; ISKOLÁBA O&NI! Csiba ibolya Egész jól megy a varrás Fulajtár Ferencnek - állapítják meg osztálytársai, a kilencedikes lányok. Feri jó tanuló — nyáron az a kitüntetés érte, hogy й is ott lehetett Rajecké Teplicén, ahol a legjobb pionírok találkoztak pártunk és kormányunk képviselőivel, s elbeszélgethettek Novotny elvtárssal. FOTO: TÓTH „Gyújtatott lelkek víg mécsesének, Ott, hol Sötét ül várost és falut". .. írta Ady A magyar tanítókhoz című versében. Ez a két verssor járt az eszemben, amikor a Rohovcei Alapfokú Kilencéves Iskolában Hervai Mária igazgatóhelyettes beszámolóját hallgattam a tanítók iskolában - és iskolán kívül végzett munkájáról, az iskola sokoldalú és mozgalmas életéről. Mintha az ottani tanítók munkájukkal, tetteikkel e küldetésnek akarnának eleget tenni, s példaadásukkal serkentenék munkára a diákokat. A tantervben foglaltakat is sokféleképpen lehet teljesíteni: jól és kevésbé jól. Ök nagyszerűen teljesítik, sőt, még többet tesznek, mint amennyit a tanterv előír. Mert taníthatnák a szlovák nyelvet csupán az órák alatt, a csengőszóval letéve az órák gondjait. De ők nem ezt teszik. Az érdeklődőknek délutánonként a szlovák-kör keretében tovább magyarázzák a helyesírás szabályait, gyakorolják a szlovák beszédet. A politechnikai oktatást is végezhetnék ,,szárazon", lelkesedés nélkül. De ők tavasszal 'és ősszel a szövetkezettől kapott tíz hektárnyi területen „nagyüzemi termelést" folytatnak. Az idén például 9 hektáron kukoricát termelnek. A komplex-gépesítést alkalmazzák, vegyszeres gyomirtással kísérleteznek. Egy hektáron pedig szakszerű kísérleti gazdaságot rendeznek be. Németh Jenő mérnök, az okoci szövetkezet elnöke dolgozta ki számukra a termelési tervet Alig várják, hogy művelhetővé váljék a föld, hogy a gyakorlatban alkalmazhassák. Pionír-csoportjuk ezenkívül brigádmunkát is végez a szövetkezetben, tanulmányútra jár a környék legfejlettebb gazdaságaiba, s már az idén ilyen tételeket jegyezhetnek be krónikájukba: 64 mázsa ócskavasat, 600 kg papírost gyűjtöttünk. A pionírokból jó CSISZ-tagok lesznek. Nemrég rendeztek ünnepélyes CSISZ-tag avatást, a kilencedikesek Gagarin-rajának nevét a kisebbek vették át, akik fogadalmat tettek, hogy ők is példásan dolgoznak majd . . . A gyerekek büszkék tanítóikra, akik a falu tömegszervezeteinek munkájából is kiveszik a részüket, a HNB-t és a szövetkezetét is segítik. Igazgatójuk, Frőlich elvtárs a helyi pártszervezet elnöke, Hervai Mária pedig a Vöröskereszt aktív tagja és szívesen segít a nőbizottságnak is. Az ő példájukat követve válnak a gyerekek jó pionírokká, aktív CSISZ-tagokká, olyanokká, hogy nevük bekerül az iskola aranykönyvébe. Szaloi Anna, Benovics Júlia, linbeck Katalina és Pálffy László neve szerepel eddig