Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-09 / 1. szám
KÉT VÁLASZ Washingtonból Wilson Dagmar asszony „az Asszonyok a békéért sztrájkolnak“ szervezet alapítója, 500 amerikai nő nevében felhívással fordult Nyina Hruscsová elvtársnőhöz és Jacky Kennedy asszonyhoz, hassanak férjükre, hogy szüntessék be a fegyverkezési versenyt. Wilson Dagmar sajtóértekezleten számolt be arról, hogyan fogadták őt küldöttségével a szovjet követségen s milyen közvetlenül tárgyalhattak a követség első titkárával. A Fehér házban csak az őrségnél tudták leadni felhívásukat, Kennedyné elfoglaltsága miatt nem fogadta őket. Hruscsová elvtársnő valószínűleg több tapasztalattal rendelkezik, ami a háborút illeti, azért háromoldaias válasza meggondoltabb. Többek között ezt írja: A fegyverkezési verseny megszüntetéséhez, a leszereléshez és a békéhez vezető úton a legfontosabb lépés a békeszerződés megkötése Németországgal. Ha majd a teljes leszerelést elértük, az anyák félelem nélkül, nyugodtan gondolhatnak gyermekeik jövőjére. Kennedyné azt válaszolta: Férjem közvetlen közelről ismerte meg a háborút és azért remélem, mindent el fog követni, hogy a háborút megakadályozza. Tudom, Önök egyetértenek velem, hogy részünkre csak egy út vezethet a béke felé és ez az erő útja. A két válasz csak látszatra egységes. Nyina Hruscsová elvtársnő a nép kívánságát fejezte ki, Kennedy asszony válasza afegyvergyárosok malmára hajtja a vizet. Mottó: Őrzök, vigyázzatok a strázsán, Az élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Ady Endre: Intés az őrzőkhöz (1918) Régi emlék — akiket idéz,már nem élnek. De hangjuk, amely a szót fájón — emlékezön kimondta, visszacsendül még évtizedek múltán is: „A békeidőben... ez így volt, az annyiba került, ilyesmi akkor nem történhetett: — bizony, a régi jótbjkeidöben...“ S egy mély sóhaj szárnyán ещёíjé világháború előtti időket idézték. Húszban-- , huszonegyben, de még harmincötben is. A fiata. nemzedék nem értett a szóból. Ha voltak cm léke: azok már mások voltak. Sőt anyáik fiátai koráról mást tudtak, többet,tárgyilagosában. elfogulatlanul. Bizony, abban a sokat idézett „békében“ is sok minden lehetséges voltf amiről anyáik nem is tudtak, mert látóköb/Kt ezen a tájon az évszázad elejének fSßny és szűkös világszemléleti lehetőségei Ш/bták meg. W Alá az emberiség ezt tartja a kérdések kérdésének: Béke lesz-e a Földön, teremtő, jólétbeszökkenő élet, vagy bizonytalan', lélekemésztő vergődés a háborús szakadék peremén, mely végül a pusztulásra vezet? Ezt a gondot osztja a földkerekség minden valamirevaló értelmű embere. Az elmúlt esztendő eseményeinek összegét, kölcsönhatásait mérlegelve, nézzünk körül a világban, hazánkban és szűkebb házunktáján: mi erősödött — vajon a béke, vagy a háború erői? Kérdőjel nélkül írom, hiszen a következő mondatokat bizonnyal nemcsak ,,igen“-nel válaszolhatjuk meg, hanem „úgy van"-nal is, mely után felkiáltójel kívánkozik. Családjaink megszaporodtak. — Városainkfalvaink megnövekedtek. Iparunk átlagban tíz százalékkal többet termel, mint hatvanban. Fiataljaink jobb iskolai oktatásban — nevelésben részesültek, öregeink és rokkantjaink jobb nyugdíjellátásban élnek. Több könyvet, folyóiratot, újságot olvastunk, járattunk, vásároltunk. Sokezer televíziós készülékkel, konyhagéppel, műszaki felszereléssel gyarapodtak háztartásaink. Többet utaztunk belföldön és külföldön is. Hazánk hírneve és népünk becsülete világszerte megnövekedett. Munkánk értelme elmélyült. Volt-e hiba is az életünkben ? Persze, hogy volt! Haladásunkat bizony nem egy lemaradás árnyéka lassította. Erről túlnyomó részben magunk tehetünk. Magunkra vessük a követ, mielőtt másra céloznánk. A világpolitikai helyzet nagymértékben befolyásolta életünk sorát. Bizony, nem egy esetben éppen sikereink szúrtak szemet ott, ahol még nem a dolgozó népé a hatalom. Szocialista állam vagyunk — példakép, elnyomott és kizsákmányolt milliók vonzó mágnese. Az elnyomók és kizsákmányolok lidércnyomása. Ezt tudomásul kell vennünk, s annál tudatosabban harcolunk az ellen, hogy népünket és hazánkat bárhol is a Földön mocskolják, vagy ócsárolják. Egyidejűleg pedig erősítenünk kell a szocialista országok közösségét és vonzóerejét ott, ahol a népek még csak tapogatják a tegnapból a holnapba vezető utat. Alig néhány éve, hogy a tőkés társadalmi világrendszer mellett (mondhatnám úgy is: világrendszerrel szemben) felsorakozott a szocialista világrendszer 900 milliós tábora. Ma már az emberiség egyharmadát teszi ki, s a kommunizmus küszöbe felé közeledik, viszont a tőkés rendszer táborából egyre határozottabban távolodik az emberiség második harmada, hogy velünk együtt boldoguljon, nem ellenünk! Ezt az elmúlt esztendőben a világpolitika *majd minden terén örömmel tapasztalhattuk. Üj országok keletkeztek, új nemzeti öntudattal jelentkeztek a világ közős porondján a régi népi közösségek, sok bilincs hullott, sok szem nyílt, sok új barátra tettünk szert. Nagy bizakodással várnak tőlünk tanácsot, segítséget, útmutatást több világrész jónéhány országában. Amit a fejlődő népekkel ma megosztunk, azzal — sőt sokkal többel — holnap mi magunk gyarapszunk. Sok régi és új barátunk mellett sok régi ellenfelünk, sőt néhány ellenségünk is van a nemzetközi politikai és gazdasági életben. Ezt tudjuk és számontartjuk. Azonban sokszor lekicsinyeljük és figyelmen kívül hagyjuk azt az ellenséget, mely még sokunk tudata mélyén rejtőzik: maradiságunkat, előítéleteinket, lelki tunyaságunkat, kicsinyességünket, világnézett rövidlátásunkat. Az új esztendő nem lesz könnyű, sem gondmentes. Az emberiség fejlődése, a népek szabadságvágya, a haladás erői (és kerékkötői) nem az évszakok változása szerint igazodnak: hanem céltudatosan, minden tovább tör előre. Ne engedjük, hogy valami is fékezzen bennünket, ne álljunk útjába a haladásnak, hanem akarjuk, támogassuk, lendítsünk rajta! Ez legyen irányelvünk, ez lelkesítse szándékainkat, tetteinket, erre nevelje szülő gyermekét, s népünk így buzdítsa példájával a fejlődésben lévő nemzetek sorait! Soós E.
