Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-07-12 / 14. szám

SZERETNE ILYEN LAKÁSBAN LAKNI? Harmadik ötéves tervünkben 1 200 000 lakást felépíteni és ezekbe a lakásokba a szocialista kultúrának megfelelően bútort gyártani nem kis feladat. Különösen, ha a sorozatgyártás ellenére Is min­den lakásnak különbözőnek kell lennie, aszerint, ahogy azt a családtagok száma, társadalmi igénye megköveteli. Hogy milyen tervekkel indulnak a bútor- és lakásberendezés­­tervezők, milyen igényeket támasztanak a lakók, tudnia kell a la­­kásépítészetnek. E célból rendezték meg Prágában az experimen­tális kiállítást. A kiállítás olyan nagy érdeklődésnek örvendett, hogy egy hónapon keresztül reggeltől késő estig hosszú sorokban várták az emberek, hogy megtekinthessék. A kiállítás valamennyi részvevője kapott egy kérdőívet, mely kérdőíven feltüntetett kérdé­sek szorgosan kutatták a látogató véleményét a lakás térfogatát, fekvését, minőségét, kiállítását, bútorzatát illetően. A kérdéseket egy kérdés foglalta össze és zárta le: Szeretne ilyen .lakásban lakni? Hogy igen, arról az ember a kiállítás megtekintése közben meg­győződhetett, mert gyakran hallottunk ilyen felkiáltásokat: - Ezt nekünk tervezték! Ez a felkiáltás sugallta, hogy felkeressük Elena Kittrichová építészmérnököt, aki három lakást tervezett a kiállí­tásra. Megkérdeztük, mondja el, mi célt szolgál ez a nagyon lá­togatott kiállítás. — Célunk az, hogy a lakószobából az ágyakat kiszorítsuk, vagy­is könnyű heverőkkel helyettesítsük a családtagok száma szerint. Minden egyes családtagnak kell, hogy hely jusson a pihenésre, munkára és szórakozásra. Teljesen el kell tűnniök a nagy, komp­lett szobaberendezéseknek, s szektorbútorral kell helyettesíteni őket. Ezek a bútorok hozzák meg a várt fordulatot lakásberende­zésünkben. Ugyanis ezekből annyi és olyan darabot vásárolhatunk, melyre szükségünk van. A kiállítás bútorzatát több tervezőtől válogattuk össze s így rendeztünk be egy-egy lakást, hogy lássa a közönség, a színük­ben és anyagukban különböző bútorokot is jó ízléssel összhang­ba lehet hozni. Ugyanez a helyzet a más színű bútorhuzatnál is. Ilyenformán szépen berendezheti a lakását egy elvált vagy özvegy asszony két gyermekével. Szocialista életünk oly fontos tagja, a nagymama szobájáról sem feledkeztünk meg. Bútoriparunk ma már elégséges bútort gyárt, melyekből szükség szerint beszerezhetjük a kívánt darabokat, mert a jó berendezés célszerűen változtatható és a legkisebb teret foglalja el.-Szé­két lakályos sarok megoldás. JÖVEDELMEZŐ VAKÁCIÓ! Kamilla Kinek nem okoz gon­dot az a gondolat, hogy egész évi munká­ja után mikor, hol és hogyan élvezze legcél­szerűbben szabadsá­gát? Különböző embe­reknek más és más a tervük és élvezetük. A gyógynövények gyűjtése iránt érdeklő­dőkkel röviden ismer­tetni szeretnénk a jú­liusban és augusztus­ban gyűjtendő növény­fajokat, ill. azok be­adandó részeit, melyek értékesíthetők. A legfontosabb virágzat a kamilla vagy székfű fészkes virágzata, melyet egész szep­temberig gyűjthetünk. Ezek virágzatát gyakran kell gyűjteni, mégpedig legfeljebb 2 cm hosszú kocsánnyal. Ne hagyjuk soha elvirágozni, mert ha magba megy, többet nem virágzik. Gyakori gyűjtéssel pedig ser­kentjük a dúsabb virágzatképzésre, mellyel a további gyűjtés lehetőségét biztosítjuk. Felhasználása: kevés dolog oly közismert és közkedvelt mint a kamillavirág. Ember és állatgyógyászatban belsőleg és külső­leg egyaránt használják. Egyetlen gyógy­növényt sem használnak annyiféle beteg­ség gyógyítására, mint a székfűvirágot. A virágzat főzete görcs-csillapító, különbö­ző fájdalmaknál, mellbajoknál, gyomorgör­csöknél teának vagy beöntésnek használva, jótékony hatású. Torokfájás ellen öblöge­tő szernek, fülfájás esetén gőzölésre, kötő­hártyagyulladás esetén szemborogatásra használva hatásos gyógy- és egyúttal fertőt­lenítőszer. Mindezekből láthatjuk, hogy nélküle sok esetben alig tudnánk magun­kon oly gyorsan és hatásosan segíteni, mint ezzel a különben igénytelen gyomnövény­nyel. Ezeken kívül fontosak még a következő gyógynövények virágai, esetleg szárai és levelei, mint pl.: A mezei cickafark fészkes virágzata vagy szára, mely egész szeptemberig gyűjtendő; az apróbojtorján vagy közönséges párló­­fű szára, melyet augusztus végéig gyűjtünk. Az északi kakukkfű, mezei katáng és or­vosi somkóró szárát augusztus végéig gyűjt­­hetjük. A mezei zsúrló szárát, továbbá a nagy v. kétlaki csalán szárát és külön a leveiét egészen szeptemberig gyűjthetjük. Említhetnénk még sok értékes gyomnö­vényt, melyekre nagy szükségünk van, de mind fel nem sorolhatjuk. Részletesebb tá­jékoztatást gyógynövényeink gyűjtéséről és értékesítési lehetőségéről Szlovákiában a Liec. rastliny nem. felv. központai nyújtancrk az érdeklődőknek. D. M. Jfl ÚTIÉT Fürdőszoba nélkül is tisztálkodhatunk. Nagyon fris­sítő és szépíti a bőrt, ha a fürdővízbe citrom­vagy narancshéjból készült folyadékot teszünk. A héjat 2—3 napig vízben áztatjuk és átszűrve a fürdővízbe öntjük. A „DOLGOZÓ Nö" megjelenik kétheten­ként. Kiadja a Csehszlovákiai Nők Szlová­kiai Bizottsága, Bratislava, Októbrové n. 12. Felelős: Túri Mária főszerkesztő. Szerkesztő­ség: Bratislava, Októbrové nám. 12. Tele­fon: 344-21, 220-25. Nyomja: Polygrafické závody, n. p., závod 1, Bratislava. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Évi előfizetési díj 18,20 Kcs. Egyes szám ára 70 fillér. K-21MU35

Next

/
Thumbnails
Contents