Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-08 / 3. szám
Mellette vőlegénye, Sebő Imre, hajógyári technikus. Adélka remegő kézzel szorítja fehér ruhájához menyasszonyi csokrát. Karcsú alakját körülzsongják az ünnepélyes zene halk hangjai. A kékinges CSISZ-tagok' szeme mintha álmodozva pihenne rajta. Talán'már önmagukat képzelik a helyébe? Kartársai, a nőbizottság elnöknője, gyöngéden simogatják tekintetükkel. A sorfalat álló pirosnyakkendős úttörők — tanítványai — büszkén nézik tanítónőjüket. , A topofníkyi HNB elnöke beszélni kezd. Olyan vigyázva gördülnek ajkáról a szavak, hogy mindenki érzi, nagyjelentőségű minden, ami ma itt történik. És amikor a fiatalok ajkáról elröppen a halk igen, a fátyol sem takarhatja el a menyasszony arcának pirulását. Elszorul a szíve az örömtől, amíg hallgatja a kis Dömén Magdi és Olári Katalin szavalását, az okos szemű Gál Ilonka szavait, mikor az ötödik osztály nevében ajándékot nyújt át neki. S jönnek sorban az új útra szóló jótanácsok,' segíteniakaró szavak. Könnyei fátyolón át nézi a feléje forduló arcokat, és a fájó emlékezés újabb könnyeket csal szemébe: Ha édesanyja ezt megérte volna, ha látná, milyen őszinte szeretettel adják át a CSISZ nevében volt lánypajtásai az ajándékot. A járási nemzeti bizottság, a Dolgozó Nő szerkesztősége, a helyi nőbizottsóg jókívánságai mellé is egy-egy szép ajándék, virág kerül. Az élet viharában megedződött ácsmester szeme is teleszalad könnyel, amint elnézi a lánya felé áradó sok-sok szeretetet. Ha itt ülne mellette a felesége, talán neki halkan meg is mondaná — így csak gondolatban hajtogatja: ki hitte volna valamikor, hogy a szegény ács leányából tanítónő lesz, akit ennyire megbecsülnek . . . Nehéz keze lassan emelkedik szeméhez, hogy letörölje könnyeit. Tekintete köszönetét sugárzóan pihen a lányát körülfogó embereken, akik mellett Adélka hat éve elvesztett Sá Uogságot jú idd Üdéiket! Л aloi bácsi mozdulatlanul figyel. Arcán az ünnepi perceknek szóló megilletődöttség, szemében az újfajta szertartástól való idegenkedés. Az életszántotta barázdák mellett úgy húzódik meg szája szögletében a mosoly, mint az anyaföld rögeihez búvá riadt madár. Most esküszik a lánya .. . Vagy talán nem Is esküvőnek hívják ezt a szocialista házasságkötést, amiért az ő Adélkája felcserélte a tömjénillatú papi áldást? Vajon lesz-e olyan ez is, mint a másik, a templomi, s vajon boldog lesz-e az új pár egyházi áldás nélkül? Ezeket a néma kérdéseket nemcsak az apa szeméből olvassa ki Szalai Adélka nyárasdi tanítónő, hanem a rokonok, ismerősök, összesereglett kiváncsiak arcából is. S ott áll a nemzeti bizottság elnöke előtt. édesanyja nélkül is ilyen nagyszerű tanítónővé fejlődött. Szája a lányának útravalóul elmondott sok jó tanácsot ismételgeti, morzsolgatja és boldog büszkeséggel nézi, hogyan veszi körül a sok szőke-barna gyerek tanító nénijét. Most mór talán érzi, ha megfogalmazni nem is tudja, miért választotta Szalai Adélka a szocialista házasságkötést. Hiszen itt van a sok gyerek, akinek a tanító néni - példakép. S ahogy biztos gyermeki öntudattal odalépnek hozzá, megsímítják puhafehér ruháját, csokrát, megfogják kezét, az az érzés tölti el, hogy az ő lányának vezetnie kell ezeket a gyerekeket, a kis úttörőket, akik minden szocialista házasságkötéskor sorfalat állnak és természetesnek veszik, hogy ez az ő feladatuk. Ök mór beleszülettek a szocialista jólétbe, éppen ezért úgy kell nevelni őket, hogy lelkiviláguk együtt formálódjon szocialista életünkkel. Adélka ezt teszi. Úgy él, úgy dolgozik, hogy tanítványai és egyben az egész falu tanítónője legyen. Ö már új életünk újtípusú embere, aki eddig is kivette részét a nőbizottság munkájából, minden iskolán kívüli tevékenységből — most is úgy cselekedett, ahogy méltó volt hozzá, ahogy meggyőződése parancsolta. Bízunk benne, hogy ezen az úton sok-sok boldogság és öröm terem majd számára. Haraszti Erzsébet Foto: Kedro
